A magyar olimpiai bajnok úszó kilenc aranyéremmel és két világcsúccsal zárta a rövid pályás világkupa-sorozatot. A szövetségi kapitány az InfoRádióban elmondta: külön növeli az aranyérmek értékét, hogy a 100 méter hát olasz olimpiai címvédője, Thomas Ceccon mindhárom helyszínen indult, és valamennyiszer kikapott Kós Huberttől.
Kós Hubert volt az egyik legnagyobb sztárja az úszók őszi rövid pályás világkupa-sorozatának: a magyar olimpiai bajnok két világcsúcsot döntött (100 és 200 méteren), három állomáson mindhárom hátúszó számot megnyerte (9 aranyérem), és övé lett az összetett elsőség is a férfiak között.
A magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya az InfoRádióban azt mondta, szakmai szemmel nézve „tanulságos és egyben roppant élvezetes is volt” a két amerikai és egy kanadai állomásból álló vk-sorozat. Mint fogalmazott, a 17 világcsúcs már önmagában sok mindent elárul, az pedig nagy büszkeség nekünk, hogy ebből kettőt „a mi fiunk” úszott.
Sós Csaba kiemelte: Kós Hubert nem sokat pihent a szingapúri világbajnokság után, vélhetően az augusztust és a szeptembert sem vette lazán, vagy esetleg még arra lehet gondolni, hogy annyira kemény volt a felkészülése az év korábbi részében, hogy még „kifutotta belőle” a világkupa-versenyekre. A szakvezető szerint
külön növeli az aranyérmek értékét, hogy a 100 méter hát olasz olimpiai címvédője, Thomas Ceccon mindhárom helyszínen indult, és valamennyiszer kikapott Kós Huberttől.
„Nem akármilyen versenyzőket előzött meg, felemelő érzés volt látni a teljesítményét” – jegyezte meg a szövetségi kapitány. Edzője, Bob Bowman ritkán szokta dicsérni a nyilvánosság előtt versenyzőit, most azonban még ő is kivételt tett, és elismerően gratulált a magyar világsztárnak.
Sós Csaba szerint várható volt, hogy Kós Hubert a világ úszósportjának egyik állócsillaga lesz. Már 21 évesen olimpiai bajnok lett Párizsban, és előtte, majd utána mindent megnyert, amit csak lehetett, a 200 méter hát nemzetközi mezőnyében egyszerűen nincs ellenfele, és most már más távokon, számokban is rendre bizonyít. A szövetségi kapitány emlékeztetett, hogy felnőtt Európa-bajnokként és junior világrekorderként ment ki az Egyesült Államokba, ahol a világ legjobbjai között készül a világ legeredményesebb edzőjének irányításával.
Hozzátette, hogy a nagymenők általában 23-25 évesen ússzák a legjobb időeredményeket, ami Kós Hubert esetében nagyon szép jövővel kecsegtet. Ez nem azt jelenti, hogy később ne halmozhatná még az érmeket, hiszen például a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps is nyert még bőven címeket, miután betöltötte a 25. életévét. Sós Csaba szerint
elképzelhető, hogy az amerikai klasszishoz hasonlóan Kós Hubert is hosszú éveken keresztül verni fogja a fő számában vagy számaiban a teljes nemzetközi mezőnyt.
A szakvezető szerint még felfelé ível Kós Hubert karrierje, de már most egyértelműen „a világ előtt van”, és óriási dolognak tartja, hogy ilyen fiatalon már ennyire komoly eredményeket ért el.
Kós Hubert 50 méter háton is remekelt a három októberi világkupán, felnőtt világversenyen azonban még nem nyert érmet ebben a számban. Sós Csaba úgy fogalmazott, „rá lehet feküdni erre és lehet akargatni, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy van olyan férfi erő, ami az életkorral jön, és nem mérhető a konditeremben”. Példaként azt hozta fel, hogy nem lehet összeengedni egy 75 kilós felnőtt ökölvívót egy 75 kilós ifivel, mert előbbi „simán kiklopfolja” a fiatalabbat, hiába tud nagyobb súlyokat emelni a konditeremben a zsengébb korú.
A szövetségi kapitány szerint ez megfigyelhető volt Gyurta Dániel karrierjének alakulásánál is. Felidézte, hogy London olimpiai bajnoka már 2004-ben, Athénban ezüstérmes volt 200 méter mellen, a rövidebb távokon viszont még évekig kellett várni a jobb eredményekre, helyezésekre. A legtöbben arra emlékeznek, hogy Gyurta Dániel a 2012-es olimpián 200 méter mellen lett aranyérmes, pedig 100-on is jól teljesített, negyedik lett. Ahogy teltek az évek, a rövidebb távokon is egyre jobban úszott, és ott volt a világ élmezőnyében.
Sós Csaba arra számít, hogy az edzésektől és a pillanatnyi formától függetlenül Kós Hubert is még jobb lesz majd a jövőben a rövidebb távokon, de már most is látható, hogy „megjött a férfi ereje”.
(A nyitóképen: A győztes Kós Hubertnek gratulál a lengyel Kacper Stokowski a férfi 100 méteres hátúszás döntője után a rövid pályás világkupa-sorozat torontói állomásán 2025. október 25-én. Kós Hubert 48.16 másodperccel új világcsúcsot ért el a számban.)
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


