A Nagybecskereki Egyházmegye új címere

A Nagybecskereki Egyházmegye új címere

A Nagybecskereki Egyházmegye új címere az egyházmegye önazonosságát és történelmi gyökereit fejezi ki, egyben szoros lelki és hagyománybeli kapcsolatát az ősi, 1030-ban alapított Csanádi Egyházmegyével.

A címer központi alakja Szent Gellért, a Csanádi Egyházmegye első püspöke, az ő egykori püspökségének területéből és örökségéből született a mai Nagybecskereki Egyházmegye.

Szent Gellért fején püspöksüveg (mitra) látható. Bal kezében pásztorbotot, a püspöki hivatal és a lelkipásztori felelősség jelét tartja. Jobb kezében egy könyvet emel, amely a Szentírásra és saját teológiai művére, a Deliberatióra utal. A könyv mellett megjelenő pálmaág és a vörös öltözet Gellért vértanúhalálát idézi, míg fejét arany glória övezi a szentség és a mennyei dicsőség jelképeként.

A címerpajzs alsó részén hullámvonalban futó kék sávok láthatók, amelyek a vizet jelképezik – egyszerre utalva az egyházmegye földrajzát meghatározó folyókra és a keresztség szentségére, amely által Szent Gellért korától napjainkig új tagok születnek az Egyház közösségébe e tájon.

Hírdetés

A pajzs zöld háttere a bánsági síkságot és a termékeny földet szimbolizálja, ugyanakkor emlékeztet „az emberi szív termékeny talajára”, amely befogadja és életre váltja Isten igéjének magvát.

A pajzs fölött egy kereszt helyezkedik el, amely az oroszlámosi kolostor romjai között talált, aranyozott rézből készült feszületre utal. A kereszt szárainak végeit három hegyi kristály díszíti; a lelet a Szent Gellért korabeli időkből származik, s a hit folytonosságának jelképe.

A pajzs alatt aranyszalagon olvasható az egyházmegye elnevezése, amely méltósággal zárja a kompozíciót, s kifejezi az egyházmegye hivatását: Krisztus világosságát hordozni a Bánságban.

Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »