Újabb koalíciós csörte Pozsonyban: Danko nem kíméli Huliakot, Pellegrinit és a cigarettatörvényt sem

Újabb koalíciós csörte Pozsonyban: Danko nem kíméli Huliakot, Pellegrinit és a cigarettatörvényt sem

Ismét felizzottak a koalíciós ellentétek Robert Fico kormányában – ezúttal a hazárdjátékokról szóló törvény, a mentőtender és az e-cigaretták tiltása kavarta fel a kedélyeket. A vasárnapi, a TA3-ban láthatott, Politikában című műsorban az SNS elnöke, Andrej Danko frontálisan nekiment nemcsak a környezetvédelmi miniszternek, Rudolf Huliaknak, hanem a kormányfő Robert Fico és az államfő Peter Pellegrini pártjának is.

Danko szerint az ún. kaszinótörvény körüli vita világosan mutatja, hogy a kormány tagjai „nem tudnak megegyezni semmiben”. Mint mondta, az SNS nem fogja megtörni Pellegrini vétóját, mert az államfő „teljes egészében ellenezte a törvényt”.

„A szerencsejátékból származó pénzeket sporttámogatásra szántuk, nem arra, hogy valaki ott is meggazdagodjon”

– jelentette ki a nemzeti párt vezetője.

Danko emellett Huliak személyét is bírálta:

„Huliak egy szerencsétlen ember, aki nem érti, mi a helye a politikában. Fico három másodperc alatt helyre teszi – és ez így is marad a ciklus végéig.”

A SaS elnöke, Branislav Gröhling szerint a jelenet újabb bizonyítéka annak, hogy a koalíció válságban van. A vita gyorsan személyeskedésbe csapott át: Danko odaszúrta Gröhlingnek – „nekem vannak golyóim, ellentétben veled” –, mire a műsorvezető kénytelen volt rendre utasítani a politikusokat.

Hírdetés

Az SNS határozottan elutasítja a Kamila Šaško egészségügyi miniszter (Hlas) által előterjesztett e-cigaretta-tilalmat is. Danko szerint a törvény „lobbitermék”, amely akár 70 millió eurós költségvetési kiesést okozhat.

A műsorban szóba került a mentőtender-botrány is, amelyet a főügyészség jogellenesen megszüntetett eljárásnak nevezett. Danko nem kertelt:

„Ez nagy botrány. Fel vagyok háborodva, és magyarázatot várok. Az egészségügyi miniszternek magyarázatot kell adnia.”

A külpolitikai részben Danko azt is világossá tette, hogy „nem kér sem az orosz, sem az amerikai tankokból”. „Olcsó orosz gázt és amerikai iPhone-t akarok” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ha kell, Ficóval is összeveszik az orosz kérdésen.

Végül a bűnügyi statisztikákra reagálva jelezte: a kormány akár újra módosíthatja a Büntetőtörvényt, ha a lopások száma nem csökken. A visszaeső bűnelkövetőket szerinte újra börtönnel kellene fenyegetni.

A vita összességében jól mutatja: a Fico–Pellegrini–Danko-háromszög egyre nehezebben működik. Miközben a kormány a gazdasági gondokkal, uniós pénzekkel és a mentőbotránnyal küszködik, a koalíciós partnerek egymást marják – élő adásban, ország-világ előtt.

TA3

Nyitókép forrása: TA3 live, reprofoto


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »