November 5-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának (PPKE HTK) dísztermében rendezte meg a Reménykör és a PPKE HTK közösen a Paradigmaváltások az akadályozottsággal élő személyekről szóló katolikus tanításban című konferenciát.
Az egész napos tanácskozás célja az volt, hogy összehasonlító vallástudományi, biblikus, pszichológiai, erkölcsi és pasztorális nézőpontból is körüljárja a fogyatékossággal élő személyek helyét az Egyházban, és bemutassa azt a szemléletváltást, amely ma a katolikus gondolkodást egyre inkább áthatja: az akadályozottság nem hiány, hanem a kapcsolat és a kinyilatkoztatás helye.
A napot Vincze Krisztián, a PPKE rektorhelyettese köszöntője nyitotta meg, aki személyes élményein keresztül beszélt arról, hogyan tanulta meg diákéveiben, hogy az emberi világ teljességéhez a fogyatékossággal élők is szervesen hozzátartoznak. „Emberi világunk úgy van berendezve, hogy azok is benne vannak, akik akadályozottsággal élnek – kibontakozásukért mindannyian felelősek vagyunk” – fogalmazott. Tapasztalata szerint ezek az emberek különleges módon tanítanak minket az elfogadásra és a közösség erejére:
Berzsenyi Emese egyetemi adjunktus (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar) Sem ez nem vétkezett, sem a szülei című előadásában az ábrahámi vallások szent szövegeiben vizsgálta a fogyatékosság megjelenését. Rámutatott: a Biblia és a Korán világában a fogyatékosság nem pusztán orvosi vagy erkölcsi kérdés volt, hanem az ember Istenhez való viszonyának tükre. A keresztény szemlélet kulcsa, hogy a fogyatékosság soha nem büntetés, hanem az emberi lét egyik formája, amelyben ugyanúgy megnyilvánul az isteni szeretet. Mint mondta, „a sajnálat ott válik értékké, ahol azonnali cselekvésre késztet” – vagyis
A fogyatékosságról szóló erkölcsi tanítás történeti változásait Laurinyecz Mihály, a PPKE HTK erkölcsteológiai tanszékének vezetője elemezte, aki több erkölcsteológiai mű összevetésével mutatta be, miként alakult a magyarországi erkölcsteológiai oktatás az értelmi és fizikai akadályozottságról. Arra hívta fel a figyelmet, hogy
A délelőtt folyamán online csatlakozott a konferenciához az ausztrál jezsuita, Justin Glyn SJ, aki látássérültként osztotta meg tapasztalatait. Elmondta: korábban a fogyatékossággal élőket az Egyházban gyakran a karitatív tevékenység tárgyaiként kezelték, ma viszont az a cél, hogy az Egyház teljes jogú tagjaivá váljanak. „Egyházként egységként kell látnunk magunkat – nincs mi és ők, csak közösség van Krisztusban” – hangsúlyozta. Hozzátette: az ilyen konferenciák mutatják meg, hogyan formálhatjuk a jövőt közösen, tapasztalat és hit találkozásában.
Az olasz pszichológus és teológus, Laura Zaccaro (La Sapienza Egyetem, Róma) a „hiány modelltől a kapcsolati paradigma felé” vezető szemléletváltásról beszélt. Rámutatott, hogy a fogyatékosság sokáig hiányként, gyengeségként jelent meg, a modern keresztény gondolkodás azonban a kapcsolat, a közösség és a kölcsönösség szempontjából értelmezi újra.
– fogalmazott. A barátság teológiáját állította középpontba, emlékeztetve: Isten, mint barát hívja az embereket, és ebben a kölcsönösségben minden ember, akár törékenységei ellenére is, képes megélni kapcsolatait és kifejezni hitét.
A biblikus megközelítést Schnider Anikó hozta el, aki a Targum Neofiti 1 fényében vizsgálta az Ószövetség fogyatékossággal kapcsolatos szövegeit. Előadásában a „rituális fogyatékosság” és a „narratív fogyatékosság” fogalmát értelmezte, és rámutatott, hogy a Tóra szövegei etikai védelmet állítanak az ember elé.
Aquinói Szent Tamás gondolatait Gabriele Scardocci OP idézte fel, aki az értelmi akadályozottság tomista értelmezéséről beszélt. A középkori teológus szerint a hit befogadása nem az értelem nagyságán, hanem az isteni kegyelemre való nyitottságon múlik. „Isten meghívja Mózest a dadogásával együtt – emlékeztetett Scardocci –, és így hív meg mindannyiunkat a gyengeségeinkkel együtt.” A domonkos előadó Szent Tamás alapján hangsúlyozta: az Istenre találás a súlyosan fogyatékos személyek esetében a connaturalitas, természetazonosság szintjén történik.
A nap zárásaként Stefano Biancotto SdC a fogyatékossággal élők pasztorális kíséréséről beszélt. Tapasztalatai szerint a katekézis akkor válik gyümölcsözővé, ha személyes kapcsolatra épül, és nem csupán oktatás, hanem kísérés.
– mondta. Külön figyelmet szentelt annak, hogyan lehet a liturgiát, a közösségi alkalmakat és a szentségekhez való hozzáférést a fogyatékkal élők igényeihez igazítani, anélkül, hogy őket elkülönítenénk. „Ne félreeső helyet teremtsünk nekik, hanem teret adjunk a templomban – ott, ahol mindenki más is jelen van” – fogalmazott.
A konferencia üzenete egyértelmű volt: a fogyatékosság nem az emberi lét hiányossága, hanem Isten kinyilatkoztatásának egy sajátos útja, amely hidat épít – fogalmazta meg zárszavában Nagy Sándor, a Reménykör vezetője, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hallássérült-pasztorációs referense. A keresztény közösség akkor tölti be küldetését, ha minden tagját – képességeitől, korlátaitól függetlenül – testvérként fogadja. Ahogyan az egyik előadó fogalmazott: „Krisztus nem a győztesekhez lép oda, hanem azokhoz, akik osztoznak vele az emberi törékenységben.” A PPKE HTK-n rendezett konferencia erről a felismerésről tanúskodott – arról, hogy
A konferenciát az egyetemi templomban közös szentmisével zárták, ahol Nagy Sándor homiliájában az akadályozottságot, az élet nehézségeit értékké váltó isteni kegyelem tapasztalatát mutatta meg Szent Imre életében.
Forrás és fotó: Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
