Negyedik alkalommal találkoztak európai és latin-amerikai vezetők az ún. EU–CELAC-csúcstalálkozó (Európai Unió és Latin-Amerikai, illetve Karibi Államok Közössége) keretében a kolumbiai Santa Marta városában és abban állapodtak meg, hogy elmélyítik együttműködésüket a politika, gazdaság, biztonság és környezetvédelem területén.
A felek megegyeztek abban, hogy véglegesítenek egy közös együttműködési tervet, amelynek célja a partnerség felgyorsítása az éghajlatváltozás elleni fellépésben, a környezetvédelemben, az energiaátállásban és a regionális összeköttetés erősítésében. Emellett szorosabb gazdasági kapcsolatokat, nagyobb gazdasági ellenállóképességet és hatékonyabb fellépést a nemzetközi szervezett bűnözés ellen is célul tűztek ki.
Az APA hírügynökség szerint az EU a tervek alapján hozzáférést biztosít partnereinek a Copernicus műholdrendszerhez, amely előrejelzéseket és korai figyelmeztetéseket nyújt az időjárási jelenségekről. Az európai Global Gateway kezdeményezés keretében erősítik a szuperszámítógépes hálózatot is, hogy támogassák a tudományos együttműködést a két régió között.
A résztvevők megerősítették elkötelezettségüket a stratégiai partnerség mellett, amelyet közös értékek és érdekek alapoznak meg – a demokrácia, az emberi jogok, a jogállamiság, a szabad és átlátható választások, valamint a multilaterális együttműködés elvei mentén, az ENSZ Alapokmányával és a nemzetközi joggal összhangban.
A csúcstalálkozó célja az volt, hogy megerősítsék a két térség közös prioritásait. A kolumbiai elnök, Gustavo Petro sikeresnek nevezte az egyeztetéseket, noha több vezető nem vett részt a találkozón – köztük Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Friedrich Merz német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök.
A jelenlévő államfők azonban támogatásukról biztosították a Panama-csatorna semlegességét, a globális béke, stabilitás és a nemzetközi kereskedelem érdekében. Emellett megerősítették elkötelezettségüket az izraeli–palesztin konfliktus kétállami megoldása mellett.
A DPA értesülései szerint az EU és a CELAC új biztonsági együttműködési megállapodást készít elő, amely a kábítószer-kereskedelem, a szervezett bűnözés és a korrupció elleni küzdelemre összpontosít. Kolumbia jelenleg a világ legnagyobb kokaintermelője, termelésének jelentős része Közép-Amerikán és a Karib-térségen keresztül jut el az Egyesült Államokba és Európába.
Hétfőn az EU képviselői új, több milliárd eurós kezdeményezést mutatnak be a a Global Gateway program keretében, amely 24 zöldenergia-projektet támogat majd – tette hozzá az APA.
A következő EU–CELAC csúcstalálkozót 2027-ben Brüsszelben tervezik megrendezni.
Teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


