Városi hangok a fordított piramisban

Városi hangok a fordított piramisban

Városi hangok a fordított piramisban Juhász Katalin2025. 11. 11., k – 14:19

Meglehet, hogy az évek alatt kifejlődött a Pozsonyi Jazznapok konkurenciája, a City Sound Festival, amely a jazzből kiidulva megvillantja a jövő crossover lehetőségeit. A helyszín évek óta a Szlovák Rádió három remek akusztikájú koncertterme, és a hétvégi rendezvény teltházas lett. 

Az itteni nézők elsősorban a zene miatt érkeztek, nem érdekelte őket a büfé. Vagyis hiányoztak a jazznapokon megszokott sznobok, akik több időt töltenek egy sör mellett a büfében szelfizve, mint a nézőtéren. 

Fókuszban a zene 

A City Sounds Festival idei felhozatala valóban csábító volt. Két este, négy sztárzenekar, sok hazai kiválóság, és egy bemelegítő, nulladik nap. A programot böngészve rájöttem, hogy ez a városi fesztivál nem a hagyományőrzésre épít, hanem a jövő zenéjére. A City Sounds beharangozójában említett zenekarok mind hozták az elvárt szintet, úgyhogy most essék szó azokról, akiket a beharangozóból kihagytunk. 

Ne késsük le a vonatunkat

A japán származású, New Yorkban élő jazztrombitás, Takuya Kuroda harmadik albumával, a 2014-es, jazzfunkos, nu-jazzes Rising Sonnal futott be, és azóta is szívesen kísérletezik a műfajok keresztezésével. Legtöbbször souljazzes, afrojazzes, sőt afrobeates a végeredmény, mint a neosoullal és hiphoppal is flörtölő 2020-as hatodik LP, a Fly Moon Die Soon esetében is. Első teljes zenekaros pozsonyi koncertjére a friss, idén megjelent Everyday című albumával érkezett, amelyen műfajkeresztező, modern oldala mellett spirituális jazzes énje is hangsúlyt kap. 

A városi élet közege, a folytonos lüktetés, a mindent átható zajból ritmusokká, majd dallamokká összeálló hangok óceánja szólalt meg ezen a koncerten. Külön kiemelném, hogy Takuya Kuroda és zenésztársai legtöbbször vonattal utaznak Japánon belül, és gyakran az utolsó pillanatban találják meg a vagonjukat az állomáson. Ezt a stresszt foglalja zenébe a Car 1615 A című szerzemény, amelyben a hard bop dallamok hirtelen ritmusai a vonatra szállás hangjait idézik, a lassabb rész pedig azt a pillanatot örökíti meg, amikor „a világ elhalad“ körülöttünk. A modern jazz maradéktalanul ki tudja fejezni mindennapi küzdelmeinket, érzéseinket, gondolatainkat. És pont ezt emelik ki a kritikusok pozitívumként a 45 éves Takuya Kuroda művészete kapcsán, aki örömmel tobzódik a formákban és stílusokban. Ötletessége, nyitottsága teszi őt korunk egyik legkülönlegesebb jazz-zenészévé.

Egy korszakos zseni

Hírdetés

Az izraeli származású nagybőgős, Avishai Cohen közmegegyezés szerint hangszerének egyik kortárs zsenije. Nevéhez fűződik a 21. század egyik legelismertebb jazzalbuma, a 2008-as Gently Disturbed. Már háromszor varázsolta el a pozsonyi közönséget, sokan csak miatta váltottak jegyet a City Sound fesztiválra. Egy új trióval érkezett, mert szereti a változatosságot, sok fiatal tehetséget gyűjtött már maga köré az évek alatt – miután Chick Corea bőgőseként világhírű lett. Nos, ők hárman (egy japán billentyűssel és egy amerikai dobossal) nem egyszerűen eljátszották, hanem életre keltették a kompozíciókat. Minden egyes improvizáció vibráló energiával töltötte meg a teret, a zenészek közti összhang pedig olyan természetesnek hatott, mintha maguk a dallamok is együtt lélegeznének. 

A koncert gerincét Avishai Cohen legfrissebb albuma, a Brightlight adta, de nem maradtak el a régi kedvencek sem – felcsendültek azok a közel-keleti (arab, zsidó) és andalúz motívumok, amelyek a kortárs jazz egyik legsajátosabb előadójává tették Cohent. De belefért a programba Chick Corea szerzeménye, az Ethernal Child is, amellyel mestere előtt hajtott fejet a hálás tanítvány. 

Egy különleges hazai projekt 

A szlovák dalszerző–előadó duó, Robert Pospiš és Martin Sillay sokat letett már az asztalra. Új koncept-albumuk, a Hydra négy éven át formálódott, és minden részletében különleges. Az anyag a bátran kísérletező páros saját kis kiadójánál, a Real Music House-nál jelent meg, amely – csodák csodája – már 15 éve működik. Az alkotómunkába ezúttal két nemzetközileg elismert vendégművész kapcsolódott be: Miloš Valent (hegedű, brácsa) és Skuta Miklós (zongora). Nekik köszönhetően különleges kamarazenei hangzás született, ahol a kortárs zenei világ találkozik a „singer-songwriter“-attitűdből fakadó intimitással. 

A Hydra egy húsz kompozícióból álló komplex történet, összefüggő zenei utazás, amelyben egy androgün lény járja végig a lélek útjait. Nincsenek rajta rádióbarát „slágerek“, végig kell hallgatni, hogy megértsük a történetet. És élőben üt igazán. Erről a pozsonyi koncerten bizonyosodhattak meg mindazok, akik Avishai Cohenék lehengerlő show-ja után csendesebb, elmélyültebb élményre vágytak a kisebb teremben. A mű olyannyira hatott, hogy bár Robert Pospiš az elején megkérte a nézőket, hogy ne tapsoljanak közbe, néhányan egyszerűen képtelenek voltak parancsolni a tenyerüknek egy-egy intenzívebb rész után. A zenészek pedig elnézően nyugtázták ezt. 

Magyarok a fesztiválon

Skuta Miklós mellett még két hazai magyar zenész játszott a fesztiválon, bár nemzetiségüket nem emelték ki külön. A szervezők azonban – remek érzékkel – a Kultminornál is sikeresen pályáztak támogatásért. Nem néztem utána, mennyit kaptak tőlük, de a plakáton a kisebbségi kultúrát támogató intézmény közvetlenül a Fond na podporu umenia után szerepelt, másodikként. Ez tagadhatatlanul ügyes húzás, le a kalappal. 

A szaxofonos Dobai Péter zenekara, a Peter Dobai Quartet például senkinek sem szúrt szemet nemzetiségileg. Annál is inkább, mivel a zenekarvezető szaxofonművész nem kifejezetten a szavak embere – konkréten egy szót sem szólt a közönséghez, csak a legvégén, amikor bemutatta nemzetközi bandáját. Zenéjük izgalmas, fele-fele arányban improvizatív és előre kigondolt jazz, félúton a hagyományos és a modern felfogás között. 

Szinte ugyanez mondható el a Rimaszombatban született Andreas Várady jazzgitárosról, akiről már volt szó a fesztivál beharangozójában. Kiskamaszként Írországban találta magát, édesapjától, Banditól tanult gitározni, és közös utcazenéléseiken szerezte első rajongóit, akik természetesen posztolták élményeiket. A közösségi oldalaknak köszönhetően kezdődött Andreas karrierje, akinek ma már önálló „nemzetközi“ bandája van. Három kiváló zenész társaságában érkezett Pozsonyba, akik fél szavakból, illetve pár fejbólintásból is megértik egymást. Jó volt felnőttként is látni azt az egykor csodagyereket, aki a legendás amerikai producer, Quincy Jones figyelmét is felkeltette.

Szeretettel kívánok a City Sound fesztiválnak még sokszor tíz évet. És mivel – tapasztalataim szerint – a rádió egykori és mostani alkalmazottai sem tudják, hány kiváló akusztikájú kisebb-nagyobb stúdiószínpad bújik meg a piramis első emeletén, nekik is kívánok nagy felfedezéseket. A helyes megfejtés egyébként: négy. Ezek közül háromba nyertek bebocsátást a City Sounds fesztivál nézői. 

Száz szónak is egy a vége: ez a rendezvény párját ritkítja. Olyan nevek léptek fel két nap leforgása alatt a Szlovák Rádióban – a felsoroltakon kívül- , mint a német Jazzanova, a brit corto.alto, vagy a hazai Sisa Fehér, akinek csak a vezetékneve magyar, viszont sikerült összehoznia a tavalyi év legfontosabb hazai jazz-albumát.

A szervezők tudatosan okítják-nevelik a közönséget, és ez a módszer sikeresnek tűnik. A világsztárok árnyékában fellépőknek is jut reflektorfény, a jazz-alapú zene művelői új megközelítéseket kínálnak, és kulturált körülmények között, remek helyszínen zajlik a fesztivál. Szorítunk nekik, és egyáltalán nem haragszunk, amiért a kisebbségi kultúrákra szánt alapból kaptak némi pénzt. Az a pénz ugyanis jó helyre került. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »