Ismét nagyító alá kerülnek a hazai fiatal magyar filmesek alkotásai Németi Róbert2025. 11. 05., sze – 09:27 Kassa |
November 15-én, szombaton ismét a fiatal filmeseké lesz a főszerep a Tabačka Kulturfabrik mozitermében, ahol negyedik alkalommal rendezik meg a Szlovákiai Magyar Diákfilmfesztivált. Az esemény célja, hogy teret biztosítson a felvidéki magyar diákoknak, akik a filmkészítés eszközeivel mutatják meg kreativitásukat és gondolataikat.
„A színvonal évről évre emelkedik. Vannak diákok, akik már negyedszer neveznek, és ahogy felnőnek, úgy fejlődnek a filmkészítésben is. Mindig akadnak új résztvevők, de sokan visszatérnek, sőt olyanok is, akik néhány év kihagyás után csatlakoznak újra”
– mondta az Új Szónak Ádám Szabolcs, a fesztivál egyik ötletgazdája.
Az idei rendezvényre minden eddiginél több, húsz alkotás érkezett a Csallóköztől egészen a Bodrogközig. Ez nemcsak rekordnak számít, hanem azt is jelzi, hogy a fiatal filmesek köre évről évre bővül. A szervezők célja, hogy a diákok ne csak versenyezzenek, hanem tanuljanak is egymástól, és kapcsolatokat építsenek a közös érdeklődés mentén.
A program délelőtt fél tizenkettőkor kezdődik, a vendégek fogadásával és a hivatalos megnyitóval. Ezt követik a filmvetítések, majd az interaktív előadások, ahol a résztvevők különféle technikákat próbálhatnak ki és szakmai tanácsokat is kapnak. A nap zárásaként kerül sor az eredményhirdetésre és egy kötetlen beszélgetésre, ahol – mint minden évben – a közösségépítésé lesz a főszerep.
„Szeretnénk, ha ez a nap nemcsak verseny, hanem inspiráció is lenne. A gála végén mindig jó látni, hogy a fiatalok nemcsak tapasztalatot, hanem új barátokat is szereznek”
– fogalmazott Ádám Szabolcs.
A diákfilmesek között a legfiatalabb, 10–14 éves korosztályban továbbra is az animációs és LEGO stop motion technikával készült filmek a legnépszerűbbek, míg az idősebbek munkáiban már megjelennek a nagy rendezők hatásai és a személyesebb témák. A fesztivál zsűrije szakmai szempontok alapján értékeli majd az alkotásokat.
„Hiszünk abban, hogy a felvidéki magyar fiataloknak ugyanakkora esélyük van érvényesülni a szlovák filmszakmában, mint bárki másnak. Csak lehetőséget kell adni nekik, hogy megmutassák magukat”
– tette hozzá Ádám Szabolcs.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a Szlovákiai Magyar Diákfilmfesztivál programjaira – akár a filmvetítésekre, akár az interaktív előadásokra vagy a gála záró eseményeire.
Kapcsolódó cikkünk Imreg/Kassa |
Már várják a jelentkezőket arra Szlovákiai Magyar Diákfilmfesztiválra, melynek ötlete két felvidéki fiatal filmes fejéből pattant ki néhány hónappal ezelőtt. Ádám Szabolcs és Davitko Oliver 2019-ben nyerte el a hazai Zlatá Klapka fesztivál fődíját. Már akkor eldöntötték, hogy létrehoznak egy hasonló eseményt, melyen elsősorban a szlovákiai magyar diákok magyarul készülő alkotásainak is esélyt adnak.
Ahogy azt az Új Szó szerkesztőségének Ádám Szabolcs, az első ízben megrendezésre kerülő filmfesztivál egyik ötletgazdája elmondta, az I. Szlovákiai Magyar Diákfilmfesztiválra 2023. január 8-ig várják az alkotásokat. „Mi már a középiskolai tanulmányaink során elkezdtünk együtt dolgozni Dávid Oliver barátommal, de akkoriban természetesen még mi sem munkaként tekintettünk a tevékenységünkre. Csak ezután jutott eszünkbe, hogy jelentkezünk egy megmérettetésre, amire magyarul készítettünk egy filmet. De mivel egy Szlovákiában megrendezett fesztiválról beszélünk, az alkotásunkat is le kellett fordítani szlovák nyelvre. Pontosan emiatt pattant ki a fejünkből az ötlet, hogy ha lehetséges, akkor ne csak szlovákul, hanem magyarul is tudjanak jelentkezni a diákok hasonló hazai versenyekbe. A Kárpát-medencében már több helyen is van ilyen és ehhez hasonló megmérettetés, ahova magyar nyelvű filmekkel is lehet jelentkezni, de idehaza Felvidéken még nincs példája. A gálaestre minden egyéb mellett azért Kassán kerítünk sort, mert szeretnénk, hogy egy afféle filmes közösség is létrejöhessen, melynek segítségével az érdeklődők megismerjék egymást, új kapcsolatokra tegyenek szert és megosszák egymással az eddigi pályafutásuk során szerzett tapasztalatokat” – közölte lapunkkal Ádám Szabolcs.
Az érdeklődő fiatalok két korcsoportban (10-14 és 15-19 év) három kategóriába (dokumentumfilm, rövidfilm, animációs film) nevezhetnek. „Mi nemrég kezdtük a szakmát, hivatalosan két éve működünk, de már most is azt látjuk, hogy valóban mindenkinek van esélye és lehetősége a szakmabeli elhelyezkedésre, de tartani kell a tempót, hiszen fél évente-évente változnak a trendek. Idehaza is van igény és kereslet a jó alkotásokra, természetesen ehhez nem kevés kreativitás,ar akaraaat, szorgalomr és odaadásra van szükség” – tette hozzá Ádám Szabolcs. Az ötletgazdák célja tehát az, hogy segítsenek azoknak a fiatal felvidéki tehetségeknek, akiknek eddig nem volt lehetőségük szélesebb körben megmérettetni magukat. Manapság ugyanis a diákok túlnyomó többsége rendelkezik videó rögzítésére alkalmas eszközzel, sokan közülük meg is próbálkoznak felvenni ezt-azt a telefonjukkal. Ezért a két ötletgazda arra biztatja a diákokat, hogy próbáljanak meg összeállítani egy videót, és nevezzenek be a versenybe. Az alkotásokat 3 tagú zsűri fogja elbírálni, Varga Anikó (színművész), Tisza Balázs (operatőr, rendező) és Tomojka Béla (operatőr, vágó) személyében. A versenyzők a zsűri tagjaival Kassán, 2023. február 24-én megrendezett gálaesten személyesen is találkozhatnak. A fesztivál lebonyolítását részben a Kisebbségi Kulturális Alap, illetve magánszemélyek támogatásából biztosítják.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


