Az igazságügyi miniszter szerint egyesek pusztán szórakozásból lopnak Mészáros Richárd2025. 11. 09., v – 12:50
A kormány közmunkával büntetné a kisebb lopásokat.
Boris Susko (Smer) igazságügyi miniszter szerint egyes emberek „pusztán szórakozásból” követnek el lopásokat. A tárcavezető elismerte, hogy a kisebb értékű bűncselekmények számának növekedése „részben összefügghet” a „horalky-paragrafus” eltörlésével, ugyanakkor hangsúlyozta: a kormány érzékeli a társadalmi nyomást, és intézkedéseket készít elő a helyzet kezelésére.
Susko visszautasította azt az értelmezést, miszerint a lopások megszaporodása annak tudható be, hogy a kárérték büntethetőségi határát 266 euróról 700 euróra emelték. Elmondása szerint az elkövetők többsége száz eurónál kisebb értékű árukat tulajdonít el.
A miniszter közölte: a kabinet olyan megoldásokat mérlegel, amelyek alapján a kisebb értékű lopások elkövetőinek kötelezően közösségi szolgálatot kellene végezniük. „Ez az önkormányzatok számára is hasznos lehetne” – fogalmazott, példaként a fűnyírást és az utcák takarítását említve.
Az önkormányzatok képviselői azonban szkeptikusan fogadták az ötletet. Többen úgy vélik, a javaslat megvalósítása nehezen kivitelezhető, mivel nincs elegendő emberük az elítéltek felügyeletére, és ez újabb terhet róna a településekre.
(Denník N, JOJ 24)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


