A hadak útján

Könyvtárrendezős napom során megint nem haladtam előre egy jottányit sem, mert rögtön az elején három „böngészhető” kiadvány került a kezembe, és mint eddig is, a könyvek csoportosítására és selejtezésére szánt idő „ráment” az olvasgatásra és lapozgatásra. Az egyik az említett könyvek közül Kovács Ferenc: Szülőfalunk Köbölkút – A keltáktól a 3. évezredig című helytörténeti munkája (Lilium Aurum, 1998) rögtön felkeltette az érdeklődésemet, hiszen felmenőim közül néhányan ehhez a tájhoz, ehhez a településhez kötődnek.

Hírdetés


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »