Sokan zárva tartással tiltakoznak november 17-én Tokár Géza2025. 10. 31., p – 15:11
Bár a kormánykoalíció megszüntette a november 17-i munkaszüneti napot, egyre több intézmény jelzi demonstratívan, hogy szabadnapot biztosít a dolgozóinak. Az ellenzék pedig valamire készül.
Két évtizeden keresztül egyszerre számított állami ünnepnapnak, valamint munkaszüneti napnak november 17-e: a szabadságért és a demokráciáért folytatott harc emléknapja. A Fico-kormány végül nyáron döntött úgy, hogy a gazdasági racionalizáció jegyében csökkenti a munkaszüneti napok számát. A Ficóhoz különösebben sosem közel álló évforduló az egyik első áldozatává vált a megszorításoknak.
Mintha ünnep lenne
Míg az ellenzéki képviselők felháborodtak és szimbolikus jelentőségű lépést láttak a novemberi évforduló visszaminősítésében, a kormány azzal érvelt, a gazdaság érdekében elkerülhetetlen a munkaszüneti napok számának csökkentése.
Fél hónappal az évforduló előtt az látszik, hogy a vállalatok és intézmények egy része továbbra is önhatalmúlag munkaszüneti napként kezeli a demokratikus fordulat emléknapját. Ugyan kérdéses, hogy a lendületük meddig tart ki, de az idei novemberi évforduló szimbolikus Fico-ellenes demonstrációvá változhat.
Nem történik változás például az egyetemi közegben: a legtöbb felsőoktatási intézmény zárva tart november 17-én. A dátum az oktatás szempontjából más okból is szimbolikus: ekkor ünneplik a nácizmus elleni fellépéshez kapcsolódó Nemzetközi Diáknapot.
A pozsonyi Comenius Egyetem még a nyáron bejelentette, hogy magára nézve megtartja a novemberi munkaszüneti napot és hamarosan a legtöbb nagy egyetem csatlakozott a kezdeményezéshez. A jelenlegi állás szerint a szlovákiai létesítmények kétharmada rektori ünnepnapot hirdetett, köztük van a komáromi Selye János Egyetem is.
Az oktatási intézmények nincsenek egyedül: hasonló lépést jelentett be a pozsonyi főpolgármesteri hivatal, de a Szlovák Takarékpénztár fiókjai is zárva maradnak. Nem marad ki a kezdeményezésből a VÚB Bank is, de az intézmény létesítményei „csak” fél napig maradnak zárva. A hasonlóképp cselekvő cégek listája folyamatosan bővül. A számítástechnikai ágazatból a Datalan, a Lenovo, vagy az Asseco is fizetett szünnapra küldi az alkalmazottait, de a Ringier kiadó, a Forvis Mazars, Schneider Electric, Curaprox, valamint a Scania is csatlakozott a kezdeményezéshez. Az önkormányzatok szintén elégedetlenkednek.
Kapcsolódó cikkünk
Tomáš Drucker (Hlas) oktatási miniszter szerint nem a kormány ellen irányul, hogy sok egyetem és főiskola szabadnapot hirdetett november 17-re. „Ez egy olyan gesztus, amellyel a nemzetközi diáknap előtt tisztelegnek” – jelentette ki Drucker.
Közölte, hogy azokban az iskolákban is megemlékeznek november 17-ről, ahol lesz oktatás. Leszögezte, hogy ennek a munkaszüneti napnak az eltörlésére a konszolidáció miatt volt szükség. „Az egyik lehetőség volt a munkaszüneti napok számának csökkentése, de az ünnepnapot nem töröltük el, fontos megemlékezni erről a napról” – tette hozzá.
A parlament a konszolidációs csomag keretében törölt el munkaszüneti napokat szeptember 24-én.
Ellenzéki közeledés?
Miközben az intézmények a szünnapokkal demonstrálnak, a politikai pártok szintén szimbolikusan jeleznék, hogy nem értenek egyet a kormánykoalíció lépésével. November 17-én biztosan több tüntetéssel számolhatunk, az ellenzék ugyanis ezt a – hétfőre eső – dátumot hirdette meg a következő tömegrendezvények időpontjának. Az ellenzéki együttműködést ugyan az alkotmánymódosítás megzavarta, a PS, a KDH, az SaS és a Demokraták közti kooperációnak azonban nem szakadt vége.
Az ellenzéki tömb ötödik önjáró tagja azonban egy saját akcióval akaszthatja meg a dinamikát. Igor Matovič, a Szlovákia Mozgalom elnöke szintén nem maradt tétlen, közös megemlékezésre szólította fel a pártokat egy levélben október közepén.
Az egykori miniszterelnök állítja, hogy mindegyik ellenzéki formációval kapcsolatba lépett, de míg a KDH, a Demokraták és az SaS beleegyeztek a felvetésbe, a Progresszív Szlovákia – amely egyébként mereven elhatárolódik a két párt együttműködésétől – még nem reagált a kezdeményezésre. A párt egyébként több nagyvárosi térre tiltakozást jelentett be, a lépés akár közvetlen érdekellentétben is állhat a másik négy ellenzéki formáció terveivel. Matovič ismételten jelezte, hogy a mozgalma nélkül nem megvalósítható a kormányváltás.
A tüntetések pontos menete még szervezés alatt áll, ami pedig ennél is fontosabb, hogy egyelőre azt sem látni pontosan, miként alakul az ellenzéki SaS által meghirdetett nagy általános sztrájk, amelynek az időpontját szintén november 17-re tűzték ki. Branislav Gröhling, a párt elnöke szerint az SaS továbbra sem tett le az országos sztrájk meghirdetéséről, aktívan tárgyalnak a pártok és civilek mellett a munkaadókkal és a szakszervezetekkel is. Az SaS politikusain kívül a legtöbb érintett azonban valószínűtlennek tartja, hogy a novemberi évfordulón érdemben megbénulna az ország gazdasága.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


