Nagysurány hivatalosan tiltakozik az akkufeldolgozó üzem ellen Száz Ildikó2025. 11. 07., p – 12:42 Nagysurány |
Október 29-én kelt levelében Nagysurány önkormányzata kifejezte egyértelmű elutasítását a tervezett akkufeldolgozó üzem megnyitásával kapcsolatban.
A levelet az Érsekújvári Járási Hivatal környezetvédelmi osztályának is megküldték, és a város közösségi oldalán is közzétették.
A dokumentumban az önkormányzat hangsúlyozza, hogy az érintett területet a város területrendezési terve alapján helyi gyártási és logisztikai célokra jelölték ki – nem nehézipari tevékenységre.
Biztonsági és környezeti aggályok a lakott terület közelsége miatt
A 16 oldalas indoklás szerint az üzem mindössze 70 méterre helyezkedne el a lakott területtől, nem 100–150 méterre, ahogy az a környezeti hatástanulmányban szerepel.
A városvezetés szerint ez a távolság nem biztosítana elegendő védelmet baleset esetén, és nehezítené a lakosság gyors evakuálását mérgező gázok kiszabadulásakor.
Emellett az önkormányzat rámutatott arra is, hogy a beruházás jelentősen megnövelné a közúti forgalmat, különösen az Érsekújvári, Nyitrai, Új, Pribina és Vasúti utcákban.
A teherforgalom a jelenlegihez képest akár háromszorosára-négyszeresére is nőhetne, ami növeli a balesetveszélyt és a zajterhelést.
Az önkormányzat szerint hiányos a környezeti hatástanulmány
A város szerint a hatástanulmány több ponton hiányos és pontatlan: nem tartalmaz például részletes terveket a vasúti szállításról, pedig a dokumentum azt állítja, hogy az áruszállítás egy része vasúton történne.
Az önkormányzat állítása szerint napi 10–12 teherautó haladna át a városon, nem pedig nyolc, ahogy az anyagban szerepel.
„Nagysurány önkormányzata kategorikusan nem ért egyet a Li-Ion akkumulátorfeldolgozó megépítésével és üzembe helyezésével az ipari park területén.
Még ha a beruházó kijavítaná is a hibákat, a terület jelenlegi besorolása nem teszi lehetővé az ilyen tevékenységet” – idézte levelében Marcel Filaga polgármester.
A városvezetés hozzátette: a ShredCo cégnek jelenleg nincs engedélye veszélyes hulladék kezelésére.
A ShredCo környezetbarát újrahasznosítást ígér
A ShredCo évente mintegy 20 ezer tonna használt lítiumion-akkumulátor feldolgozását tervezi a Nagysurány és Érsekújvár közti területen, egy 4900 négyzetméteres üzemcsarnokban.
A cég közlése szerint az üzemben elektromos járművek, számítógépek, mobiltelefonok és karambolos autók akkumulátorait is feldolgoznák.
A vállalat szerint a cél a környezetbarát újrahasznosítás, amely csökkentené a veszélyes hulladékok tárolását és hozzájárulna a fenntarthatósághoz.
A ShredCo tervei szerint az üzem 2027 első felében kezdené meg működését, mintegy 70 alkalmazottal.
Lakossági aggodalmak Nagysurányban
A helyi lakosok különösen a levegő- és talajszennyezés, valamint az ingatlanárak csökkenése miatt aggódnak.
Többen attól tartanak, hogy a környezetromlás miatt hosszú távon élhetetlenné válhat a városrész, és sokan felhagynának a kertészkedéssel is.
Kapcsolódó cikkünk Nagysurány |
Újabb ipari beruházásra készülnek a nagysurányi akkugyár közelében: a ShredCo társaság két éven belül használt akkumulátorokat feldolgozó üzemet nyitna a Kisvárad városrészében.
A helyiek szerint a projekt újabb terheket róna a környékre – a csendes, természetközeli és gondozott városrészben élők már most is aggódnak a forgalom, a zaj és a szennyezés miatt. A ShredCo évente mintegy 20 ezer tonna használt lítiumion-akkumulátort tervez feldolgozni az Érsekújvári járásban. A 4900 négyzetméteres gyártócsarnokot egy korábbi ipari területen építenék fel, a legközelebbi lakott területek 100–150 méterre találhatók a tervezett üzem helyszínétől.
A feldolgozás több fázisban zajlik
A ShredCo cég a múlt héten, a kihelyezett kormányülést és az alapkőletételt követő napon a kisváradi kultúrházban tartott nyilvános fórumon mutatta be a feldolgozási folyamatot. Elmondásuk szerint az akkumulátorokat először teljesen kisütik, majd vákuumtechnológiával választják külön az elektrolitot. Ezután a vas-, alumínium-, réz- és műanyag-összetevőket is elválasztják, végül pedig a maradék „fekete anyagból” kinyerik a grafitot, kobaltot, nikkelt és lítiumot.
Az üzemben elektromos járművek, számítógépek, mobiltelefonok és akár karambolos autók akkumulátorait is feldolgoznák. A cél a környezetbarát újrahasznosítás – a társaság szerint így elkerülhető, hogy a használt akkumulátorokat feleslegesen tárolják – áll a ShredCo hivatalos honlapján.
A helyiek szerint újabb terhet jelentene az üzem
A lakosok attól tartanak, hogy az építkezés és a napi 9 teherautó-forgalom megrongálja az utakat és az ingatlanokat. Többen aggódnak a zaj- és levegőszennyezés miatt is.
„Attól félünk, hogy berepedeznek a házfalak, és tönkremegy a csendes környezetünk” – fogalmazott az egyik felszólaló a fórumon.
Sokan azt is sérelmezik, hogy a városban már így is zajlik egy gigaberuházás az akkumulátorgyár építése kapcsán, ezért nem tartják jó ötletnek egy újabb ipari üzem létesítését a térségben. A lakók inkább lakóövezetek vagy zöldterületek kialakítását javasolják.
2027-re tervezik az üzem indulását
A ShredCo tervei szerint a feldolgozóüzem 2027 első felében kezdené meg működését, és mintegy 70 főt foglalkoztatna. A cég előnyösnek tartja, hogy a kijelölt terület a vasút közelében fekszik, ami logisztikai előnyt jelenthet a szállítás során.
A nagysurányi régió újabb ipari fejlesztés előtt áll, amely hosszú távon gazdasági lehetőséget, ugyanakkor környezeti kockázatot is hordozhat. A helyiek továbbra is aggodalommal figyelik a fejleményeket, és kérik, hogy a döntéshozók vegyék figyelembe a lakosság érdekeit is.
Kapcsolódó cikkünk Nagysurány |
A miniszterek a kormány keddi kihelyezett ülését követően a Nagysurány és Bánkeszi határában tervezett ipari park területére vették útjukat.
Az előre beharangozott alapkőletétel helyett azonban facsemetéket hoztak a nagysátor színpadára, amelyeket jelképesen elültettek és több alkalommal hangsúlyozták, hogy a zöld energia a jövő energiája.
Új munkahelyeket teremtenek
Az avatási ünnepségen többen is felszólaltak és hangsúlyozták, hogy a nagysurányi gyár a következő években körülbelül 1300 munkahelyet létesít, és a munkavállalók 80 százaléka középfokú és felsőfokú végzettségű lesz. A kutatási és fejlesztési központban további munkahelyeket létesítenek.
„Ez egy stratégiai és időtálló beruházás nemcsak a régió, hanem egész Szlovákia számára. A Gotion a hetedik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártó. Az elmúlt években az elemek és az elemes tárolók iránti kereslet csaknem tízszeresére nőtt. Nagysurány így az egész Európai Unióban jelentős gyártóvá válik” –
mondta Denisa Saková gazdasági miniszter a záró sajtótájékoztatón.
A kísérleti gyártást 2026-ban, a sorozatgyártást egy évvel később tervezik elindítani.
A helyiek egy csoportja továbbra is tiltakozik
Az ünnepség ideje alatt a tiltakozók egy csoportja is az ipari terület közeléhez vonult, hogy síppal, dobbal hívja fel a figyelmet azokra, akik nem támogatják a beruházást. Némi összeütközésre is sor került, amikor megpróbáltak közelebb jutni a nagysátorhoz, de a rendőrök az útjukat állták.
Két toronyban is lövészek álltak, és kutyás rendőrök is ügyeltek arra, hogy ne történjen rendbontás.
Kapcsolódó cikkünk Nagysurány |
A kormány a kihelyezett ülésén jóváhagyta a nagysurányi akkumulátorgyár alapterületének kibővítésére vonatkozó javaslatot. A helyiek egy csoportja hiába tiltakozott.
A kormányülést rendkívül szigorú biztonsági óvintézkedések mellett tartották meg Nagysurányban. A lakosok korábban már többször is elégedetlenségüket fejezték ki az akkugyárral kapcsolatos tervek miatt, és a tiltakozásuknak ma reggel is hangot adtak.
A kormányhivatal személyzete mindent megtett azért, hogy a helyszínen tartózkodó újságírók a lehető legkevesebb fotót és videót készíthessék el a demonstrációról, azért néhány fényképet szerkesztőségünknek is sikerült készítenie, amit az alábbi galériában láthatnak.
A Denník N információi szerint a tiltakozók közt felbukkant Miroslav Suja, a szélsőjobboldali Republika képviselője is.
Fico és Saková örül
A kormányülés után a miniszterek részt vettek az ünnepélyes alapkőletételen, amelyet a tervezett akkumulátorgyár területén tartottak. Ezt követően beszédet tartott Robert Fico miniszterelnök és Denisa Saková gazdasági miniszter is.
A kormányfő kiemelte, Szlovákiának vannak ugyan belső problémái, de a jelen koron túlmutató beruházások mindennél fontosabbak.
Saková pedig arra hivta fel a figyelmet,
hogy az akkugyártáson kívül a kutatói tevékenységet is fejlesztik, így a gyártást érintő 1200 munkahely mellett további 500 kutatói állást kínálnak majd.
A TASR eközben arról számolt be, hogy a tisztviselőköt szállító konvojt blokkolta egy kisebb csoport, ám a hatóságoknak rövid időn belül sikerült rendet tennie, így a kormánytagok haladhattak tovább. Azt nem pontosították, hogy a konvojt blokkoló csoport megegyezik-e a tüntetőkkel.
Előzmények és a beruházás háttere
2024 júniusában írta alá Szlovákia a beruházási szerződést az InoBat és a Gotion csoport konzorciumával.
A megállapodás értelmében 1,233 milliárd euró értékű akkumulátorgyár épül Nagysurányban, ami az ország történetének egyik legnagyobb ipari projektje.
A projekt állami támogatást is kapott: 150 millió euró vissza nem térítendő támogatást, valamint 64 millió eurót adókedvezmény formájában. Ezt Denisa Saková (Hlas) gazdasági miniszter jelentette be 2024 júniusában.
Lakossági reakciók és tiltakozások
A gyár építése ellen 2024-ben petíciót indítottak helyi aktivisták.
Tavaly ősszel viharos körülmények közt zajlott a beruházás nyilvános megvitatása Nagysurányban. Harmincfős delegáció – köztük térségbeli önkormányzati képviselők, lakosok és újságírók – látogattak Kínába, hogy megtekintsék a mintagyárat.
2025 februárjában a nagysurányi önkormányzat módosította a területrendezési tervet, ezzel lehetővé téve a Šurany Industrial Park létrehozását.
Az eredeti, 476,26 hektáros ipari területet 493,48 hektárra növelték, ebből 6,9 hektár Érsekújvár közigazgatási területéhez tartozik.
Élőláncos tiltakozás
2025. augusztus 23-án élőlánccal tiltakoztak a helyiek az akkugyár ellen. A megmozdulást a Védjük, ami a miénk (Iniciatíva Chránime si naše) nevű civil kezdeményezés szervezte, amely elsősorban nagysurányi és bánkeszi lakosokat tömörít.
Nagysurány Érsekújvártól mindössze 14 kilométerre fekszik, a Nyitra folyó jobb partján. A városhoz tartozik Egyháznagyszeg (Kostolný Sek) és Kisvárad (Nitriansky Hrádok) is – utóbbi lakosai az ipari park közvetlen közelében élnek. Kisváradon holnap, október 29-én 16 órakor a helyi kultúrházban tartják a használt akkumulátorok feldolgozására szolgáló létesítmény megépítésének nyilvános megvitatását.
Robert Fico a beszédében október 28-a kapcsán azt is elmondta, jelentős dátum a mai, mivel ezen a napon kiáltották ki a Csehszlovák Köztársaságot. A kínai befektető, akinek küldöttsége kis kínai és szlovák zászlókkal fogadta a szlovák kormány helyszínre érkező tagjait, kiemelte, hogy ez a nagyszabású beruházás egyfajta híd lesz a szlovák és a kínai felek között, hogy kapcsulatuk még erősebbé váljon.
Az egész régió fejlesztéséről van szó, az új munkahelyek létesítésével azt is sikerülhet elérniük, hogy a térségben élőknek ne kelljen a lakóhelyüktől távolabb vagy külföldön munkát vállalniuk.
Az újságírókat is szemmel tartották
Az újságírók csak csoportosan utazhattak a helyszínre Nagysurányból, és így is távoztak, a rendőri útlezárások miatt némi kerülővel érkeztek ki a helyszínre.
A főútnál tiltakozókhoz nem juthattak ki.
Biztonsági okok miatt nem engedélyezték számukra, hogy az ipari park területén mozogjanak.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


