Leállítottuk az elbocsájtások második körét a járási hivatalokban – jelentette be a hétfői rendkívüli kormányülés után Robert Fico (Smer-SD) kormányfő.
Magyarázatként hozzátette, azt akarják megakadályozni, hogy a leépítések miatt veszélybe kerüljön a hivatalok működése.
„Találkoztam a járási hivatalok vezetőivel, figyelmeztettek, hogy az ilyen tempóban végrehajtott elbocsátások miatt hosszabb lehet a várakozási idő, és elhúzódhat a döntéshozási folyamat”
tette hozzá Fico.
A kormányfő közlése szerint az első elbocsátási hullámban 450 embernek mondtak fel országszerte, de ez az „intézkedés nem hozott jelentős megtakarítását”.
Mint mondta, tisztában van vele, hogy szűkíteni kell az állami apparátust, de ezt nem lehet végrehajtani a járási hivatalok működésének rovására.
tette hozzá a kormányfő.
teraz.sk
Nyitókép forrása: SITA/Bokor Tomáš
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


