1945. augusztus 9-én jelent meg az Új Ember első száma. Lapunk nyolcvanéves fennállását ünnepelve cikksorozatot indítottunk, válogatva az elmúlt évtizedek írásainak legjavából. Ezúttal az Új Ember 1956. november 4-i számából egy kommentárt közlünk XII. Piusz pápa magyar szabadságharccal kapcsolatban kiadott körleveléről.
A magyar nemzeti forradalom kitörését követő harmadik napon, amikor Budapest utcáin még javában ropogtak a fegyverek, az események óriási és az egész világra kiterjedő visszhangjából a meleg szeretet hangján csendült ki Szent Péter utódának, Krisztus földi helytartójának hangja. XII. Pius pápa enciklikával fordult a világ valamennyi katolikus püspökéhez, papjához és hívőjéhez a magyarországi eseményekkel kapcsolatban. Az Osservatore Romano, a Vatikán félhivatalos lapja, külön kiadásban tette közzé a Szentatya szózatát, amelyet a világ valamennyi rádióállomása azonnal átvett.
A Szentatya körlevelében részletesen felvázolta azokat az okokat, amelyek a véres felkeléshez vezettek. A magyar nép évtizeden át tartó elnyomatása, az emberi jogoktól való megfosztatása olyan elkeseredést váltott ki, amely végül is gátszakadáshoz vezetett. A Szentatya a magyarországi eseményekben intő példát lát arra, hogy hova vezet az, ha a népek sorsát nem a krisztusi igazságosság, a szeretet és méltányosság szellemében rendezik el.
Körlevelében XII. Pius pápa mélységes együttérzéséről biztosította a magyar népet. Megemlékezett azokról az időkről, amikor boldogult elődjének megbízásából, mint a XXXV. Eucharisztikus világkongresszus pápai legátusa Budapesten járt és megismerte a magyar nép mélységes hitét és buzgóságát. A körlevélben a Szentatya felkéri a világ valamennyi püspökét, katolikus papját és hívőjét, hogy imádkozzanak a harcok tüzétől szenvedő magyar népért és imádságaikon kívül a tevékeny szeretet minden rendelkezésre álló eszközével segítsék elő, hogy enyhüljenek a magyar nép szenvedései. Imádkozzanak azért, hogy a magyar nép jogos követelései minél hamarabb és minél kevesebb véráldozat árán teljesedjenek és hogy a harcok ütötte sebek minél hamarabb begyógyuljanak. Körlevele végén a Szentatya külön áldását küldte az egész magyar népre.
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


