Kimondhatják a halálos ítéletet a budapesti telefonfülkék jelentős részére

Kimondhatják a halálos ítéletet a budapesti telefonfülkék jelentős részére

A 410, Budapesten még álló nyilvános telefonállomásról havonta átlagosan összesen 40 hívást indítanak, de sok közülük mára nem más, mint nyilvános vécé.

Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője azt javasolta a Fővárosi Közgyűlésben, hogy a feleslegessé vált budapesti telefonfülkéket bontsák el, azok ugyanis szerinte már csak – egy jogi lehetőséget kihasználva – reklámfelületként vannak jelen.

Azonban ezt végrehajtani nem lesz egyszerű, mivel – mint az RTL összeállításából kiderül – a hírközlési törvény szerint lakosságarányosan egyet-egyet kötelező üzemeltetni, tehát amelyek „csak úgy vannak”, elvileg azoknak működniük kellene.

A riport szerint egy 2017-ben a csatornán bemutatott, VIII. kerületi telefonfülkét már akkor is nyilvános vécének használtak az arra járók, és a környékbeliek akkor már három éve sikertelenül próbálták elbontatni. A telefonokat le is szerelték, de a fülkék maradtak, az állapotuk pedig azóta is csak pusztult. Erre reagál Vitézy Dávid javaslata, aki szerint az is probléma, hogy a reklámfelületek után ráadásul pénzt sem lát Budapest, de egyébként sem érdek a közterületi reklámot szaporítani.

Hírdetés

A jogi kiskapuról szólva elmondta, a telefonfülkékre éppenséggel pont nem kell közterület-használati engedélyt kérni, csakhogy ezek a fülkék már nem telefonfülkék; a Nagykörúton a forgató stáb 200 méteren belül négy ilyet is talált, igaz, a dupla fülkékben egy oldalon volt, hogy megvolt még a készülék – egy figyelmeztető táblával, hogy csak segélyhívásra használható. Erre azonban Vitézy Dávid úgy reagált, hogy vészhívásra ma már senki nem használ telefonfülkét, főleg nem olyat, amely kártyával működik, mivel kártyát már nem is lehet kapni.

A politikus szerint a bontás a szolgáltató kötelezettsége lesz, ha a közgyűlés elfogadja a javaslatot. Ha ennek többszöri felszólításra sem tesz eleget, a főváros bírósági döntés alapján eltávolíthatná azokat.

A Magyar Telekom is a hírközlési törvényre hivatkozott, amely előírja, hogy 4000 emberenként kell legalább egy nyilvános telefonállomás. Budapesten 410-et üzemeltetnek, ezekről havonta átlagosan 40 hívás indul.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »