November 19-én és 20-án a Groupama Arénában rendezik a közép-európai régió legnagyobb sportkonferenciáját, melynek keretében sport állásbörzét és szülői fórumot is tartanak.
November 19-én és 20-án több mint száz előadó vesz részt a közép-európai térség vezető sportkonferenciáján, a Sport Forum Hungaryn. Az esemény kiváló lehetőséget kínál arra, hogy a régió sportszakmai és üzleti életének kulcsszereplői egy interaktív szakmai platformon találkozzanak a Groupama Arénában. Dudás Hunor főszervező az InfoRádióban elmondta: idén nemzetközi dimenzióba lépnek, és minden korábbi rendezvényüknél több látogatóra számítanak. A meghívott előadók 30 százaléka külföldi, akik között ott lesz az olimpiai bajnok úszó, Kós Hubert edzője, Bob Bowman, valamint a tekvondós Márton-ikrekkel dolgozó Suvi Mikkonen is.
A főszervező kiemelte: a sportállamtitkársággal, valamint a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézettel karöltve egy olyan szegmenst szeretnének megszólítani, amelynek a korábbi konferenciáikon kevesebb tartalmat tudtak átadni. A rendezvény keretében a Groupama Arénában megrendezik Magyarország első sport állásbörzéjét, ahol a látogatók megismerhetik az aktuális karrierlehetőségeket, trendeket. Dudás Hunor tapasztalatból tudja, hogy a sport világában sokan nagyon nehezen tudnak elhelyezkedni, munkát találni, ezért az ilyen helyzetben lévőknek szeretnének mankókat nyújtani a továbblépéshez. Nemcsak álláslehetőségek kerülnek a középpontba, hanem a továbbtanulás terén is igyekeznek alternatívákat felmutatni az érdeklődőknek.
A Sport Forum Hungary szervezői szülői fórummal is készülnek, ahol a szülők megtudhatják, hogyan és miben segíthetik gyermeküket, hogy megfelelően kibontakoztassa a tehetségét.
Sikeres sportolók, bajnokok szülei és szakemberek osztják meg tapasztalataikat a látogatókkal, sőt hatékony stratégiákat is bemutatnak a győztes mentalitás eléréséhez és fenntartásához,
valamint gyakorlati tanácsokat adnak az egészséges életmód érdekében. Dudás Hunor szerint támogató szülői környezet nélkül nem tud előrébb jutni egy gyerek a sportkarrierjében, nagy szüksége van a támaszra otthon is. Mint fogalmazott, nemcsak az akadémistáknak kell ilyen lehetőségeket biztosítani, hanem azoknak is, akik nemrég kezdtek el sportolni egy egyesületben, vagy a beiratkozás küszöbén állnak.
A főszervező felidézte, hogy a tavalyi konferencián 1200 vendégük volt, idén pedig azt szeretnék, hogy még többen legyenek. Mint mondta, érdemes figyelni a Sport Forum Hungary honlapját, ahol folyamatosan bővítik az előadók listáját, mint ahogy meg lehet tudni azt is, milyen programokkal készülnek a szervezők. Kifejlesztettek egy applikációt is, amit letöltve megtudhatják az érdeklődők, hogy a különböző szekciókban kikkel és milyen témákkal lehet találkozni.
November 19-én és 20-án foglalt lesz a Puskás Aréna, ezért az előző évekkel ellentétben most nem ott lesz a konferencia, de Dudás Hunor szerint a Groupama Aréna is kiváló helyszín, ráadásul a Football Forum Hungary nevű konferenciájukat rendre ott tartják, és mindig nagyon jó volt a hangulat.
Az első Sport Forum Hungaryt 2022-ben tartották, és a főszervező felidézte, hogy akkor az volt a fő szempont, hogy hozzanak létre a sportiparban egy olyan rendezvényt, amely méltó találkozási pont tud lenni a sport szereplői, a sportban dolgozók és sportért dolgozók között az edukáció, a tapasztalatcsere és a kapcsolatépítés érdekében. Dudás Hunor szerint azóta nagy utat jártak be, sokat fejlődött a konferencia, és mindig igyekeznek alkalmazkodni a piac változásaihoz, illetve kielégíteni a látogatók igényeit. Egyre több a program és az előadás, így elképzelhető, hogy a jövőben növelni kell majd a napok számát, de a szervezők állnak az újabb kihívások elé.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


