Újabb „igazság minisztériumot” hozna létre Brüsszel

Kiszivárgott dokumentumok szerint az Európai Bizottság egy Demokratikus Ellenállóképességi Központ létrehozását tervezi, hogy felvegye a harcot „az Oroszországból és más autoriter rezsimekből érkező dezinformáció ellen”. Az elképzelés Ursula von der Leyen bizottsági elnök úgynevezett „demokrácia pajzs” csomagjának központi eleme.

A tervezet, amelyet várhatóan november 12-én hoznak nyilvánosságra, Oroszországot nevezi meg a legnagyobb fenyegetésként. A dokumentum szerint Moszkva az ukrajnai háború mellett „hibrid támadásokat” is fokoz Európa ellen, „hamis narratívák terjesztésével” próbálja aláásni a demokratikus rendszerekbe vetett bizalmat.

Az EU külügyi szolgálata korábban több orosz kampányt is azonosított, köztük a „Doppelganger” műveletet, amelynek során ismert médiumok, mint a Die Welt vagy a Le Point, másolatain terjesztettek nyugatellenes tartalmakat.

A tervezet Kínát is fenyegetésként azonosítja, amely a vádak szerint PR-cégeket és influenszereket használ Peking politikai érdekeinek megfelelő tartalmak terjesztésére.

A hírt közlő The Guardian baloldal lap szerinint „a külföldi beavatkozás súlyát jelzi, hogy Románia nemrégiben az EU-ban elsőként érvénytelenített egy választást, miután a titkosszolgálatok egy feltételezett orosz kampányt tártak fel”. A brit lap csak azt felejti el hozzátenni, hogy a román elnökválasztás annulálásánál szándékosan hamisan emlegettek orosz beavatkozást, és mint kiderült, egy nyugatbarát, Brüsszellel egy húron pendülő liberális párt állt a gyanús kampány mögött. 

Hírdetés

Az új brüsszeli központ fő feladata az információmegosztás és a korai figyelmeztetések kiadása lenne. A csatlakozás önkéntes alapon történne az EU-tagállamok és a tagjelöltek számára, de nyitva állna „hasonlóan gondolkodó partnerek”, például az Egyesült Királyság előtt is. A „demokrácia pajzs” részeként egy független tényellenőrző hálózatot és egy influenszerekből álló hálózatot is létrehoznának.

Körkép-vélemény:

Brüsszel és a nyugati országok dezinformáció elleni harcának közös vonása, hogy minden, a nyugati progresszív-globalista fősodortól eltérő véleményt módszeresen támadnak és akadályoznak. Ennek a mostani szervezetnek is az lesz a feladata, hogy elsősorban az ukrajnai fronthelyzet negatív fejleményeit, vagy a Nyugat számára kínos részletek elhallgattassa. A Brüsszel által létrehozott hatóságok eddig még egyetlen alkalommal sem jártak el objektíven, a Facebookot és a Youtube-ot is cenzúrára kényszerítették. Illúzióink tehát ne legyenek, ez egy újabb brüsszeli erőforrás lesz a nyugati propaganda megerősítésére és a véleményszabadság eltiprására, sőt, a kínos valóság eltitkolására. Természetesen az adófizetők pénzéből, mint mindig…

Körkép.sk

Nyitókép forrása: SITA/Thomas Traasdahl/Ritzau Scanpix via AP


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »