Csányi Sándor, az MLSZ elnöke mondott búcsúbeszédet az egykori labdarúgó szövetségi kapitány ravatalánál.
Szerdán nagy embersokaság jelenlétében vettek végső búcsút a Farkasréti temetőben Mezey Györgytől, aki a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként utoljára vezette ki vb-re a nemzeti együttest.
Mezey György október 8-án 84 éves korában hunyt el, a magyar labdarúgó-válogatottat a nyolcvanas években két szakaszban irányította.
Gyászbeszédében Csányi Sándor, az MLSZ elnöke – az Index tudósítása szerint – hangsúlyozta: Mezey Györggyel a magyar labdarúgás egy soha vissza nem térő korszaka száll a sírba.
A temetésen jelen volt az 1986-os vb-csapat számos tagja, illetve későbbi, címeres mezt is húzott labdarúgók, de más sportágak kiválóságai is, valamint Orbán Viktor miniszterelnök is.
Mint Csányi Sándor gyászbeszédében mondta még, a szovjet válogatottól Irapuatóban elszenvedett – ahogy az MLSZ elnöke fogalmazott: politikailag is terhelt – 6–0-s vereség a mennyekből a pokolba taszította Mezeyt. A bálványozott kapitányból egy csapásra a magyar futball páriája lett, amit ő halála napjáig nem tudott feldolgozni. Csányi meghatottan említette, hogy megtiszteltetés volt számára, amikor a közelmúltban életműdíjat adhatott át Mezeynek.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


