Örmény-magyar előtt – Marco Rossi: Meg kell szenvednünk a három pontért

Örmény-magyar előtt – Marco Rossi: Meg kell szenvednünk a három pontért

A magyar válogatott kedden délelőtt még Telkiben gyakorolt, majd útra kelt Jerevánba, ahová három órás repülés után, helyi idő szerint 20:45-kor érkezett meg. Szerdán délelőtt egy rövid sétát tettek Jereván egyik parkjában játékosok, este pedig már a csütörtöki mérkőzés helyszínén, a Vazgen Sargsyan Stadionban edzett a csapat. A kerettagok közül egyedül Bárány Donát nem teljesen egészséges, ő továbbra is külön edz a csapattól.

A tréning előtt, a hivatalos sajtótájékoztatón Marco Rossi szövetségi kapitány és Kerkez Milos válaszolt az újságírók kérdéseire.

Az örmények az írek legyőzése után ellenünk is megmutatták, mennyire nehéz ellenük játszani

mondta Marco Rossi.

Szijjártó Péter: öt konzul lesz jelen az Örményország-Magyarország világbajnoki selejtezőn

Kerkez Milos az örmények figyelemre méltó küzdőszellemét emelte ki, amikor a hazai csapat erejéről kérdezték.

Az örmény válogatott nagyon jó csapat, igazi harcosok, akik keményen küzdenek egymásért a pályán. Örülök, hogy Varga Barnabás és Sallai Roland visszatért a pályára, mert két nagyon fontos játékosunkról van szó

Hírdetés

fogalmazott a Liverpool védője, aki elárulta, hogy az időeltolódás egy kissé megviselte, de csütörtökön ennek már nem lesz nyoma a pályán.

Világbajnoki álmokért szállnak harcba a magyarok a közmédia sportos csatornáin

A mérkőzés magyar idő szerint 18 órakor kezdődik, a találkozó játékvezetője a spanyol José María Sánchez lesz, munkáját honfitársai, Raúl Cabañero, Iñigo Prieto, Valentín Gómez, Carlos del Cerro Grande és Juan Martínez Munuera segíti.

A csoportban a mieink jelenleg 5 ponttal a második helyen állnak a 10 pontos portugálok mögött, az íreknek 4, az örményeknek 3 pontjuk van.

mlsz.hu

Nyitókép forrása: mlsz.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »