Kegyeleti séta a rimaszombati temetőkben képeken

Kegyeleti séta a rimaszombati temetőkben képeken

A rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum rendszeresen gondoz pár sírt a helyi köztemetőben, s így emlékezik többek közt Fábry János múzeumalapítóra és első igazgatóra és családjára; Hűvössy Lajos evangélikus lelkészre (1857-1939) a múzeum egyik alapítójára; Holéczy Miklósra (1886-1972) a múzeum egykori igazgatójára; Putra Ede festőművészre (1883-1915).

Mint ahogyan a Gömör-Kishonti Múzeum közösségi oldalán erről beszámolt, idén sem volt ez másként. Ezt megelőzően pedig rendezvény is kapcsolódott a köztemetőhöz és a zsidótemetőhöz.

Hírdetés

A Rimaszombati séták 2. című rendezvény során a város temetőihez és Rimaszombat egykori lakóihoz kötődő érdekes történeteket, neveket, mítoszokat és tényeket ismerhettek meg azok, akik részt vettek B. Kovács István gömörológus szakszerű vezetésével a megemlékezésen. A program az Üdvözlet Rimaszombatból című tárlat kísérőrendezvénye volt. „Rimaszombat múltbéli jeles személyiségeiről fontos minden időkben emlékezni. A városi köztemetőn kívül meglátogattuk a zsidó hitközség temetőjét és a Margit-kápolnát is, amelyet Munkácsi Süteő István emeltetett szeretett felesége számára” – mondta Kerényi Éva, a Gömör-Kishonti Múzeum igazgatója.

Gecse Attila felvételei

HE/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »