Haldoklik a milliókat érő somogyi csodafa

Haldoklik a milliókat érő somogyi csodafa

Veszélybe került Somogy egyik legkülönlegesebb fája, egy csaknem tízméteres araukária, amely egy kiskorpádi családi ház udvarán áll – közölte az ügyről érdeklődésünkre a tulajdonos és a gondozását végző kertész. Az értékes, Chilében őshonos faj példányai Magyarországon ritkák, egy 12 éves, alig egy méteres csemete ára is 180–200 ezer forint.

A negyven éve ültetett fa tulajdonosa, a kiskorpádi Pikler Ottó elmondta: az elmúlt három évben több ág barnulni kezdett, ami miatt szakember segítségét kérte. Az araukária a szárazságra különösen érzékeny,

a tünetek hátterében ezért elsősorban vízhiány állhat

– közölte Novák Szilvia, egy közeli kertészet vezetője.

Hírdetés

Hozzátette: betegséget nem tapasztalt, a fa várhatóan elhullajtja az érintett ágakat, de tartós károsodás nem valószínű – olvasható a sonline.hu-n.

A kertész kiemelte: a faj hosszú életű, megfelelő körülmények között több ezer évig is elél, és az idősebb példányok értéke jelentősen növekszik. „Ennek a fának az eszmei értéke több millió forint is lehet” – fogalmazott. A somogyi példány különlegességét a sűrű, szabályos lombozat is adja, amely az országban található hasonló korú fák között ritkaságnak számít.

A tulajdonos továbbra is gondozza a növényt, és bízik benne, hogy hosszú távon megőrizhető a különleges fa jó állapota.

Fotónk illusztráció, nem a szóban forgó fát ábrázolja.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »