Európai támogatással válik biztonságosabbá a szlovák vasúti közlekedés

Európai támogatással válik biztonságosabbá a szlovák vasúti közlekedés Németi Róbert2025. 11. 05., sze – 15:42 Kassa |

A közlekedési minisztérium egy 135 millió eurós beruházással erősíti meg a vasúti közlekedés biztonságát és hatékonyságát. Az Európai Bizottság által jóváhagyott támogatás a Connecting Europe Facility (CEF) programból érkezik, amelynek forrásai a legfontosabb európai közlekedési útvonalak fejlesztését szolgálják.

A minisztérium közlése szerint a forrásokból nemcsak a vasúti pályák, hanem a járműpark és a biztonsági rendszerek modernizációja is megvalósul. 

„A mai nap jelentős mérföldkő: az Európai Bizottsággal aláírt 135 millió eurós szerződések révén korszerűsítjük a vasúti hálózatot és javítjuk a közlekedés biztonságát. Az uniós támogatásoknak köszönhetően Szlovákia az egyik legsikeresebb ország lett ebben a pályázati körben” 

– mondta ma délelőtt a kassai sajtótájékoztatón Denisa Žiláková, a közlekedési tárca államtitkára.

Kapcsolódó cikkünk

A ZSSK menedzsere szerint óriási balszerencse előzte meg a hétfői balesetet. A Denník N által kiderített részletek szerint az őrizetbe vett, majd szabadon engedett mozdonyvezető a szerencsétlenséget megelőző nap is dolgozott.

A balesetet okozó vonat mozdonyvezetőjének a hétfői balesetig jó minősítései voltak. Hat éves munkatapasztalata volt, dieseles gyorsvonatokra volt engedélye. Korábban helyi vonatjáratokat is vezetett. Gépészeti szakközépiskolát végzett, ami azt jelenti, hogy eleget tett azoknak a szigorított feltételeknek is, amelyeket az állam néhány éve eltörölt.

A hozzáférhető információk szerint a balesetet megelőző nap is dolgozott a mozdonyvezető. Vasárnap délután Zólyom és Ruttka (Vrútky) között irányított a szerelvényt oda és vissza. Éjszaka pihent, majd hétfőn 5.13-kor elindult Zólyomból Kassa irányába. Utóbbi helyről 9.22-kor indult visszafelé, majd nem egész egy órán belül sor került a balesetre. A Denník N következtetései szerint csak legfeljebb 20 percet pihent Kassán a visszaindulás előtt, ami azonban Karol Henzély, a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) elnökségi tagja szerint összhangban volt a törvényi előírásokkal.

A mozdonyvezető ezidáig tisztázatlan módon figyelmen kívül hagyta a Rozsnyóhoz közeli alagút előtti jelzőlámpát. Az sárgán világított, amely alapján el kellett volna kezdenie fékezni. A balesetet okozó szerelvény vezetője ezt ugyan megtette, de már későn.

Ivan Bednárik, a Szlovák Vasutak (ŽSR) vezetője szerint a vonat így 100 méterrel később állt meg, mint ami szükséges lett volna. Bednárik a Rádio Expresnek úgy nyilatkozott: nyilvánvaló, hogy a mozdonyvezető tudta, hogy korábban kell megállnia. Ha csupán néhány méterrel hamarabb kezd el lassítani, elkerülhető lett volna az ütközés. 

Henzély szerint az ütközés elkerülése hét, legfeljebb tíz méteren múlott. Noha a mozdonyvezető megpróbált tolatni, ehhez azonban már késő volt. 

A szemből érkező vonat pedig ugyan megkapta az automata jelzőrendszeren keresztül a „megállni” jelzést, ám annak vezetőjének már alighanem nem volt elég ideje arra, hogy azt észrevegye. Ha fél perccel később érkezik, akkor ez nem következik be. A vele szemben leállt másik szerelvényt az utolsó pillanatban látta meg, aktiválta a vészféket, majd hátrasietett a gépházba. Arc- és hátgerincsérülést szenvedett, megműtötték, s még mindig a kórházban tartózkodik. A másik mozdonyvezető a baleset előtt el tudta hagyni a vonatot, így nem szenvedett komolyabb sérülést.

A Denník N szerint az érintett vasúti szakasz olyan műszaki állapotban van, mint 1955-ös átadása idején. Hiányzik a modern európai ETCS biztosító rendszer, de még a „primitívebb” csehszlovák megfelelője sincs meg itt.

Kapcsolódó cikkünk

Az aktuality.sk weboldal információi szerint a tűzoltók és vasúti szakemberek továbbra is dolgoznak a szádalmási (Jablonov nad Turňou) vonatbaleset kisiklott szerelvényének eltávolításán.

Az ütközést követően az egyik vonat kisiklott, és az egyik vagon azóta is félig a levegőben lóg a meredek emelkedőn. Az eltávolítása csak különleges eszközökkel lehetséges, a munkálatok azóta is zajlanak. A másik, Kassa irányából Rozsnyóra tartó szerelvényt már elvontatták.

Ivan Bednárik, a Szlovák Államvasutak (ŽSR) igazgatója tegnap kijelentette, hogy kedden már átjárhatóvá tehetik a vasútvonalat, a sínek ugyanis nem szenvedtek akkora károkat az ütközés során, mint maguk a szerelvények. Szádalmás és Tornalja között a vonatközlekedést buszokkal pótolták.

Egy mozdonyvezető őrizetben

A délelőtt folyamán kiderült, hogy a rendőrség az egyik szerelvény vezetőjét őrizetbe vette közvetlenül a baleset után – a másik masinisztát súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A gyanú szerint az érintett nem vette figyelembe a figyelmeztető fényjelzéseket és a tiltás ellenére hajtott rá a vágányra. A rendőrség egész este vizsgálta a baleset helyszínét és arra is ügyelt, hogy ne jussanak idegen személyek a szerelvényre, az ügyben eljárás indult.

A kórházba szállított sérültek mindegyikének állapota stabilizálódott, egy páciens súlyos, de nem kritikus sérüléseket szenvedett az ütközésben. A ZSSK nem közöl további információkat a lábadozókról.

Az ütközés által okozott kár mértékét előzetesen kétmillió euróra becsülik, kérdéses, hogy egyáltalán helyreállíthatóak-e a legsúlyosabban sérült szerelvények.

Kapcsolódó cikkünk

Délelőtt 10 óra előtt összeütközött két gyorsvonat Szádalmás határában. A balesetben csaknem százan megsérültek. A helyszínen kérdeztük az utasokat és a közelben élőket.

Délután fél háromkor már megnyitották a szoroskői hágót, a több kilométeren át, Kassa és Rozsnyó irányából is feltorlódott kocsisorok megindultak. A helyszínről már csak ritkán hallani a mentőautók hangját, szinte már az összes sebesültet elszállították a helyszínről. A rendőrség a mentéssel párhuzamban fokozatosan irányítja a forgalmat, az autókat szakaszonként engedik váltakozó irányban.

„Robbanásszerű hangot hallottunk”

A délelőtt mentőhelikoptereket is bevetettek a mentésbe, voltak olyan percek, amikor egymást váltották a helyszínen. A mentőautók is folyamatosan érkeztek el a helyszínt, a sérült utasokat Kassára szállították. Lapunknak néhány utast is sikerült megszólítani.

„Egy hatalmas, robbanásszerű hangot hallottunk, amelyet óriási rázkódás, csikorgás és hátborzongató zaj követett. Én a menetiránynak háttal ültem, az első vagonban. Arra emlékszem, hogy eszméletlen erővel préselődtem bele az ülésbe, a velem szemben ülők pedig a földre zuhantak. Úgy repültek a körülöttem ülők, mint az üres papírpoharak” 

– nyilatkozta lapunknak egy ötvenes éveiben járó, neve elhallgatását kérő férfi, aki három másik ismerősével együtt utazott Kassa irányából Rozsnyóra.  

A mellette ülő, szintén az ötvenes éveiben járó nő azt is elmondta, hogy látták, ahogy a vagon hátsó része az ütközés utáni pillanatban úgy összehajlott, mint egy harmonika. 

„Senkinek sem kívánom ezt a látványt, pláne nem ennyire testközelből. Rémisztő volt, még most is remegek” 

– mondta lapunknak a hölgy, aki csak könnyebben sérült meg.ň

„Én a barátnőmmel együtt a földre zuhantam. A vagon padlóját hirtelen üvegszilánkok, fémtörmelék és egyéb apró tárgyak lepték el, a plafonból pedig valamilyen folyadék is el kezdett szivárogni. Nagyon megijedtünk, de szerencsére semmi komolyabb bajunk nem történt” – mondta a másik utas.  

„Mintha az emberek kiabálását hallottam volna” 

Lapunknak több helyi, a vasúti alagúthoz közel élő lakos is elmondta, egy hatalmas csattanásra lettek figyelmesek, az egyik megszólaló pedig azt állította, hogy az ütközés után mintha a vonatban rekedt utasok kiabálását is hallani lehetett volna. 

„Nagyon megijedtünk, amikor megláttuk a szerelvény lefelé lógó részét” 

– mondta lapunknak Szakál Béla, aki az egyik közeli domboldalról követte figyelemmel távcsövén át a mentés folyamatát. Ő a vasúton dolgozó ismerőseitől úgy tudja, hogy nagy valószínűséggel a Kassa felől érkező vonat hajthatott át a piros jelzésen, emiatt történhetett az ütközés.  „Nagy szerencsétlenség ez, sosem láttunk még ilyet, de remélem, hogy senkinek sem történt komolyabb baja” – nyilatkozta Szakál Béla.  

Egy mellette álló úriember az ütközés pillanatában mindössze néhány méterre volt a történtektől, a sínekhez közeli kiskertben dolgozott. 

„Hatalmas robajra lettem figyelmes, amit csikorgás és egy csattanás követett. Azután csend lett, és mintha az emberek kiabálását hallottam volna. Azt hiszem, hogy a vonatban rekedtek hangját hallottam, már akkor gondoltam, hogy valami nagy baj történhetett” 

– mondta a másik helyi lakos. A mentés gyorsan megindult, szerinte pár percre rá már hallani lehetett a helyszínre érkező mentő- és rendőrautók szirénáit.

Kapcsolódó cikkünk

Borzalmas szerencsétlenség történt a reggeli órákban.

Október 13-án, hétfőn reggel két gyorsvonat ütközött a rozsnyói járásbeli Szádalmáson (Jablonov nad Turňou), a községben található alagút előtt. A baleset oka egyelőre ismeretlen, az ügyben a rendőrség nyomozást indított – írja a Joj hírportálja.

A károk mértékéről és az incidens hátterében álló pontos körülményekről egyelőre nem tudni, a hatóságok még vizsgálódnak. A Markíza úgy értesült, hogy az R 913 és az R 914 GEMERAN jelzésű, a Zólyom–Kassa vonalon közlekedő gyorsvonatok ütköztek össze.

A helyszínre több egységet – köztük hét rohamkocsit és három mentőhelikoptert – riasztottak.

„Az utasok fokozatosan hagyják el a vonatokat. Kollégáink biztosították a helyszín környékét, koordinálják a mentősök és tűzoltók munkáját, eligazítják az embereket” – írta közösségi oldalán a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság.

A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) szóvivője, Ján Baček elmondta, a baleset 10.00 után pár perccel történt, éppen azon a helyen, ahol a sínpárok egyvágányú pályává szűkülnek. „Az ütközéshez vezető okokat még vizsgáljuk. Jelenleg az utasok és a vonatokon dolgozó alkalmazottak mentésével és evakuálásával foglalkozunk” – közölte.

Robert Fico (Smer) miniszterelnök gyors gyógyulást kívánt a baleset minden sérültjének, és bízik benne, hogy nem lesz halálos áldozat. „Kapcsolatban vagyok Jozef Ráž (Smer-jelölt) közlekedési és Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszterrel, akik útban vannak a tragédia helyszínére” – írta Fico. A baleset okairól nem akar találgatásokba bocsátkozni, szerinte meg kell várni az ügy kivizsgálásának az eredményét.

Az incidens miatt a rendőrség teljes egészében lezárta a szoroskői hágót.

Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszter a délutáni sajtótájékoztatóján elmondta, emelkedett a kritikus állapotban lévő sebesültek száma.

A tárcavezető szerint a balesetben 48-an könnyebb, 14-en pedig közepesen súlyosabb sérüléseket szenvedtek. Hét ember állapota válságos. A mentősök összesen 91 személyt láttak el.

A Denník N úgy értesült, hogy az egyik életveszélyesen megsérült személyt mentőhelikopterrel a Kassai Egyetemi Kórházba vitték, ahol a traumatológiai osztályon azonnali műtéti beavatkozást hajtottak végre rajta a sebészek. Az egészségügyi intézmény szóvivője annyit közölt, hogy autóbuszokkal érkeznek a betegek, a pontos számukat azonban egyelőre nem tudta megállapítani.

A portál azt írja, bennfentes vasúti források szerint az egyik vonat nem állt meg a jelzőlámpánál, emiatt következett be az ütközés.

A Szlovák Vasúttársaság szóvivője, Ján Baček is megerősítette a sajtóértesüléseket. „Az egyik alkalmazottunk súlyosabban megsérült, jelenleg a mentősök gondoskodnak róla, a többiek jól vannak” – tette hozzá. A ZSSK vezérigazgatója, Peter Helexa is megjelent a helyszínen. A szóvivő elmondta, a Szádalmás és Rozsnyó közötti vasúti szakaszon pótlóbuszokkal szállítják az utasokat. „Bővebb információkat a ZSSK ügyfélszolgálatának 18 888-as telefonszámán kaphatnak” – húzta alá.

Az egyik mozdonyvezetőt a helyszínen alkoholszondás vizsgálatnak és drogtesztnek vetették alá, mindkét vizsgálat eredménye negatív lett. „A másik mozdonyvezető súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol a vérvizsgálatot is elvégzik” – tájékoztatott a közösségi hálón a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság.

A Nový časnak reagált az egyik utas, aki a Kassára tartó vonaton utazott. „Éppen kiértünk az alagútból, amikor jött egy hatalmas csattanás! Nem értem, hogyan történhet meg ilyen napjainkban. Szerencsére mindenki túlélte! Hála istennek! Nem tudom milyen állapotban vannak a mozdonyvezetők” – mondta a lapnak az egyik utas.

A Pluska úgy tudja, az egyik mozdonyvezető a balesetet megelőzően, gyakorlatilag az utolsó pillanatban ugrott ki az egyik gyorsvonatból.

A vasútvonalon kedden indulhat újra a forgalom – tájékoztatott Jozef Ráž (Smer-jelölt) közlekedési miniszter. A helyszínre vasúti helyreállító gépek érkeznek, hogy megtisztítsák és kijavítsák a síneket, amint azt a nyomozás lehetővé teszi – mondta Ivan Bednárik, a Szlovák Vasutak igazgatója.

Kapcsolódó cikkünk A politikusok összevesztek

A vonatbaleset kapcsán valószínűleg senki sem vállalja a politikai felelősséget. Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter az eset kapcsán Rastislav Trnka kassai megyefőnök „politikai hiénaként” való viselkedését fájlalta – Trnka azt a kérdést tette fel nyilvánosan, miként történhetett meg, hogy Szlovákiában a huszonegyedik században összeütközik két vonat.

Šutaj Eštok szerint a vizsgálatok még zajlanak, politikai tőkét azonban nem szabadna kovácsolni az ügyből. Jozef Ráž (Smer) közlekedési miniszter felelősségét egyelőre szintén nem látja megalapozottnak.

Igor Šimko (Hlas) az eset kapcsán arra mutatott rá, hogy a baleset idején Trnka „Brüsszelben melegítette a hátsóját” és a megyéből senki nem érkezett a helyszínre, ahogy nem is tettek semmit a helyzet javításáért.

Automata rendszerek

A támogatásból több nagy projekt is elindul: több mint 96 millió eurót fordítanak az Igló (Spišská Nová Ves) – Szepestamásfalva (Spišské Tomášovce) szakasz korszerűsítésére, amely a Pozsony–Kassa fővonal része. További 27 millió euróból újul meg a Kassa – Tiszacsernyő közti vonal.

A fejlesztések kulcsszereplője az Európai Vonatbefolyásoló Rendszer (ETCS), amely automatikusan felügyeli a vonatok sebességét és mozgását, szükség esetén önállóan fékez vagy megállítja a szerelvényt. A rendszer bevezetése mind a személy-, mind a teherszállításban növeli a biztonságot, és egységesíti a forgalomirányítást az európai vasúthálózatokon.

A ZSSK és a ZSSK Cargo több mint 5 millió eurót kap a saját járműveik felszerelésére ezzel a technológiával. A teherszállító társaság emellett 23 mozdonyt modernizál, hogy azok megfeleljenek a TEN-T hálózat követelményeinek, és zökkenőmentesen közlekedhessenek az uniós országok között.

Élő példa 

A fejlesztések különösen időszerűek a közelmúlt tragikus eseményei fényében. Október 14-én Szádalmás határában súlyos vasúti baleset történt, amikor egy tehervonat ütközött össze egy pályakarbantartó járművel. A szerencsétlenségben több tucatnyian megsérültek, s voltak olyan utasok is, akik súlyos sérülésekkel kórházban kötöttek ki. 

A vizsgálat eddig ismert eredményei szerint a tragédiát emberi hiba és a jelzőrendszer hiányosságai is előidézhették. Épp az ilyen esetek bizonyítják, mennyire szükséges a modern biztonsági technológiák, például az ETCS mielőbbi bevezetése. Mivel a rendszer képes lenne megelőzni a hasonló baleseteket, a mostani uniós támogatás nemcsak fejlesztés, hanem életmentő beruházás is lehet a szlovák vasutak számára.

Kapcsolódó cikkünk

Szakértők szerint az ilyen baleseteket a korszerű ETCS biztonsági rendszer könnyedén megakadályozhatta volna.

A Rozsnyó melletti vonatbaleset ismét rávilágított arra, milyen állapotban is vannak a szlovákiai vasutak. A szakértők véleménye szerint egy ETCS rendszer megakadályozhatta volna a balesetet, ugyanis képes kommunikálni a vonat és a vasúti infrastruktúra között, és veszély esetén automatikusan lassít vagy megállítja a szerelvényt – közölte a Markíza tvnoviny.sk portálja.

Szlovákiában azonban az ETCS csak korlátozottan működik: mindössze mintegy 200 kilométernyi fővonalon, elsősorban a Pozsony–Zsolna szakaszon található meg. Ez a teljes hálózat alig több mint egynegyedét fedi le. Összehasonlításképpen, Csehországban több mint 2 ezer kilométer vasútvonalat látnak el ezzel a rendszerrel, és ott már kizárólag ETCS-üzemű fővonalakat is találni. A cseh szakértők szerint a beruházás bőven megtérült, hiszen a rendszer több esetben is megakadályozott súlyos baleseteket.

Kapcsolódó cikkünk

Borzalmas szerencsétlenség történt a reggeli órákban.

Október 13-án, hétfőn reggel két gyorsvonat ütközött a rozsnyói járásbeli Szádalmáson (Jablonov nad Turňou), a községben található alagút előtt. A baleset oka egyelőre ismeretlen, az ügyben a rendőrség nyomozást indított – írja a Joj hírportálja.

A károk mértékéről és az incidens hátterében álló pontos körülményekről egyelőre nem tudni, a hatóságok még vizsgálódnak. A Markíza úgy értesült, hogy az R 913 és az R 914 GEMERAN jelzésű, a Zólyom–Kassa vonalon közlekedő gyorsvonatok ütköztek össze.

A helyszínre több egységet – köztük hét rohamkocsit és három mentőhelikoptert – riasztottak.

„Az utasok fokozatosan hagyják el a vonatokat. Kollégáink biztosították a helyszín környékét, koordinálják a mentősök és tűzoltók munkáját, eligazítják az embereket” – írta közösségi oldalán a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság.

A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) szóvivője, Ján Baček elmondta, a baleset 10.00 után pár perccel történt, éppen azon a helyen, ahol a sínpárok egyvágányú pályává szűkülnek. „Az ütközéshez vezető okokat még vizsgáljuk. Jelenleg az utasok és a vonatokon dolgozó alkalmazottak mentésével és evakuálásával foglalkozunk” – közölte.

Robert Fico (Smer) miniszterelnök gyors gyógyulást kívánt a baleset minden sérültjének, és bízik benne, hogy nem lesz halálos áldozat. „Kapcsolatban vagyok Jozef Ráž (Smer-jelölt) közlekedési és Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszterrel, akik útban vannak a tragédia helyszínére” – írta Fico. A baleset okairól nem akar találgatásokba bocsátkozni, szerinte meg kell várni az ügy kivizsgálásának az eredményét.

Az incidens miatt a rendőrség teljes egészében lezárta a szoroskői hágót.

Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszter a délutáni sajtótájékoztatóján elmondta, emelkedett a kritikus állapotban lévő sebesültek száma.

A tárcavezető szerint a balesetben 48-an könnyebb, 14-en pedig közepesen súlyosabb sérüléseket szenvedtek. Hét ember állapota válságos. A mentősök összesen 91 személyt láttak el.

A Denník N úgy értesült, hogy az egyik életveszélyesen megsérült személyt mentőhelikopterrel a Kassai Egyetemi Kórházba vitték, ahol a traumatológiai osztályon azonnali műtéti beavatkozást hajtottak végre rajta a sebészek. Az egészségügyi intézmény szóvivője annyit közölt, hogy autóbuszokkal érkeznek a betegek, a pontos számukat azonban egyelőre nem tudta megállapítani.

A portál azt írja, bennfentes vasúti források szerint az egyik vonat nem állt meg a jelzőlámpánál, emiatt következett be az ütközés.

A Szlovák Vasúttársaság szóvivője, Ján Baček is megerősítette a sajtóértesüléseket. „Az egyik alkalmazottunk súlyosabban megsérült, jelenleg a mentősök gondoskodnak róla, a többiek jól vannak” – tette hozzá. A ZSSK vezérigazgatója, Peter Helexa is megjelent a helyszínen. A szóvivő elmondta, a Szádalmás és Rozsnyó közötti vasúti szakaszon pótlóbuszokkal szállítják az utasokat. „Bővebb információkat a ZSSK ügyfélszolgálatának 18 888-as telefonszámán kaphatnak” – húzta alá.

Az egyik mozdonyvezetőt a helyszínen alkoholszondás vizsgálatnak és drogtesztnek vetették alá, mindkét vizsgálat eredménye negatív lett. „A másik mozdonyvezető súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol a vérvizsgálatot is elvégzik” – tájékoztatott a közösségi hálón a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság.

A Nový časnak reagált az egyik utas, aki a Kassára tartó vonaton utazott. „Éppen kiértünk az alagútból, amikor jött egy hatalmas csattanás! Nem értem, hogyan történhet meg ilyen napjainkban. Szerencsére mindenki túlélte! Hála istennek! Nem tudom milyen állapotban vannak a mozdonyvezetők” – mondta a lapnak az egyik utas.

A Pluska úgy tudja, az egyik mozdonyvezető a balesetet megelőzően, gyakorlatilag az utolsó pillanatban ugrott ki az egyik gyorsvonatból.

A vasútvonalon kedden indulhat újra a forgalom – tájékoztatott Jozef Ráž (Smer-jelölt) közlekedési miniszter. A helyszínre vasúti helyreállító gépek érkeznek, hogy megtisztítsák és kijavítsák a síneket, amint azt a nyomozás lehetővé teszi – mondta Ivan Bednárik, a Szlovák Vasutak igazgatója.

Kapcsolódó cikkünk

Délelőtt 10 óra előtt összeütközött két gyorsvonat Szádalmás határában. A balesetben csaknem százan megsérültek. A helyszínen kérdeztük az utasokat és a közelben élőket.

Délután fél háromkor már megnyitották a szoroskői hágót, a több kilométeren át, Kassa és Rozsnyó irányából is feltorlódott kocsisorok megindultak. A helyszínről már csak ritkán hallani a mentőautók hangját, szinte már az összes sebesültet elszállították a helyszínről. A rendőrség a mentéssel párhuzamban fokozatosan irányítja a forgalmat, az autókat szakaszonként engedik váltakozó irányban.

„Robbanásszerű hangot hallottunk”

A délelőtt mentőhelikoptereket is bevetettek a mentésbe, voltak olyan percek, amikor egymást váltották a helyszínen. A mentőautók is folyamatosan érkeztek el a helyszínt, a sérült utasokat Kassára szállították. Lapunknak néhány utast is sikerült megszólítani.

„Egy hatalmas, robbanásszerű hangot hallottunk, amelyet óriási rázkódás, csikorgás és hátborzongató zaj követett. Én a menetiránynak háttal ültem, az első vagonban. Arra emlékszem, hogy eszméletlen erővel préselődtem bele az ülésbe, a velem szemben ülők pedig a földre zuhantak. Úgy repültek a körülöttem ülők, mint az üres papírpoharak” 

– nyilatkozta lapunknak egy ötvenes éveiben járó, neve elhallgatását kérő férfi, aki három másik ismerősével együtt utazott Kassa irányából Rozsnyóra.  

A mellette ülő, szintén az ötvenes éveiben járó nő azt is elmondta, hogy látták, ahogy a vagon hátsó része az ütközés utáni pillanatban úgy összehajlott, mint egy harmonika. 

„Senkinek sem kívánom ezt a látványt, pláne nem ennyire testközelből. Rémisztő volt, még most is remegek” 

– mondta lapunknak a hölgy, aki csak könnyebben sérült meg.ň

„Én a barátnőmmel együtt a földre zuhantam. A vagon padlóját hirtelen üvegszilánkok, fémtörmelék és egyéb apró tárgyak lepték el, a plafonból pedig valamilyen folyadék is el kezdett szivárogni. Nagyon megijedtünk, de szerencsére semmi komolyabb bajunk nem történt” – mondta a másik utas.  

„Mintha az emberek kiabálását hallottam volna” 

Lapunknak több helyi, a vasúti alagúthoz közel élő lakos is elmondta, egy hatalmas csattanásra lettek figyelmesek, az egyik megszólaló pedig azt állította, hogy az ütközés után mintha a vonatban rekedt utasok kiabálását is hallani lehetett volna. 

„Nagyon megijedtünk, amikor megláttuk a szerelvény lefelé lógó részét” 

– mondta lapunknak Szakál Béla, aki az egyik közeli domboldalról követte figyelemmel távcsövén át a mentés folyamatát. Ő a vasúton dolgozó ismerőseitől úgy tudja, hogy nagy valószínűséggel a Kassa felől érkező vonat hajthatott át a piros jelzésen, emiatt történhetett az ütközés.  „Nagy szerencsétlenség ez, sosem láttunk még ilyet, de remélem, hogy senkinek sem történt komolyabb baja” – nyilatkozta Szakál Béla.  

Egy mellette álló úriember az ütközés pillanatában mindössze néhány méterre volt a történtektől, a sínekhez közeli kiskertben dolgozott. 

„Hatalmas robajra lettem figyelmes, amit csikorgás és egy csattanás követett. Azután csend lett, és mintha az emberek kiabálását hallottam volna. Azt hiszem, hogy a vonatban rekedtek hangját hallottam, már akkor gondoltam, hogy valami nagy baj történhetett” 

– mondta a másik helyi lakos. A mentés gyorsan megindult, szerinte pár percre rá már hallani lehetett a helyszínre érkező mentő- és rendőrautók szirénáit.

Kapcsolódó cikkünk

Borzalmas szerencsétlenség történt a reggeli órákban.

Október 13-án, hétfőn reggel két gyorsvonat ütközött a rozsnyói járásbeli Szádalmáson (Jablonov nad Turňou), a községben található alagút előtt. A baleset oka egyelőre ismeretlen, az ügyben a rendőrség nyomozást indított – írja a Joj hírportálja.

A károk mértékéről és az incidens hátterében álló pontos körülményekről egyelőre nem tudni, a hatóságok még vizsgálódnak. A Markíza úgy értesült, hogy az R 913 és az R 914 GEMERAN jelzésű, a Zólyom–Kassa vonalon közlekedő gyorsvonatok ütköztek össze.

A helyszínre több egységet – köztük hét rohamkocsit és három mentőhelikoptert – riasztottak.

„Az utasok fokozatosan hagyják el a vonatokat. Kollégáink biztosították a helyszín környékét, koordinálják a mentősök és tűzoltók munkáját, eligazítják az embereket” – írta közösségi oldalán a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság.

A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) szóvivője, Ján Baček elmondta, a baleset 10.00 után pár perccel történt, éppen azon a helyen, ahol a sínpárok egyvágányú pályává szűkülnek. „Az ütközéshez vezető okokat még vizsgáljuk. Jelenleg az utasok és a vonatokon dolgozó alkalmazottak mentésével és evakuálásával foglalkozunk” – közölte.

Robert Fico (Smer) miniszterelnök gyors gyógyulást kívánt a baleset minden sérültjének, és bízik benne, hogy nem lesz halálos áldozat. „Kapcsolatban vagyok Jozef Ráž (Smer-jelölt) közlekedési és Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszterrel, akik útban vannak a tragédia helyszínére” – írta Fico. A baleset okairól nem akar találgatásokba bocsátkozni, szerinte meg kell várni az ügy kivizsgálásának az eredményét.

Az incidens miatt a rendőrség teljes egészében lezárta a szoroskői hágót.

Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszter a délutáni sajtótájékoztatóján elmondta, emelkedett a kritikus állapotban lévő sebesültek száma.

A tárcavezető szerint a balesetben 48-an könnyebb, 14-en pedig közepesen súlyosabb sérüléseket szenvedtek. Hét ember állapota válságos. A mentősök összesen 91 személyt láttak el.

A Denník N úgy értesült, hogy az egyik életveszélyesen megsérült személyt mentőhelikopterrel a Kassai Egyetemi Kórházba vitték, ahol a traumatológiai osztályon azonnali műtéti beavatkozást hajtottak végre rajta a sebészek. Az egészségügyi intézmény szóvivője annyit közölt, hogy autóbuszokkal érkeznek a betegek, a pontos számukat azonban egyelőre nem tudta megállapítani.

A portál azt írja, bennfentes vasúti források szerint az egyik vonat nem állt meg a jelzőlámpánál, emiatt következett be az ütközés.

A Szlovák Vasúttársaság szóvivője, Ján Baček is megerősítette a sajtóértesüléseket. „Az egyik alkalmazottunk súlyosabban megsérült, jelenleg a mentősök gondoskodnak róla, a többiek jól vannak” – tette hozzá. A ZSSK vezérigazgatója, Peter Helexa is megjelent a helyszínen. A szóvivő elmondta, a Szádalmás és Rozsnyó közötti vasúti szakaszon pótlóbuszokkal szállítják az utasokat. „Bővebb információkat a ZSSK ügyfélszolgálatának 18 888-as telefonszámán kaphatnak” – húzta alá.

Az egyik mozdonyvezetőt a helyszínen alkoholszondás vizsgálatnak és drogtesztnek vetették alá, mindkét vizsgálat eredménye negatív lett. „A másik mozdonyvezető súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol a vérvizsgálatot is elvégzik” – tájékoztatott a közösségi hálón a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság.

A Nový časnak reagált az egyik utas, aki a Kassára tartó vonaton utazott. „Éppen kiértünk az alagútból, amikor jött egy hatalmas csattanás! Nem értem, hogyan történhet meg ilyen napjainkban. Szerencsére mindenki túlélte! Hála istennek! Nem tudom milyen állapotban vannak a mozdonyvezetők” – mondta a lapnak az egyik utas.

A Pluska úgy tudja, az egyik mozdonyvezető a balesetet megelőzően, gyakorlatilag az utolsó pillanatban ugrott ki az egyik gyorsvonatból.

A vasútvonalon kedden indulhat újra a forgalom – tájékoztatott Jozef Ráž (Smer-jelölt) közlekedési miniszter. A helyszínre vasúti helyreállító gépek érkeznek, hogy megtisztítsák és kijavítsák a síneket, amint azt a nyomozás lehetővé teszi – mondta Ivan Bednárik, a Szlovák Vasutak igazgatója.

Kapcsolódó cikkünk

Délelőtt 10 óra előtt összeütközött két gyorsvonat Szádalmás határában. A balesetben csaknem százan megsérültek. A helyszínen kérdeztük az utasokat és a közelben élőket.

Délután fél háromkor már megnyitották a szoroskői hágót, a több kilométeren át, Kassa és Rozsnyó irányából is feltorlódott kocsisorok megindultak. A helyszínről már csak ritkán hallani a mentőautók hangját, szinte már az összes sebesültet elszállították a helyszínről. A rendőrség a mentéssel párhuzamban fokozatosan irányítja a forgalmat, az autókat szakaszonként engedik váltakozó irányban.

„Robbanásszerű hangot hallottunk”

A délelőtt mentőhelikoptereket is bevetettek a mentésbe, voltak olyan percek, amikor egymást váltották a helyszínen. A mentőautók is folyamatosan érkeztek el a helyszínt, a sérült utasokat Kassára szállították. Lapunknak néhány utast is sikerült megszólítani.

„Egy hatalmas, robbanásszerű hangot hallottunk, amelyet óriási rázkódás, csikorgás és hátborzongató zaj követett. Én a menetiránynak háttal ültem, az első vagonban. Arra emlékszem, hogy eszméletlen erővel préselődtem bele az ülésbe, a velem szemben ülők pedig a földre zuhantak. Úgy repültek a körülöttem ülők, mint az üres papírpoharak” 

– nyilatkozta lapunknak egy ötvenes éveiben járó, neve elhallgatását kérő férfi, aki három másik ismerősével együtt utazott Kassa irányából Rozsnyóra.  

A mellette ülő, szintén az ötvenes éveiben járó nő azt is elmondta, hogy látták, ahogy a vagon hátsó része az ütközés utáni pillanatban úgy összehajlott, mint egy harmonika. 

„Senkinek sem kívánom ezt a látványt, pláne nem ennyire testközelből. Rémisztő volt, még most is remegek” 

– mondta lapunknak a hölgy, aki csak könnyebben sérült meg.ň

„Én a barátnőmmel együtt a földre zuhantam. A vagon padlóját hirtelen üvegszilánkok, fémtörmelék és egyéb apró tárgyak lepték el, a plafonból pedig valamilyen folyadék is el kezdett szivárogni. Nagyon megijedtünk, de szerencsére semmi komolyabb bajunk nem történt” – mondta a másik utas.  

„Mintha az emberek kiabálását hallottam volna” 

Lapunknak több helyi, a vasúti alagúthoz közel élő lakos is elmondta, egy hatalmas csattanásra lettek figyelmesek, az egyik megszólaló pedig azt állította, hogy az ütközés után mintha a vonatban rekedt utasok kiabálását is hallani lehetett volna. 

„Nagyon megijedtünk, amikor megláttuk a szerelvény lefelé lógó részét” 

– mondta lapunknak Szakál Béla, aki az egyik közeli domboldalról követte figyelemmel távcsövén át a mentés folyamatát. Ő a vasúton dolgozó ismerőseitől úgy tudja, hogy nagy valószínűséggel a Kassa felől érkező vonat hajthatott át a piros jelzésen, emiatt történhetett az ütközés.  „Nagy szerencsétlenség ez, sosem láttunk még ilyet, de remélem, hogy senkinek sem történt komolyabb baja” – nyilatkozta Szakál Béla.  

Egy mellette álló úriember az ütközés pillanatában mindössze néhány méterre volt a történtektől, a sínekhez közeli kiskertben dolgozott. 

„Hatalmas robajra lettem figyelmes, amit csikorgás és egy csattanás követett. Azután csend lett, és mintha az emberek kiabálását hallottam volna. Azt hiszem, hogy a vonatban rekedtek hangját hallottam, már akkor gondoltam, hogy valami nagy baj történhetett” 

– mondta a másik helyi lakos. A mentés gyorsan megindult, szerinte pár percre rá már hallani lehetett a helyszínre érkező mentő- és rendőrautók szirénáit.

Kapcsolódó cikkünk

Borzalmas szerencsétlenség történt a reggeli órákban.

Október 13-án, hétfőn reggel két gyorsvonat ütközött a rozsnyói járásbeli Szádalmáson (Jablonov nad Turňou), a községben található alagút előtt. A baleset oka egyelőre ismeretlen, az ügyben a rendőrség nyomozást indított – írja a Joj hírportálja.

A károk mértékéről és az incidens hátterében álló pontos körülményekről egyelőre nem tudni, a hatóságok még vizsgálódnak. A Markíza úgy értesült, hogy az R 913 és az R 914 GEMERAN jelzésű, a Zólyom–Kassa vonalon közlekedő gyorsvonatok ütköztek össze.

A helyszínre több egységet – köztük hét rohamkocsit és három mentőhelikoptert – riasztottak.

„Az utasok fokozatosan hagyják el a vonatokat. Kollégáink biztosították a helyszín környékét, koordinálják a mentősök és tűzoltók munkáját, eligazítják az embereket” – írta közösségi oldalán a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság.

A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) szóvivője, Ján Baček elmondta, a baleset 10.00 után pár perccel történt, éppen azon a helyen, ahol a sínpárok egyvágányú pályává szűkülnek. „Az ütközéshez vezető okokat még vizsgáljuk. Jelenleg az utasok és a vonatokon dolgozó alkalmazottak mentésével és evakuálásával foglalkozunk” – közölte.

Robert Fico (Smer) miniszterelnök gyors gyógyulást kívánt a baleset minden sérültjének, és bízik benne, hogy nem lesz halálos áldozat. „Kapcsolatban vagyok Jozef Ráž (Smer-jelölt) közlekedési és Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszterrel, akik útban vannak a tragédia helyszínére” – írta Fico. A baleset okairól nem akar találgatásokba bocsátkozni, szerinte meg kell várni az ügy kivizsgálásának az eredményét.

Az incidens miatt a rendőrség teljes egészében lezárta a szoroskői hágót.

Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszter a délutáni sajtótájékoztatóján elmondta, emelkedett a kritikus állapotban lévő sebesültek száma.

A tárcavezető szerint a balesetben 48-an könnyebb, 14-en pedig közepesen súlyosabb sérüléseket szenvedtek. Hét ember állapota válságos. A mentősök összesen 91 személyt láttak el.

A Denník N úgy értesült, hogy az egyik életveszélyesen megsérült személyt mentőhelikopterrel a Kassai Egyetemi Kórházba vitték, ahol a traumatológiai osztályon azonnali műtéti beavatkozást hajtottak végre rajta a sebészek. Az egészségügyi intézmény szóvivője annyit közölt, hogy autóbuszokkal érkeznek a betegek, a pontos számukat azonban egyelőre nem tudta megállapítani.

A portál azt írja, bennfentes vasúti források szerint az egyik vonat nem állt meg a jelzőlámpánál, emiatt következett be az ütközés.

A Szlovák Vasúttársaság szóvivője, Ján Baček is megerősítette a sajtóértesüléseket. „Az egyik alkalmazottunk súlyosabban megsérült, jelenleg a mentősök gondoskodnak róla, a többiek jól vannak” – tette hozzá. A ZSSK vezérigazgatója, Peter Helexa is megjelent a helyszínen. A szóvivő elmondta, a Szádalmás és Rozsnyó közötti vasúti szakaszon pótlóbuszokkal szállítják az utasokat. „Bővebb információkat a ZSSK ügyfélszolgálatának 18 888-as telefonszámán kaphatnak” – húzta alá.

Az egyik mozdonyvezetőt a helyszínen alkoholszondás vizsgálatnak és drogtesztnek vetették alá, mindkét vizsgálat eredménye negatív lett. „A másik mozdonyvezető súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol a vérvizsgálatot is elvégzik” – tájékoztatott a közösségi hálón a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság.

A Nový časnak reagált az egyik utas, aki a Kassára tartó vonaton utazott. „Éppen kiértünk az alagútból, amikor jött egy hatalmas csattanás! Nem értem, hogyan történhet meg ilyen napjainkban. Szerencsére mindenki túlélte! Hála istennek! Nem tudom milyen állapotban vannak a mozdonyvezetők” – mondta a lapnak az egyik utas.

A Pluska úgy tudja, az egyik mozdonyvezető a balesetet megelőzően, gyakorlatilag az utolsó pillanatban ugrott ki az egyik gyorsvonatból.

A vasútvonalon kedden indulhat újra a forgalom – tájékoztatott Jozef Ráž (Smer-jelölt) közlekedési miniszter. A helyszínre vasúti helyreállító gépek érkeznek, hogy megtisztítsák és kijavítsák a síneket, amint azt a nyomozás lehetővé teszi – mondta Ivan Bednárik, a Szlovák Vasutak igazgatója.

Kapcsolódó cikkünk

Délelőtt 10 óra előtt összeütközött két gyorsvonat Szádalmás határában. A balesetben csaknem százan megsérültek. A helyszínen kérdeztük az utasokat és a közelben élőket.

Délután fél háromkor már megnyitották a szoroskői hágót, a több kilométeren át, Kassa és Rozsnyó irányából is feltorlódott kocsisorok megindultak. A helyszínről már csak ritkán hallani a mentőautók hangját, szinte már az összes sebesültet elszállították a helyszínről. A rendőrség a mentéssel párhuzamban fokozatosan irányítja a forgalmat, az autókat szakaszonként engedik váltakozó irányban.

„Robbanásszerű hangot hallottunk”

A délelőtt mentőhelikoptereket is bevetettek a mentésbe, voltak olyan percek, amikor egymást váltották a helyszínen. A mentőautók is folyamatosan érkeztek el a helyszínt, a sérült utasokat Kassára szállították. Lapunknak néhány utast is sikerült megszólítani.

„Egy hatalmas, robbanásszerű hangot hallottunk, amelyet óriási rázkódás, csikorgás és hátborzongató zaj követett. Én a menetiránynak háttal ültem, az első vagonban. Arra emlékszem, hogy eszméletlen erővel préselődtem bele az ülésbe, a velem szemben ülők pedig a földre zuhantak. Úgy repültek a körülöttem ülők, mint az üres papírpoharak” 

– nyilatkozta lapunknak egy ötvenes éveiben járó, neve elhallgatását kérő férfi, aki három másik ismerősével együtt utazott Kassa irányából Rozsnyóra.  

A mellette ülő, szintén az ötvenes éveiben járó nő azt is elmondta, hogy látták, ahogy a vagon hátsó része az ütközés utáni pillanatban úgy összehajlott, mint egy harmonika. 

„Senkinek sem kívánom ezt a látványt, pláne nem ennyire testközelből. Rémisztő volt, még most is remegek” 

– mondta lapunknak a hölgy, aki csak könnyebben sérült meg.ň

„Én a barátnőmmel együtt a földre zuhantam. A vagon padlóját hirtelen üvegszilánkok, fémtörmelék és egyéb apró tárgyak lepték el, a plafonból pedig valamilyen folyadék is el kezdett szivárogni. Nagyon megijedtünk, de szerencsére semmi komolyabb bajunk nem történt” – mondta a másik utas.  

„Mintha az emberek kiabálását hallottam volna” 

Lapunknak több helyi, a vasúti alagúthoz közel élő lakos is elmondta, egy hatalmas csattanásra lettek figyelmesek, az egyik megszólaló pedig azt állította, hogy az ütközés után mintha a vonatban rekedt utasok kiabálását is hallani lehetett volna. 

„Nagyon megijedtünk, amikor megláttuk a szerelvény lefelé lógó részét” 

– mondta lapunknak Szakál Béla, aki az egyik közeli domboldalról követte figyelemmel távcsövén át a mentés folyamatát. Ő a vasúton dolgozó ismerőseitől úgy tudja, hogy nagy valószínűséggel a Kassa felől érkező vonat hajthatott át a piros jelzésen, emiatt történhetett az ütközés.  „Nagy szerencsétlenség ez, sosem láttunk még ilyet, de remélem, hogy senkinek sem történt komolyabb baja” – nyilatkozta Szakál Béla.  

Egy mellette álló úriember az ütközés pillanatában mindössze néhány méterre volt a történtektől, a sínekhez közeli kiskertben dolgozott. 

„Hatalmas robajra lettem figyelmes, amit csikorgás és egy csattanás követett. Azután csend lett, és mintha az emberek kiabálását hallottam volna. Azt hiszem, hogy a vonatban rekedtek hangját hallottam, már akkor gondoltam, hogy valami nagy baj történhetett” 

– mondta a másik helyi lakos. A mentés gyorsan megindult, szerinte pár percre rá már hallani lehetett a helyszínre érkező mentő- és rendőrautók szirénáit.

Kapcsolódó cikkünk

Borzalmas szerencsétlenség történt a reggeli órákban.

Október 13-án, hétfőn reggel két gyorsvonat ütközött a rozsnyói járásbeli Szádalmáson (Jablonov nad Turňou), a községben található alagút előtt. A baleset oka egyelőre ismeretlen, az ügyben a rendőrség nyomozást indított – írja a Joj hírportálja.

A károk mértékéről és az incidens hátterében álló pontos körülményekről egyelőre nem tudni, a hatóságok még vizsgálódnak. A Markíza úgy értesült, hogy az R 913 és az R 914 GEMERAN jelzésű, a Zólyom–Kassa vonalon közlekedő gyorsvonatok ütköztek össze.

A helyszínre több egységet – köztük hét rohamkocsit és három mentőhelikoptert – riasztottak.

„Az utasok fokozatosan hagyják el a vonatokat. Kollégáink biztosították a helyszín környékét, koordinálják a mentősök és tűzoltók munkáját, eligazítják az embereket” – írta közösségi oldalán a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság.

A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) szóvivője, Ján Baček elmondta, a baleset 10.00 után pár perccel történt, éppen azon a helyen, ahol a sínpárok egyvágányú pályává szűkülnek. „Az ütközéshez vezető okokat még vizsgáljuk. Jelenleg az utasok és a vonatokon dolgozó alkalmazottak mentésével és evakuálásával foglalkozunk” – közölte.

Robert Fico (Smer) miniszterelnök gyors gyógyulást kívánt a baleset minden sérültjének, és bízik benne, hogy nem lesz halálos áldozat. „Kapcsolatban vagyok Jozef Ráž (Smer-jelölt) közlekedési és Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszterrel, akik útban vannak a tragédia helyszínére” – írta Fico. A baleset okairól nem akar találgatásokba bocsátkozni, szerinte meg kell várni az ügy kivizsgálásának az eredményét.

Az incidens miatt a rendőrség teljes egészében lezárta a szoroskői hágót.

Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszter a délutáni sajtótájékoztatóján elmondta, emelkedett a kritikus állapotban lévő sebesültek száma.

A tárcavezető szerint a balesetben 48-an könnyebb, 14-en pedig közepesen súlyosabb sérüléseket szenvedtek. Hét ember állapota válságos. A mentősök összesen 91 személyt láttak el.

A Denník N úgy értesült, hogy az egyik életveszélyesen megsérült személyt mentőhelikopterrel a Kassai Egyetemi Kórházba vitték, ahol a traumatológiai osztályon azonnali műtéti beavatkozást hajtottak végre rajta a sebészek. Az egészségügyi intézmény szóvivője annyit közölt, hogy autóbuszokkal érkeznek a betegek, a pontos számukat azonban egyelőre nem tudta megállapítani.

A portál azt írja, bennfentes vasúti források szerint az egyik vonat nem állt meg a jelzőlámpánál, emiatt következett be az ütközés.

A Szlovák Vasúttársaság szóvivője, Ján Baček is megerősítette a sajtóértesüléseket. „Az egyik alkalmazottunk súlyosabban megsérült, jelenleg a mentősök gondoskodnak róla, a többiek jól vannak” – tette hozzá. A ZSSK vezérigazgatója, Peter Helexa is megjelent a helyszínen. A szóvivő elmondta, a Szádalmás és Rozsnyó közötti vasúti szakaszon pótlóbuszokkal szállítják az utasokat. „Bővebb információkat a ZSSK ügyfélszolgálatának 18 888-as telefonszámán kaphatnak” – húzta alá.

Az egyik mozdonyvezetőt a helyszínen alkoholszondás vizsgálatnak és drogtesztnek vetették alá, mindkét vizsgálat eredménye negatív lett. „A másik mozdonyvezető súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol a vérvizsgálatot is elvégzik” – tájékoztatott a közösségi hálón a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság.

A Nový časnak reagált az egyik utas, aki a Kassára tartó vonaton utazott. „Éppen kiértünk az alagútból, amikor jött egy hatalmas csattanás! Nem értem, hogyan történhet meg ilyen napjainkban. Szerencsére mindenki túlélte! Hála istennek! Nem tudom milyen állapotban vannak a mozdonyvezetők” – mondta a lapnak az egyik utas.

A Pluska úgy tudja, az egyik mozdonyvezető a balesetet megelőzően, gyakorlatilag az utolsó pillanatban ugrott ki az egyik gyorsvonatból.

A vasútvonalon kedden indulhat újra a forgalom – tájékoztatott Jozef Ráž (Smer-jelölt) közlekedési miniszter. A helyszínre vasúti helyreállító gépek érkeznek, hogy megtisztítsák és kijavítsák a síneket, amint azt a nyomozás lehetővé teszi – mondta Ivan Bednárik, a Szlovák Vasutak igazgatója.

Kapcsolódó cikkünk

Délelőtt 10 óra előtt összeütközött két gyorsvonat Szádalmás határában. A balesetben csaknem százan megsérültek. A helyszínen kérdeztük az utasokat és a közelben élőket.

Hírdetés

Szlovákiában ezzel szemben még a régi, Csehszlovákia idejéből származó biztonsági rendszerek működnek néhány helyen, amelyek csak figyelmeztetést adnak a mozdonyvezetőnek, de nem tudják megakadályozni a hibát. Sok vonalon azonban már ezek sincsenek használatban. 

Azokon a szakaszokon, ahol nincs telepítve semmilyen rendszer, kizárólag az emberi tényezőn múlik a biztonság. Ez mindig kockázatot jelent

 – fogalmazott Matej Ferencei, a vasúti dolgozók szakszervezetének alelnöke.

A baleset nyomán ismét fellángolt a vita arról, ki a felelős a vasúti infrastruktúra elmaradottságáért. A kormány az elmúlt évekhez képest rekordösszegű beruházásokat ígér, de az ellenzék szerint ez még mindig nem elég.

A szakértők és politikusok egyetértenek abban, hogy a modern biztonsági rendszerek kiépítése nélkül a hasonló balesetek a jövőben is megismétlődhetnek.

Az emberi mulasztás sem zárható ki teljesen

a rendőrség az egyik szerelvény vezetőjét őrizetbe vette közvetlenül a baleset után – a másik masinisztát súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A gyanú szerint az érintett nem vette figyelembe a figyelmeztető fényjelzéseket és a tiltás ellenére hajtott rá a vágányra. A rendőrség egész este vizsgálta a baleset helyszínét és arra is ügyelt, hogy ne jussanak idegen személyek a szerelvényre, az ügyben eljárás indult.

Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »