Budapesten fogadta Roman Szaraj, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke vezette ukrán delegációt Magyar Levente külügyi államtitkár, miniszterhelyettes.
Elsősorban is Magyarország és Kárpátalja széleskörű, a háború ellenére is eredményeket hozó együttműködését tekintették át, a jövőbeli lehetőségeket is beleértve, közölte Facebook oldalán az államtitkár. „A kárpátaljai megyei vezetéssel a háború első napjától kezdve korrekt és előremutató kapcsolatot ápolunk, amit még a megterhelődött államközi viszony sem árnyékolt be. Mind a kormányzók, mind a tanácselnökök megtették és megteszik a tőlük telhetőt azért, hogy a rendkívüli viszonyok közepette is megőrizzék a viszonylagos békét a régióban.
Magyar Levente közölte, magyar támogatásból épült újjá több iskola, óvoda, rendelőintézet Kijev környékén. A határ közelében élők – így kárpátaljai magyar honfitársaink – és a két ország között közlekedők életét megkönnyítő közúti és vasúti fejlesztések, valamint a közös gazdasági és humanitárius projektek bizonyítékot jelentenek arra, hogy a partnerség a legnehezebb időket is kiállja” – áll a bejegyzésben.
Hírdetés
Forrás: KISZó
The post Magyar Levente: A párbeszéd csak előrébb vihet! appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »


