Egy éjszaka a hajléktalanokért. Ez nem egyéjszakás program!

Egy éjszaka a hajléktalanokért. Ez nem egyéjszakás program!

Egy éjszaka a hajléktalanokért. Ez nem egyéjszakás program! Száz Ildikó2025. 11. 05., sze – 10:27 Érsekújvár |

November 27-én este 18 órától ismét megszervezik Érsekújvárban az Egy éjszaka a hajléktalanokért című országos kezdeményezést, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a hajléktalan emberek nehéz helyzetére, és kifejezze az együttérzést azokkal, akik kénytelenek az utcán élni.

Együttérzés és figyelemfelkeltés a hajléktalanokért

A Kompas Közösségi Központ nagy, fehér sátrában – ahol mindennap meleg ételt osztanak a rászorulóknak – november utolsó csütörtökén ismét különleges esemény várja az érdeklődőket.

A program szervezésében részt vesz a Kompas Közösségi Központ, az Önkéntesek Egyesülete, a Szlovák Vöröskereszt helyi szervezete, Érsekújvár önkormányzata, a Bolyongó Könyvtár (Túlavá čitáreň) és a Magán Művészeti Iskola is. A cél közös: megmutatni, hogy a társadalom legelesettebb tagjai sem maradhatnak láthatatlanok.

Egy éjszaka, ami másokról szól

Az önkéntesek szerint sokan meggyőződésből, mások viszont kényszerből alszanak a szabad ég alatt. A városi hivatal szociális dolgozói minden évben csatlakoznak az eseményhez, mert – ahogy fogalmaznak – senkinek sem szabadna fagyos éjszakákon az utcán élnie.

Érsekújvár önkormányzata a Vág menti utcában éjszakai melegedőt működtet, ahol a rászorulók melegedhetnek, pihenhetnek és biztonságos körülmények között tölthetik az éjszakát.

Egy hajléktalan férfi története

A tavalyi rendezvényen egy korábban hajléktalan férfi, Juraj, mesélte el életútját:

„Az utcán rendkívül nehéz körülmények között tengődtem. A dermesztő hideg elől a vasútállomás várótermébe menekültem, ahonnan este tíz után kikergettek bennünket. Az egyik vasúti rendőr azonban észrevette, hogy sosem iszom, mindig csendesen olvasgatok – és másképp bánt velem, emberként kezelt. A hitem tartott meg. Hegesztőként új munkát, majd albérletet találtam, később kitanultam a lézeres vágást, így jobb fizetést is kaptam.”

Juraj története ma is sokakat inspirál: bizonyítja, hogy megfelelő támogatással és emberséggel új esélyt kaphat, aki elesett helyzetbe kerül.

Több mint rendezvény: társadalmi állásfoglalás

Hírdetés

Dráfi Gábor, a Kompas munkatársa szerint az Egy éjszaka a hajléktalanokért nem pusztán egy esemény, hanem társadalmi állásfoglalás.

„A résztvevők jelenlétükkel kifejezik, hogy érzékenyen érinti őket mások sorsa – csakúgy, mint az érsekújvári vállalkozók és vendéglátósok, akik évről évre nagyvonalúan támogatják a munkánkat” –

 hangsúlyozta.

Érsekújvárban mintegy 50 hajléktalan él

A városban mintegy 50 hajléktalan tartózkodik, és további 55 ember él nem megfelelő körülmények között.

A szociális dolgozók, önkéntesek és civil szervezetek közös munkája nélkülözhetetlen ahhoz, hogy ezek az emberek segítséget, meleg ételt és reményt kapjanak a téli hónapokban.

A részvétel üzenete

Az Egy éjszaka a hajléktalanokért kezdeményezés emlékeztet arra, hogy az együttérzés és az emberi méltóság nem csupán szavak. Egy este, amikor a közösség együtt áll ki a legkiszolgáltatottabbak mellett, sokak életében jelenthet valódi reményteli változást.

Kapcsolódó cikkünk

Hogyan jött létre a két háború közötti korszakot meghatározó pezsgő művészeti élet a városban és kik voltak a vezéregyéniségei? Új tárlat nyílik az Ernest Zmeták Művészeti Galériában a héten Érsekújvárban.

A 20. század első felében Érsekújvár meglepően élénk és inspiráló képzőművészeti központtá vált. Ennek a folyamatnak kulcsszereplője Thain János volt, a városba visszatérő festő és gimnáziumi rajztanár, aki budapesti tanulmányaiból merítve új szemléletet hozott magával. 1912-ben a gimnázium rajztermében rendezte meg első kiállítását. A tárlat a város kulturális életének sorsfordító pillanatának bizonyult – a kisvárosi közegben egyre többen fordultak érdeklődéssel a képzőművészet felé.

Az 1922–1941 közötti időszakot Érsekújvár művészeti életének aranykoraként tartjuk számon. A város rendszeresen adott otthont rangos kiállításoknak, melyeken hazai és nemzetközi alkotók mutatkoztak be

– tudjuk meg a november 6-án, csütörtökön nyíló tárlat ajánlójából, melynek kurátora Helena Markusková, az Ernest Zmeták Művészeti Galéria igazgatója.

Ennek a korszaknak az egyik fontos fejezete az 1932-es kiállítás, melyen egyaránt állítottak ki magyar és szlovák alkotók, és amelyet követően Érsekújvár a modern szlovák és magyar művészet egyik találkozópontjává vált.

A pezsgő művészeti élet pedig új tehetségek kibontakozását tette lehetővé. 1941-ben rendezték meg az első reprezentatív érsekújvári művészeti kiállítást, ahol a helyi alkotók mutatkoztak be közösen, köztük Thain János, Otokar Čičátka, Zmeták Ernő és Luzsicza Lajos. Ez a kiállítás egy rendkívül termékeny korszak lezárása volt, egyben pedig elindította azoknak a képzőművészeknek pályáját, akik a későbbi évtizedekben határozták meg a város kulturális életét.

A Régi idők – Érsekújvár képzőművészeti élete a 20. század első felében című kiállítás megnyitóját november 6-án, csütörtökön 17 órától tartják. A tárlat január 31-ig tekinthető meg.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »