Immár második alkalommal adott otthont az egykori királyi város a rangos eseménynek, a hagyományokhoz híven egyben Dobos Lászlóra is emlékezve, aki október huszonnyolcadikán született. A rendezvénysorozat igazából már előző nap, kora este elkezdődött, Jezsó Ákos könyvbemutatójával, a királyhelmeci Regionális Múzeumban.
A közösség szolgálatában
Hodossy Gyula, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke megnyitó beszédében visszaemlékezett a kezdetekre, mikor először vetődött fel a kérdés: annyi mindennek van már napja, akkor a szlovákiai magyar íróknak miért ne legyen? És kihez, avagy mihez kötődjön, ki az a személy, akinek neve, életműve, tevekénysége, magatartása leginkább” fémjelzi” a hányatott sorsú kisebbségi irodalom sorsát? Dobos László neve természetesen azonnal felmerült, hisz egész életpályája összeköthető a kisebbségi léttel, a tágabb értelemben vett közösség szolgálatával, a megmaradásunkért folytatott mindennapi küzdelemmel. Dobos László e vidék szülötte, innen indult tágabb horizontok fel, a fővárosba, majd, mondhatjuk, a nagyvilágba.
Kisebbségi trilógia
Az est második részében a budapesti Jezsó Ákos író kötetét, az „Éjfélre kialszanak a lángok” című regényt mutatta be Mihályi Molnár László költő. A mű egy trilógia harmadik kötete, melyek a kisebbségi lét mintegy száz esztendejét, viharos élettörténelmét dokumentálja. A szerző, felvidéki ősei révén, akik Pozsonytól Kassáig élnek ma is, bőségesen merít a családi legendáriumból, ugyanakkor, saját bevallása szerint a trilógia létrejöttét tízéves aprólékos kutatómunka előzte meg.
Féltucatnyi kötet szerzője
Az est harmadik pontja a SzMÍT tagjának, Török Nándor költőnek a köszöntése volt, aki ugyan Budapesten él, de a közeli Leleszen látta meg a napvilágot. A „Török” név sokakban idézhet fel irodalmi emlékeket, hisz a leleszi Török Elemér, Nándorunk nagybátyja volt vidékünkön „A” költő, aki minden iskolában részt vett minden író- olvasó találkozón. (Ezenkívül, jellegzetes kerek kalapjában, méretes bajuszával sokszor felbukkant a Latorca vendéglő teraszán, hogy szabad idejében a kártyázás nemes művészetét gyakorolja.) A hatodik ikszét taposó szerző nem a költők hagyományos életútját járta végig, polgári szakmájára nézve kertmérnök, ennek megfelelően úgymond „az utcáról” sikerült betörnie az irodalomba. A hat iksszel együtt féltucatnyi kötet büszke szerzőjének is vallhatja magát.
Mécs László, a mosolygós bácsi
Másnap Mécs László édesanyja sírjának megkoszorúzásával kezdődött a nap, a régi városi temetőben. (A jeles papköltő 1920- 29 között nagykaposi, majd 1930-tól csaknem a második világháború végéig királyhelmeci plébános volt.) Jezsó Ákos megemlékezésében említést tett róla, hogy kicsi gyerekként még módjában állt találkozni Mécs Lászlóval. Akkor még nem tudta, hogy a mosolygós bácsi egy olyan alkotó, akinek szellemi kisugárzása ma is hat, nemcsak Magyarország területén. „Sok helyre hívták, és ő ment, szavalt, beszélt. Ő így oltott vadócba rózsát” – fejezte be az író megemlékezését.
Dobos László szobránál még egy koszorúzás várt a résztvevőkre. A szobornál Vári Fábián László, az ismert költő, író, műfordító és néprajzkutató mondott beszédet. A vesztes háború után az értelmiség egy része az anyaországot választotta, egy részük behódolt az új uraknak. Mások viszont nekiláttak, hogy létrehozzák a kisebbségi intézményrendszereket. Anyanyelvi óvodákat és iskolákat alap-, közép- és felsőfokon, jól működő egyházat, melynek nemcsak célja, de szívügye is a magyarság fennmaradása. A közösségi munkában részt vevő írók ilyenkor egy időre törvényszerűen leteszik a tollat. Dobos László, az Irodalmi Szemle főszerkesztője, a Csemadok elnöke, Szlovákia tárca nélküli minisztere, a Madách Könyvkiadó igazgatója, a Magyarok Világszövetségének társelnöke, alelnöke, az Együttélés képviselője, a Magyar Művészeti Akadémia Rendes tagja ennek ellenére több, mint impozáns életművet hagyott hátra.
Ez nem egy pénzes szakma
Párhuzamosan több rendezvény is zajlott a városban egy időben. A Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában Póda Erzsébet, a szakközépiskolában Z. Németh István, a gimnáziumban Balázs F. Attila tartott rendhagyó irodalomórát. A gimnáziumi padokban valószínűleg már ott ülnek a jövendő írói, költői, szerkesztői, noha erről valószínűleg sem ők, sem szüleik, illetve oktatóik egyelőre nem tudnak. Balázs F. Attila saját életpályájának felvázolásával próbált utat mutatni nekik. Tudatosan készült az írásra, noha kezdetben a teológiai pályán indult el. A gimnáziumban már irodalmi kört alapított, mégis bábosként dolgozott, vezette a Madách- kiadót (Dobos László meghívására), aztán lett saját kiadója is. Ez bizony szünetet jelentett az alkotásban, de azért sikerült összehoznia majd hetven kötetet, amelyet huszonegy nyelven adtak ki. Negyvenhat nemzetközi díj birtokosa. (De József Attila díja azért nincs.) Mindezek ellenére felhívta a diákok figyelmét: „Ez nem egy pénzes szakma.”
Van helye a nyomtatott sajtónak
Ugyanebben az időben zajlott az Opus folyóirat bemutatása. A lap felelős kiadója, Hodossy Gyula véleménye szerint a nyomtatott sajtónak még igenis van helye mai online világunkban is. Csak olyan sajtóterméket kell az olvasó kezébe adni, amelyet szívesen vesz kézbe, szívesen visz haza, fellapoz egy, öt, vagy akár tíz év múlva, esetleg örökül hagy utódainak.
A SzMÍT harmincöt éve
Délután kettőtől szintén két rendezvény zajlott egyszerre. A városi művelődési központban szimpóziumra került sor „A szavak összekötnek- 35 év a SzMÍT útján”. Kövesdi Károly költő feltette a kérdést: -Mihez van joga az alkotónak? Nyomban válaszolt is, kissé pesszimista iróniával: szenvedés, gyötrelem, végtelen magány. Balázs F. Attila szerint műfordítások nélkül nem lenne világirodalom. Mindenképpen nagyon sok mű és szerző érdemelne több figyelmet külföldön is, ez egyben a magyar irodalom tekintélyét is növelné. Tamási Orosz János költő és szerkesztő egészségügyi okokból nem tudott megjelenni, ahogy levelében írta: „Az utóbbi napokban kissé nehezen állok meg a saját lábamon”. A folytonosság vállalásával kapcsolatban kifejtette, hogy a SzMÍT berkeiben néhány évvel ezelőtt történt szakadás, mikor tízen léptek ki, új szervezetet alapítva, Budapestről kissé másként látszik. A továbbiakban Owaimer Oliver történész a Petőfi Irodalmi Múzeum, Radics Péter főosztályvezető a Digitális Irodalmi Akadémia, Roncz Melinda igazgató a Bibliotheca Hungarica tevékenységét ismertette.
A kultúra nem csak dísz
Ugyancsak délután került sor a Dobos László prózamondó versenyre, és estére már csak egyetlen programpont maradt: a díjak átadása. Az ünnepségen megjelent Pataky Károly polgármester is, aki köszöntőjében hangsúlyozta:” A kutúra nem csak dísz, de a megmaradás záloga is.” A prózamondó verseny győztese Tóth András, a Nagykaposi Gimnázium diákja lett, Móricz: Barbárok című novellájának előadásával. A „Határvonal” prózaíró versenyt „Élet a küszöbön túl” című írásával Kmetyo Zsuzsa nyerte, a Dobos László életműdíj idei kitüntetettje Tőzsér Árpád lett. Az ismert költő egészségügyi okok miatt sajnos nem tudott jelen lenni, a díjat nevében Tóth László vette át, a tavalyi díjazott.
Tóth Ferenc
Nyitókép forrása:litera.hu
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
