A halottak napja az élők napja – Ökumenikus imával emlékeztek a szombathelyi temetőben a halottakra

A halottak napja az élők napja – Ökumenikus imával emlékeztek a szombathelyi temetőben a halottakra

November 1-jén, mindenszentek ünnepének estéjén, halottak napja vigíliáján ökumenikus megemlékezést tartottak a szombathelyi Jáki úti temetőben az elhunytakért. Székely János szombathelyi megyéspüspök, Hartai Gábor szalézi plébános, Torma-Hasza Mónika és Riczinger Péter szombathelyi evangélikus lelkészek imádkoztak a halottakért.

Székely János püspök beszédében a halottak napját az élők napjának nevezte. Ez a nap

Van helye a gyásznak, a fájdalomnak és a könnyeknek – mondta a főpásztor. – Maga Jézus is megrendült és könnyekre fakadt Lázár sírjánál.

Ha egy kicsit is szeretünk valakit az életben, ha egy kicsit is kötődünk valakihez, természetes, hogy megrendít, könnyekre fakaszt, amikor el kell őt engedünk abba a másik világba.

Fontos emlékezni Pál apostol szavaira, hogy ne úgy gyászoljatok, mint a pogányok, akiknek nincs reményük (vö. 1Tesz 4,13).

Hírdetés

A fény, amit meggyújtunk, Jézus húsvéti fényét, a feltámadást jelzi. Jézus keresztje és feltámadása az emberi történelem leghatalmasabb történése.

Ez a nap a köszönet napja is.

Ez a nap az ígéretek, a jó elhatározások napja is. A halottak napja szembesít azzal, hogy életünk véges, múlandó. Amíg élünk, addig kell sok jót tennünk. Mennyi minden elmúlik; csak a szeretet és annak tettei maradnak meg örökre.

Székely János püspök beszéde ITT meghallgatható.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »