Hullanak a fejek a BBC botránya miatt: lemondott a vezérigazgató és a hírigazgató is

Hullanak a fejek a BBC botránya miatt: lemondott a vezérigazgató és a hírigazgató is

Lemondott posztjáról Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, miután a Telegraph napilap tényfeltáró cikksorozata súlyos elfogultsági vádakat fogalmazott meg a brit közmédiával szemben. Davie mellett Deborah Turness, a BBC News vezérigazgatója (hírigazgatója) is bejelentette távozását.

A botrányt egy kiszivárgott, 19 oldalas belső feljegyzés indította el. A dokumentum és a bizonyítékok szerint is a BBC manipulálta Donald Trump egyik beszédétt, hogy hamisan azt a látszatot keltse, mintha az elnök bátorította volna a Capitolium 2021. január 6-i ostromát. A vádak szerint a műsorszolgáltatót emellett Izrael-ellenes elfogultsággal vádolják a gázai tudósítások kapcsán, valamint azzal, hogy szisztematikusan elhallgatták a gender-kritikus (transz-szkeptikus) álláspontokat.

Az ügy komolyságát jelzi, hogy a BBC várhatóan hétfőn hivatalosan bocsánatot kér a Trump-beszéd megtévesztő vágása miatt. A Telegraph szerint Davie és Samir Shah, a BBC elnöke már májusban tudott a manipulált felvételről, mégsem léptek.

A Fehér Ház „szándékos tisztességtelenséggel” és „baloldali propagandagépezet” működtetésével vádolta meg a társaságot. Lisa Nandy brit kulturális miniszter a BBC „teljesen következetlen” szerkesztési normáit és „nem mindig jól átgondolt” döntéseit kritizálta.

Hírdetés

A 20 éve a BBC-nél dolgozó Tim Davie közleményében „teljesen” saját döntésének nevezte a lépést. Samir Shah, a BBC elnöke „szomorú napnak” nevezte a történteket, és méltatta mind Davie, mind Turness munkáját, de elismerte a rájuk nehezedő „folyamatos személyes és szakmai nyomást”.

Lebukott a BBC: propagandacélokból összevágtak egy Trump-videót, hogy a demokraták narratíváját erősítsék

Körkép.sk

Nyitókép forrása: SITA/Hannah McKay/Pool via AP, File


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »