1:1-es döntetlent játszott vasárnap délután a Komáromi FC a Nagymihály csapatával a Niké Liga 13. fordulójában. A találkozó érdekessége, hogy mind a két csapat büntetőből szerzett gólt a mérkőzésen.
A nagymihályiak már a mérkőzés elejétől aktívabbak voltak a pályán, de sokáig nem tudtak komolyabb gólhelyzetet kidolgozni. A találkozó sorsdöntő pillanata a 62. percben jött el, amikor a hazai Kiss második sárga lapját követően elhagyta a pályát, és Ramos a büntetőből előnyhöz juttatta a vendégeket.
A Komárom még létszámhátrányban sem adta fel, és a ráadásban sikerült legalább az egy pontot kiharcolnia. Ezúttal Bayemi állt oda a labda mögé és váltotta gólra a büntetőt.
A komáromiak a mai x-szel 13 lejáttszott mérkőzés után 15 ponttal állnak a tabella 7. helyén. A Nagymihály a másik oldalon 19 ponttal az ötödik.
Radványi Miklós védencei legközelebb november 9-én a Slovan ellen lépnek pályára, ezúttal Pozsonyban, a téglamezei stadionban. A találkozó 15:30-kor veszi kezdetét.
Körkép.sk/KPA
Nyitókép: voyo.markiza.sk/archív
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


