Védelmi minisztérium: Az év végéig szolgálatba állnak a csendőrök

Védelmi minisztérium: Az év végéig szolgálatba állnak a csendőrök

A védelmi minisztérium továbbra is azzal számol, hogy az év végéig szolgálatba állítják a csendőröket (žandári). Jelenleg annak elemzése zajlik, hogy milyen területen kerülnek majd bevetésre.

A szolgálat ellátásához a csendőrök már megkapták 41 darab SUV típusú szolgálati járművüket, több mint 1,5 millió euró értékbe – közölte a minisztérium sajtóosztálya.

A minisztérium nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy a csendőrök már rendelkeznek-e egyenruhával. A testület tagjai elméletileg egyenruha nélkül is szolgálhatnának.

Hírdetés

A tárca hozzátette, hogy a csendőröket olyan területekre kívánják küldeni, ahol súlyos rendőrtiszt-hiány van. Ezzel egyidőben a védelmi minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott egy javaslatot, amely szabályozná a csendőrök karjelzésének pontos formáját és viselésének módját. A tervezet szerint a csendőrök katonai gyakorlóegyenruhájukon viselnék a karjelzést és az azonosító számot, valamint sárga színű, „ŽANDÁRI” feliratú láthatósági mellényt, amelyen szintén szerepelne az azonosítójuk.

Az egyenruha nélkül szolgáló csendőrök sárga karjelzést viselnének zöld felirattal és logóval, hogy egyértelműen felismerhetők legyenek.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »