Fico leváltása a cél – együtt ebédelt négy ellenzéki pártelnök

Fico leváltása a cél –  együtt ebédelt négy ellenzéki pártelnök

Fico leváltása a cél – együtt ebédelt négy ellenzéki pártelnök Lajos P. János2025. 11. 04., k – 14:16

Folytatódik az ellenzék együttműködése, amit az alkotmány elfogadása egy időre megakasztott. Igor Matovič most sem kapott meghívót. 

Együtt ebédeltek ma a Progresszív Szlovákia, a Szabadság és Szolidaritás, a Kereszténydemokrata Mozgalom és a Demokraták pártok elnökei, mert folytatni akarják az ellenzéki együttműködést. Az ebédről először Branislav Gröhling, az SaS elnöke tájékoztatott. „A célunk megmutatni, hogy készen állunk és tudunk is kormányozni” – írta bejegyzésében Gröhling. 

A cél Fico leváltása 

A négy párt rövid nyilatkozatot is kiadott az egyeztetés után. 

„A négy ellenzéki párt elnökei eszmecserét folytattak az aktuális politikai és társadalmi helyzetről. Egyetértettek abban, hogy közös céljuk Robert Fico kormányának demokratikus úton történő leváltása”

 – áll a rövid állásfoglalásban.  

A pártok megállapodtak abban is, hogy kölcsönös konzultációkat folytatnak programprioritásaikról olyan területeken, mint a pénzügyek és a gazdaságpolitika, a külpolitika, a decentralizáció, az igazságszolgáltatás, a honvédelem, az egészségügy, a környezetvédelem, az oktatás és a mezőgazdaság. A  céljuk, hogy megtalálják a közös pontokat a jövőbeni együttműködéshez. A konzultációk a négy politikai párt szakértőinek részvételével fognak zajlani. 

Hírdetés

Túllépni az alkotmánymódosítás okozta válságon 

Michal Šimečka, a PS elnöke azt emelte ki, hogy sikerült kilábalni az alkotmánymódosítás elfogadása okozta kátyúból. 

„Mindannyian tudjuk, hogy az együttműködésünk válságba került az alkotmánymódosítás elfogadása után, ezen túl kell lépni, és arról kell beszélni, hogyan tovább. Ez egy jó kezdet”

 – írta bejegyzésében a PS elnöke. Az alkotmány módosítását a jelenlegi koalíciós pártok a KDH  és a Szlovákia mozgalom egyes képviselőinek támogatásával fogadták el szeptemberben, emiatt a többi demokratikus ellenzéki párt élesen bírálta  KDH-t. 

Most a KDH is ott ült az asztalnál. Milan Majerský szerint a KDH célja a Fico-kormány leváltása. 

„Robert Fico kormánya nem teszi jobbá életünket. Ezért kell a változás, és ehhez szükség van az ellenzéki pártok együttműködésére”

 – írta  Majerský.  

 Jaroslav Naď, a Demokraták párt elnöke szerint is fontosak ezek az ellenzéki konzultációk, hogy le tudják váltani a Fico-kormányt. „A megbeszélések célja, hogy megtaláljuk a programok közti egyezéseket és a közös megoldásokat a jövőbeli együttműködéshez” – jelentette a pártelnök. 

 Matovičot nem hívták

A megbeszélésre ezúttal sem hívták meg a Szlovákia mozgalom elnökét, Igor Matovičot. Matovič és pártja kimaradt a tavaszi, közös ellenzéki tiltakozó akciókból is, habár a jelenlegi felmérések azt mutatják, hogy nélküle nehéz lenne kormányt alakítania a négy másik ellenzéki pártnak. A Szlovákia mozgalom elnöke egyelőre nem reagált a négypárti ellenzéki egyeztetésre. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »