A csalók a magyar nyugdíjasokat sem kímélik Nagy Roland2025. 10. 30., cs – 15:07 Pozsony |
Egyre több a nyugdíjasok sérelmére elkövetett csalás, ezért az állam együttműködést sürget a különféle szektorok és intézmények között.
Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter csütörtökön sajtótájékoztatót tartott, melyen többek közt részt vett Richard Raši házelnök, Erik Tomáš munkaügyi miniszter (mindhárman Hlas), Dušan Keketi, a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke, Jozef Božik, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) elnöke, valamint további intézményvezetők, médiatulajdonosok és a civil szféra képviselői is.
Hatalmasak az anyagi károk
A belügyminiszter kiemelte, a rendőrség ebben az évben már több mint 380 olyan csalási kísérletet jegyzett, melyeket idősek kárára követtek el, és ezeknek csaknem felét sikerült is végrehajtani. Az anyagi kár mértéke már megközelíti az 1,7 millió eurót.
Éppen ezért a felsorolt személyek aláírtak egy közös nyilatkozatot, amelyben elkötelezték magukat az idősek védelmére és a csalások visszaszorítására.
„A dokumentum aláírása világosan kifejezi, hogy készen állunk fellépni minden olyan csaló ellen, aki az időseket próbálja megkárosítani”
– mondta Šutaj Eštok.
Kapcsolódó cikkünk
Vannak csalók, akik személyesen látogatnak el az idősekhez, mások telefonon keresztül próbálják megszerezni az adataikat.
Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, Szlovákiában jelenleg körülbelül 930 ezer olyan személy él, aki már betöltötte a 65. életévét, és az elkövetők éppen ezt a korosztályt szemelik ki, mert „könnyű prédának” tartják őket.
A tárcavezető elmondása szerint a csalók tavaly 125 idős embertől lopták el a megtakarításaikat, az okozott kár pedig meghaladta az 1,5 millió eurót.
Egyre több a szélhámos
Annak ellenére, hogy a belügyminisztérium és a rendőrség is intenzíven foglalkozik a problémával, a csalások száma folyamatosan nő: idén már 350 próbálkozást jegyeztek, és ezeknek legalább a felét az elkövetők sikeresen végre is hajtották. Az okozott kár meghaladja az 1,6 millió eurót, vagyis több, mint tavaly volt.
Šutaj Eštok éppen ezért fontosnak tartja, hogy a nyugdíjasokkal folyamatosan beszéljenek a témáról, és felhívják a figyelmüket a lehetséges veszélyekre.
Kapcsolódó cikkünk
Szlovákia jelenleg példátlan méretű csaláshullámmal néz szembe, amely komoly kihívások elé állítja a hatóságokat. A rendőrség szerint az ilyen esetek felderítése rendkívül nehéz, mivel a csalók professzionális módszerekkel dolgoznak, gyakran külföldről irányítják a bűnszervezeteket. Az áldozatok legnagyobb része az idősebb korosztályból kerül ki, akik különösen sebezhetőek az ilyen támadásokkal szemben.
A csalások formái változatosak, de közös jellemzőjük, hogy a tettesek bizalmat ébresztenek az áldozatokban, majd pénzt csalnak ki tőlük. Gyakori módszer, hogy a csalók banki alkalmazottnak vagy rendőrnek adják ki magukat, és azt állítják, hogy a sértett számláján gyanús tranzakciót észleltek. Ezt követően az áldozatot ráveszik, hogy adja meg a banki adatait, vagy maga utalja el a pénzét egy úgynevezett „biztonsági számlára”, amely valójában a csalók kezében van.
A statisztikák szerint az idős emberek a legveszélyeztetettebbek, mivel sokan közülük nem rendelkeznek megfelelő digitális ismeretekkel, és könnyebben bedőlnek a hihetőnek tűnő történeteknek. A rendőrség hangsúlyozza, hogy a bűnözők rendkívül kitartóak és jól szervezettek, ezért különösen fontos a megelőzés és a felvilágosítás. Nem ritka, hogy az elkövetők külföldi hívószámokról jelentkeznek, és a beszélgetés során pszichológiai nyomást gyakorolnak az áldozatokra.
A hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy senki ne adja meg személyes vagy banki adatait telefonon keresztül, és ne utaljon pénzt ismeretlen számlára, még akkor sem, ha a hívó rendőrnek vagy banki dolgozónak adja ki magát. Amennyiben valaki ilyen helyzetbe kerül, azonnal szakítsa meg a hívást, és lépjen kapcsolatba a hivatalos ügyfélszolgálattal vagy a rendőrséggel.
A rendőrség emellett kampányokat indít, hogy felhívja a figyelmet a veszélyekre, főként az idősebb generáció körében. A szakértők szerint a következő időszakban további hasonló esetekre lehet számítani, mivel a bűnözők módszerei folyamatosan fejlődnek, és a gazdasági bizonytalanság is kedvez a csalások terjedésének.
(markíza)
Szórólapokkal a csalók ellen
A rendőrség e célból csak a nyár folyamán 234 megelőző jellegű előadást tartott országszerte, a Szlovákiai Nyugdíjas Egységszervezettel (JDS) együttműködve.
„Elengedhetetlen az ilyen megelőző tevékenységek kiterjesztése, és éppen ezt is tesszük, hiszen minden egyes megmentett idős egy boldogan végződő történet”
– fogalmazott a tárcavezető, hozzátéve, a Szlovák Postával együttműködve szórólapokat fognak kiosztani a szépkorúaknak, amelyek részletes tájékoztatást nyújtanak arról, mire kell odafigyelniük.
Mint mondta, az elkövetők nem ritkán külföldiek, akik telefonon keresik fel az áldozataikat. Céljuk, hogy nyomást gyakoroljanak, illetve félelmet keltsenek az idősek körében, akár saját maguk, akár a rokonaik vagy éppen a megtakarításuk kapcsán. Ilyen, és ehhez hasonló információk szerepelnek majd a postások által terjesztett szórólapokon.
„Ez a megelőzés egy olyan formája, amely a legjobb az idősek számára, hiszen bármikor a kezükben lehet, kirakhatják akár a hűtőre, és mindig a szemük előtt lesz”
– jelentette ki a belügyminiszter.
Az idősek védelme a fiatalok felelőssége
Végezetül minden szlovákiai állampolgárt arra kért, hogy beszéljenek a velük egy háztartásban élő vagy a hozzájuk közel álló nyugdíjasokkal, még akkor is, ha a csalók által alkalmazott módszerek gyakran már-már nevetségesnek tűnnek a fiatalabb generáció szemében.
„Elengedhetetlen, hogy kommunikáljunk velük, mert ők gyakran hiszékenyek, hisznek a jóban, és a fiatal generációnak kötelessége elmagyarázni, hogy manapság egy olyan világban élünk, amikor a társadalom egy része megpróbál visszaélni a jóságukkal és a naivitásukkal”
– zárta Šutaj Eštok.
Több csalót is elfogtak már
Roman Gaťár rendőrfőkapitány-helyettes megjegyezte, már augusztusban is tartottak sajtótájékoztatót a témában (amelyen Jana Maškarová rendőrfőkapitány rosszul lett és elájult – a szerk.), és azóta fel is léptek az efféle csalások ellen.
Gaťár két konkrét esetet említett augusztus végéről: a Szenci járásban elfogtak két elkövetőt, akik rendőröknek adták ki magukat, és ékszereket csaltak ki az áldozatoktól; ugyanezen a napon pedig az ipolysági határátkelőn is elkaptak egy személyt, aki hasonló bűncselekményt követett el.
Kapcsolódó cikkünk
A csalók előbb rendőrnek, majd banki alkalmazottnak adták ki magukat.
A rendőrség eljárást indított egy 75 éves pozsonyi férfi sérelmére elkövetett csalás ügyében, amelynek során az elkövetők csaknem 60 ezer eurót szereztek meg.
A hatóság tájékoztatása szerint szeptember 26. és október 2. között összesen 56 gyanús telefonhívást regisztráltak, ezek közül egy bizonyult sikeresnek. Ennek áldozata lett a 75 éves férfi, aki a csalók megtévesztésének következtében elveszítette megtakarításait.
Az elkövetők először rendőrnek, majd a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) alkalmazottainak adták ki magukat. Hamis igazolványokat küldtek, titoktartásra figyelmeztették az áldozatot, és arra vették rá, hogy „védelmi célból” bankbetétjeit egy németországi számlára utalja.
A gyanúsítottak bűnösségük bizonyítása esetén kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók.
A postások is segítenek
Vladislav Kupka, a Szlovák Posta vezérigazgatója hozzátette: a postások személyesen is fel fogják hívni a nyugdíjasok figyelmét a szórólapokra, amelyeket a nyugdíjakkal együtt fognak kézbesíteni.
Elmondása szerint a posta 320 ezer nyugdíjasnak készpénzben fizeti ki a nyugdíját. Közülük 290 ezernek házhoz viszik a pénzt, a többiek személyesen járnak be a postahivatalokba, de mint mondta, a szórólapok ott is elérhetőek lesznek.
„A postások nap mint nap a terepen vannak, és valóban személyes kapcsolatokat alakítanak ki a nyugdíjasokkal. Éppen az idősek számítanak a lakosság legsebezhetőbb rétegének, számukra a kézbesítőink gyakran szó szerint hidat képeznek otthonuk és a külvilág között”
– tette hozzá Kupka.
A parlamentben is elsőbbséget élvez az idősek védelme
Raši szerint a munkából a parlament is kiveszi a részét. Hangsúlyozta, az idősek védelmére vonatkozó törvényjavaslatokat prioritásként kezelik majd a plénumban. Továbbá elmondta, a parlament apparátusa segíteni fog az európai országok vonatkozó törvényeinek összehasonlításában, valamint aktívan részt vesz majd a megelőző intézkedésekben is.
A szlovákiai magyar nyugdíjasok is érintettek
Az aláírók közt megjelent Forró Krisztián, a Magyar Szövetség korábbi elnöke, illetve a Megbecsültek Társasága nevű polgári társulás vezetője is, amely idősek megsegítésével foglalkozik. Forró a sajtótájékoztatón közölte, a társulás jelenleg mintegy 5 ezer idős személyt számlál, akik javarészt a déli régiókban élnek, és sokuk nem beszél jól szlovákul. Számukra a csalók akár még nagyobb veszélyt jelenthetnek. Éppen ezért kiemelten fontosnak tartja, hogy a csalások elleni fellépésről szóló információk magyar nyelven is eljuthassanak az idősekhez.
„Bízom benne, hogy a minisztériumokkal való együttműködés elősegíti majd az idősek tulajdonának védelmét”
– zárta Forró.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


