Nagy Lászlóék nem érik be akármivel

Nagy Lászlóék nem érik be akármivel

Tartja a szezon előtti céljait a Veszprém az összes sorozatban, így a férfi kézilabda-BL négyes döntőjében is szerepelni akarnak a játékosok – mondta az InfoRádiób Nagy László. A sportigazgató arról is beszélt, hogy bár remek hajrá után sikerült megnyerniük a hétvégi, Szeged elleni NB I-es szuperrangadót, a rivális klub technikai vezetőjének halála miatt nem ünnepeltek.

Mint arról az Infostart is beszámolt, a szombat délutáni Szeged–Veszprém-rangadó során a Pick Arénában hirtelen rosszullét következtében elhunyt Dobozi Iván, az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdaklub technikai vezetője. Nagy László a tragikus haláleset illetően azt mondta: mindez természetesen beárnyékolt a csapat sikerét, de ilyen helyzetben az ember az eredményre nem is igazán figyel.

A szakmai szempontokat figyelembe véve úgy fogalmazott, hogy mint minden Szeged–Veszprém, illetve Veszprém–Szeged rangadón, a mostani is az volt a végcél, hogy a csapat győztesként hagyja el a pályát, ami szombaton sikerült is. Nagy László értékelése szerint a csapatnak támadásban és védekezésben egyaránt hatékonyabbnak kellene lennie, viszont az utolsó negyed órás teljesítményüket mindenképpen példásnak tartja. Szerinte ebből kell „meríteni, alapozni” mind a Bajnokok Ligája, mind a hazai bajnokik és a Magyar Kupában is.

Hírdetés

A Bajnokok Ligájában szerda eset vár a következő megmérettetés a Veszprémre a Kolstad ellen Norvégiában. A magyar gárda kedden már a mérkőzés helyszínén edzett, amit megelőzően videóelemzéssel indította a napját, „úgyhogy remélhetőleg föl vagyunk maximálisan készülve a holnapi meccsre” – nyilatkozta Nagy László.

A szezon eddigi eredményeit értékelve – többek között annak az ismeretében, hogy a Veszprém kijutott a klubvilágbajnokságra, és bár nem védte meg a címét, ezüstérmet szerzett –, a sportigazgató azt mondta: állhatnának előkelőbb helyen is, adott esetben a Bajnokok Ligájában, hiszen sérülés miatt eddig nem találta a legjobb formáját a meccseken, de abszolút bizakodó és pozitív a következő időszakot illetően.

A legfontosabbnak azt tartja, hogy a tavaszi, illetve a bajnoki szezon második részére olyan állapotban legyen a csapat, hogy hiba nélkül megnyerjék az összes fontos mérkőzésüket. A Veszprémnek nagyjából fél éve van az építkezésre, amit a lehető legjobban ki kell tudnia használnia, hogy az edzések révén minél jobb teljesítményt tudjon majd nyújtani – mondta.

Nagy László végül azt is kiemelte: egy olyan csapatnak, mint a Veszprém, nem lehet más célja, mint az, hogy ott legyen a Final Fourba, de magyar bajnokság megnyerése sem lehet kérdés. Emellett a Magyar Kupát is szeretnék visszahódítani – tette hozzá.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »