Bírálja az ellenzék Šutaj Eštokot az ellene zajló végrehajtás miatt Mészáros Richárd2025. 11. 11., k – 14:24
Bírálja az ellenzék Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminisztert az ellene zajló végrehajtás miatt. A miniszternek a bíróság döntése értelmében kártérítést kell fizetnie a Čurilla-nyomozócsoport tagjainak a korábbi kijelentései miatt, és nyilvánosan bocsánatot kell kérnie.
Branislav Gröhling, az SaS elnöke a miniszter lemondását követeli. „Trollkodással kezdte a közösségi médiában és így lett belőle belügyminiszter. Miniszterként pedig a nyomozókat szívatja, a maffiózókat védő törvények mellett érvelt, a diákokra pedig fenyegetőző, megvadult tömeg küldött. Šutaj Eštok vezetése alatt teljesen szétesett a rendőrség és megszűnt a közbiztonság” – írta a közösségi hálón Gröhling.
Jaroslav Spišiak, a PS képviselője a közösségi médiában azt írta, ez történik, amikor egy internetes troll elhiszi, hogy következmények nélkül írogathat, amit csak akar.
Roman Mikulec (Slovensko-Za ľudí) volt belügyminiszter megrögzött törvényszegőnek nevezte a belügyminisztert. „Matúš Šutaj Eštok előszeretettel tünteti fel magát jogászként, szakértőként, aki mindent tud és mindenhez ért, de a bíróságot egyszerűen ignorálta. Mégpedig azért, mert arról kellett volna magyarázkodnia, mi vitte őt arra, hogy ilyesmiket jelentsen ki Čurilláékról” – közölte, és gyávának nevezte Šutaj Eštokot. Hozzátette, ezen az ítéleten már nem tud változtatni.
A belügyminiszter pert vesztett a Čurilla-nyomozócsoport tagjaival szemben, így bocsánatot kell kérnie, amiért a jogerősen elítélt Mikuláš Černákhoz hasonlította őket, továbbá összesen 90 ezer euró kártérítést kell fizetnie a hat rendőrnek. Emellett meg kell térítenie a perköltségeket és késedelmi kamatot kell fizetnie. Erről Peter Kubina, a nyomozók ügyvédje tájékoztatott kedden. Elmondta, Šutaj Eštok nem reagált az elektronikus bírósági értesítésekre, így fellebbezés nélkül veszítette el a pert, a végrehajtó pedig már le is foglalta a kártérítéshez szükséges összeget a számláján.
A belügyminiszter azzal reagált a közösségi médiában, kiáll a Čurilla-nyomozócsoport tagjairól tett korábbi kijelentései mellett. Emellett arra hivatkozott, hogy munkaköri leterheltsége miatt a Slovensko.sk oldalon levő elektronikus postaládáját gyakorlatilag nem használja, és szerinte a bíróságnak más úton is értesítenie kellett volna őt.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


