Szijjártó Péter: a kormány nem fog engedni a brüsszeli nyomásnak a kárpátaljai magyarok ügyében

A kormány nem fog engedni a brüsszeli nyomásnak a kárpátaljai magyarok ügyében, és határozottan ragaszkodni fog ahhoz, hogy Ukrajnának vissza kell adnia a 2015 óta elvett a nemzetiségi jogokat – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának ülésén kiemelte, hogy továbbra is zajlanak különböző szintű tárgyalások az ukrán vezetéssel a kárpátaljai magyarok helyzetéről, a 2015 előtti kisebbségi jogok helyreállításáról.

„Ebből semmilyen módon nem kívánunk és nem is fogunk engedni. Óriási brüsszeli nyomás van rajtunk. Minden egyes külügyi tanácsülésen és minden egyes Európai Tanács-ülésen Brüsszel, az intézmények, az Európai Bizottság és számos tagállam kormánya próbálja elérni azt, hogy feladjuk ragaszkodásunkat a kárpátaljai magyar nemzeti közösség jogainak helyreállításához”
– jelentette ki.

„Jelenleg Brüsszelben és az európai uniós tagországok döntő többségében úgy vélekednek, hogy nem helyes, hogy Magyarország kiáll a Kárpát-medencei és azon belül a kárpátaljai magyarok jogainak visszaadása mellett”.

„Mi azonban ezen nyomásgyakorlás dacára határozottan ragaszkodunk ahhoz, hogy Ukrajnának vissza kell adnia mindazokat a nemzetiségi jogokat, amelyeket 2015 óta elvettek a kárpátaljai magyar nemzeti közösségtől” – folytatta.

Majd hazugságnak minősítette, hogy a magyar kormányzat nem lenne hajlandó a tárgyalásra, azt pedig elfogadhatatlannak, hogy

„az ukránok közben egy propagandát terjesztenek Brüsszelben és az európai országokban, amiben azt hazudják, hogy ők visszaadták a kárpátaljai magyar nemzeti közösség jogait”.

„Ez nyomokban sincsen így. Ígéretek folyamatosan vannak, szép szavak folyamatosan vannak, de mind a mai napig olyan jogszabálymódosítás sem történt meg, amely a jogok visszaadása irányába mutatott volna” – hangsúlyozta.

Továbbá közölte, hogy Brüsszelből rá lehetne szorítani módosításokra Kijevet, ahogyan az más esetben is történt, azonban erre nem fog sor kerülni, mert ezt a kérdést nem tartják fontosnak, ahogy azt szavai szerint az EU bővítési biztosa meg is erősítette. „Itt csak magunkra számíthatunk” – fogalmazott.

A miniszter leszögezte, hogy a szuverenista magyar külpolitikának továbbra is a nemzetpolitika a szíve közepe, a kormány kiáll minden magyar közösség jogainak érvényesítése mellett világszerte. Rámutatott, hogy

Hírdetés

a Kárpát-medencei Gazdaságfejlesztési Program keretében idén átlépte a 62 ezret a sikeres beruházások száma, a kormány 242 milliárd forintnyi támogatásával így több mint 470 milliárd forint értékben jöttek létre beruházások.

„A legtöbb ilyen támogatást Kárpátaljára küldtük, ahol több mint 34 ezer beruházási program valósult meg. A Vajdaságban kicsit több mint 16 ezer, Erdélyben több mint hatezer, Felvidéken kis híján négyezer, a Drávaszögben majdnem ezer, Muravidéken pedig hétszáz ilyen támogatás kiutalására került sor a program 2016-os megindítása óta”- sorolta.

„Emellett a magyarországi vállalatok Kárpát-medencei beruházásait is támogatjuk. Összesen 226 ilyen projektre kerül sor a program megindítása során. Most érte el a 200 milliárd forintot azon beruházások összege, amelyeket a környező országokban, alapvetően a magyarlakta területeken hajtottak végre” – tette hozzá.

Szijjártó Péter érintette a határon túli közösségekkel való kapcsolattartás fizikai előfeltételeit is, főként a határok átjárhatóságának vonatkozásában.

„Az illegális migrációval szembeni kormányzati álláspont továbbra is változatlan, azt semmilyen körülmények között nem engedjük,

viszont a határt szabályosan átlépő emberek számára a lehető legtöbb és legzökkenőmentesebb lehetőséget kívánjuk biztosítani”

– jegyezte meg.

Majd kiemelte, hogy 2010 óta 47 új határátkelési lehetőséget adtak át, a legutóbb áprilisban a magyar-ukrán határon, ahogyan azt is fontos eredménynek nevezte, hogy Ungvár és Budapest között létrejött a közvetlen vasúti összeköttetés nemrég.

Arról is beszámolt, hogy a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében idén százötven új intézmény épült, hétszáz pedig felújításra került. Valamint kifejtette, hogy minden támogatást megadnak az olyan tragédiákat követően is, mint például a parajdi sóbánya katasztrófája volt, aminek károsultjait eddig több mint 600 millió forinttal segítették.

„Azon vagyunk, hogy a határon túli magyarok számára a jövőben is minden támogatást biztosítsunk.

Folyamatosan egyeztetünk a határon túli magyar nemzeti közösségeket képviselő szervezetekkel, és ahogyan az eddig is volt, sem a kereket, sem a meleg vizet újra feltalálni nem akarjuk, hanem a határon túli magyar szervezetek által megfogalmazott kérések mentén nyújtunk segítséget” – összegzett.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »