A droggal kapcsolatos gyanú miatt korábban lemondott Horváth Alexander ismét megszerezte a mandátumot aVIII kerület 8-as számú egyéni választókörzetében.
Az időközi önkormányzati választást a viszonylag alacsony, 29,11 százalékos részvételi arány mellett Horváth Alexander (független, Pikó András polgármester támogatásával) nyerte meg, jelentős előnnyel.
Részletes eredmények
Az időközi választásra azután került sor, hogy Horváth Alexander júliusban lemondott a mandátumáról, miután a sajtóban megjelent egy videó, amely alapján felmerült a gyanú, hogy kábítószert fogyaszthatott. Végig tagadta a kábítószer-fogyasztást, de hibának nevezte viselkedését, amely nem volt példamutató. Pikó András polgármester kiállt mellette, a videót pedig manipulatívnak nevezte.
A szavazást megelőzően a kerületi ellenzéki pártok között megosztottság volt tapasztalható, mivel a DK és az MSZP saját jelöltet indított, noha Karácsony Gergely főpolgármester, Pikó András és Jámbor András országgyűlési képviselő ultimátumszerűen kérte a pártokat jelöltjeik visszaléptetésére.
Pikó András polgármester a választási győzelmet követően úgy fogalmazott, hogy a többség „nemet mondott a Fidesz és hozzá csatlakozott levitézlett álellenzéki pártok gyűlöletkeltő politikájára”.
A józsefvárosi Fidesz a mandátum visszaszerzését követően úgy nyilatkozott, hogy bár Pálovics Emese Csilla nagyot küzdött az „erősen baloldali választókerületben”, maradt a „papírforma”.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


