FOTÓK, VIDEÓ: 800-an utaztak az ütköző vonatokon Pozsonynál, főként diákok

FOTÓK, VIDEÓ: 800-an utaztak az ütköző vonatokon Pozsonynál, főként diákok

FOTÓK, VIDEÓ: 800-an utaztak az ütköző vonatokon Pozsonynál, főként diákok Balaskó Réka2025. 11. 09., v – 21:54

Többen súlyos sérüléseket szereztek. A balesetnek szerencsére nincs halálos áldozata. 

A rendőrség tájékoztatása szerint 19:31 órakor érkezett bejelentés a 158-as segélyhívó vonalon a két vonat ütközéséről a bazini vonatállomás és a fővárosi főpályaudvar közötti vasúti szakaszon. A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) közlése szerint a REX 1814-es, Pozsonyból Nyitrára közlekedő regionális expressz a bazini állomásról való kihaladása után ütközött a Kassáról Pozsonyba tartó Ex 620-as gyorsvonattal.

A Markíza információi szerint a regionális vonat a gyorsvonat hátsó részébe ütközött, az egyik vonat 80 km/órás sebességgel haladt, a másik szintén mozgásban volt, de az ütközés nem frontálisan történt. 

A baleset után Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter a helyszínre sietett, Robert Fico (Smer) miniszterelnök pedig mielőbbi felépülést kívánt a sérülteknek, és hangsúlyozta, hogy az eset alapos kivizsgálást igényel annak megállapítására, technikai hiba vagy emberi mulasztás okozta-e a balesetet. A miniszterelnök továbbá hétfő reggelre rendkívüli kormányülést hívott össze. 

A vasúti közlekedés a baleset helyszíne, Bazin és Pozsony közötti szakaszon mindkét irányban le van zárva. 

Több sérülés történt

Az előzetes információk szerint a helyszínen tartózkodó körülbelül 800 utast egy közeli futballstadionba evakuáltak, 11 személyt kellett kórházba szállítani, ők a Pozsonyi Egyetemi Kórházba szállították, ahol traumaterv volt érvényben. A sérültek a kórházba könnyebb, közepes és súlyos sérülésekkel érkeztek. A Bory kórház tájékoztatása szerint hozzájuk három pácienst vittek súlyos sérülésekkel. A balesetnek halálos áldozata nincs. 

A tűzoltól beszámolója szerint a leggyakoribb sérülések törések és zúzódások voltak, de később is jelentkezhetnek sérült testrészek, például a nyaki gerinc.

Kapcsolódó cikkünk

Vasúti baleset történt vasárnap este Bazin és Pozsony között, ahol két személyszállító vonat ütközött. A helyszínről több sérültet jelentenek.

Hírdetés

A legfrisebb információk szerint a helyszínen körülbelül 100 utas tartózkodik, közülük előzetes információk szerint 20 ember könnyebb, négy személy pedig súlyosabb sérüléseket szenvedett. 11 személyt szállítottak kórházba, a Pozsonyi Egyetemi Kórházba könnyebben, közepesen és súlyosan sérült utasokat is vittek. 

A helyszínre hőkamerás drónokat és evakuáló buszokat küldtek, a rendőrség mindenkit a helyi futballstadionba evakuál. A Pozsonyi Egyetemi Kórház traumatervet léptetett életbe. 

A vasúti közlekedés a baleset helyszíne, Bazin és Pozsony közötti szakaszon mindkét irányban le van zárva. A baleset helyszínének környékén a forgalmat jelenleg a közlekedési rendőrség járőrei irányítják és szabályozzák.

Robert Fico miniszterelnök a baleset miatt hétfő reggelre rendkívüli kormányülést hívott össze, erről a Facebook-oldalán tájékoztatott. 

A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) közlése szerint a baleset okai egyelőre nem ismertek. Hozzátették, a korábbi hírekkel ellentétben az ütközés nem frontálisan történt, miután mindkét vonat azonos irányba haladt.

„A helyszínről több sérültről érkezett jelentés. A ZSSK jelenleg szorosan együttműködik a Szlovák Vasutak (ŽSR), a rendőrség és a mentőszolgálatok munkatársaival” – áll a vasúttársaság közleményében.

A társaság hangsúlyozta, hogy az utasok biztonsága abszolút prioritás. „Az esetet alaposan kivizsgáljuk – az okok jelenleg nem ismertek. További részleteket akkor közlünk, amint a vizsgálat lehetővé teszi, várhatóan a következő órákban” – tette hozzá a ZSSK.

A helyszínen több tucat hivatásos és önkéntes tűzoltó dolgozik, más mentőegységekkel együtt. Petra Klimešová, az országos mentőszolgálat operatív központjának (OSZZS) szóvivője megerősítette, hogy a mentési művelet jelenleg is folyamatban van. „A sérültek számáról akkor adunk tájékoztatást, amikor azt a helyzet lehetővé teszi” – pontosította Klimešová.

Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter a baleset helyszínére tart.

Robert Fico (Smer) miniszterelnök mielőbbi felépülést kívánt a sérülteknek, és hangsúlyozta, hogy az eset alapos kivizsgálást igényel annak megállapítására, technikai hiba vagy emberi mulasztás okozta-e a balesetet.

A rendőrség tájékoztatása szerint 19:31 órakor érkezett bejelentés a 158-as segélyhívó vonalon a két vonat ütközéséről a bazini vonatállomás és a fővárosi főpályaudvar közötti vasúti szakaszon. A helyszínre minden mentőegység elindult. A hatóságok közölték, hogy további információkat a helyzet tisztázódása után adnak.

A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) közlése szerint a REX 1814-es, Pozsonyból Nyitrára közlekedő regionális expressz a bazini állomásról való kihaladása után ütközött a Kassáról Pozsonyba tartó Ex 620-as gyorsvonattal. A balesetben több utas megsérült, pontos számukat és állapotukat egyelőre nem közölték.

A vasúti forgalom az érintett szakaszon megbénult, a társaság jelentős késésekkel és esetleges vonatkimaradásokkal számol. A mentési és helyreállítási munkálatok jelenleg is tartanak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon REFRESHER News SK (@refreshernews.sk) által megosztott bejegyzés


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »