Esélyt adni, jövőt építeni – Sajtótájékoztatót tartottak a miskolci roma szakkollégiumban

Esélyt adni, jövőt építeni – Sajtótájékoztatót tartottak a miskolci roma szakkollégiumban

Sztojka Attila, a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára; Langerné Victor Katalin főtanácsos asszony, valamint Hollósy András, Miskolc alpolgármestere voltak a miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendégei egy sajtótájékoztatóval egybekötött kötetlen beszélgetés keretében – közölte honlapján a Miskolci Egyházmegye november 7-én.

A sajtótájékoztatón Sztojka Attila bejelentette a roma szakkollégiumi hálózat fejlesztését célzó új támogatási forrás megjelenését. Kiemelte: a cigányság körében az érettségivel rendelkezők és a diplomások aránya is megduplázódott az elmúlt tíz évben. Az államtitkár szerint kulcsfontosságú a kilenc városban működő tizenegy roma szakkollégium, amelyeknek köszönhetően ma már 746 diplomás ember tud részt venni különböző gazdasági és társadalmi folyamatokban.

Hollósy András alpolgármester arról beszélt, hogy a szakkollégisták példát mutatnak a borsodi fiataloknak abban, hogyan lehet kiemelkedő hozzáállással és alázattal eredményeket elérni.

Hírdetés

Makkai László igazgató azzal kezdte a beszédét, hogy 15 évvel ezelőtt egy álom indult útnak: a tehetség és a hit ne kiváltság, hanem lehetőség legyen minden fiatal számára. A miskolci szakkollégiumban a diploma mellett olyan jövőt is kapnak a fiatalok, amelyben ott a hit ereje, a tudás fénye és a közösség megtartó szeretete. Az intézmény egyszerre végez hátránykompenzálást és tehetséggondozást. Kiemelte, hogy a közös imádság, a lelki kísérés és a közösség ereje segít abban, hogy a hallgatók ne csupán értelmiségiek legyenek, hanem hiteles, felelős, emberséges személyek.

A rendezvény kötetlen beszélgetéssel zárult.

Forrás és fotó: Görögkatolikus Roma Szakkollégium/Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »