Német jogállam: pszichiátriai intézetbe zárják a aschaffenburgi késelőt

Német jogállam: pszichiátriai intézetbe zárják a aschaffenburgi késelőt

Tartósan pszichiátriai intézetbe zárják azt az afgán férfit, név szerint Enamullah O.-t, aki januárban Aschaffenburgban egy bölcsődés csoportra támadt késsel – döntött a német bíróság.

A bíróság szerint a férfi a tette elkövetésekor beszámíthatatlan volt, paranoid skizofréniában szenved, az ítélet szerint pszichotikus fázisban, téveszmék (hangokat hallott, „ügynökök szemeit” látta) hatása alatt cselekedett. Karsten Krebs bíró „ketyegő időzített bombának” nevezte az elkövetőt, akinek határozatlan idejű elhelyezése a társadalom védelme érdekében indokolt.

Bár az elhelyezés jogi értelemben nem büntetés, az ügyészség és a védelem is hangsúlyozta, hogy hatásában azzal felér. A főügyész szerint az elkövetőnek „semmilyen időbeli perspektívája” nincs a szabadulásra, ellentétben egy életfogytiglani ítélettel, ahol kiszámítható a feltételes szabadlábra helyezés esélye. A védő is megerősítette, hogy az intézet „legalább olyan rossz, mint egy börtön”, egy „kilátástalan hely”.

Hírdetés

Az ítélet egy fontos kérdést nyitva hagyott: megelőzhető lett volna a tragédia? A bíróság szerint „rengeteg figyelmeztető jel” volt. A 2022-ben érkezett férfit korábban többször bevitték a pszichiátriára erőszakos cselekmények (barátnő fojtogatása, rendőrök megtámadása) miatt, de mindig kiengedték, mondván, nem veszélyes másokra. Elutasított menedékkérelme ellenére sem toloncolták ki az országból. A bíróság szerint a férfi „visszaélt” a menedékjoggal, de a hatóságok esetleges mulasztásait a büntetőper nem vizsgálhatta.

Körkép.sk, Welt.de

Nyitókép forrása: SITA/Ralf Hettler/dpa via AP


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »