Október 27-én a Fodó Sándor Kulturális Központ adott otthont a Soós Kálmán-ösztöndíj ünnepélyes átadójának, amelyet idén tizennegyedik alkalommal szervezett meg a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány. A rendezvényen oktatók, kutatók és hallgatók munkáját ismerték el, akik kiemelkedő teljesítményükkel hozzájárultak a kárpátaljai magyar tudományos és oktatási élet fejlődéséhez.
A rendezvényt Váradi Natália, a „GENIUS” JA igazgatója nyitotta meg, majd Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem elnöke fejtette ki gondolatait az ösztöndíjprogram kapcsán.
A köszöntőszavak után átadták az ösztöndíjakat. A program keretében három kategóriában lehetett pályázni. A Kárpátaljai Vándoregyetemre minden tanévben olyan kárpátaljai felsőoktatásban dolgozó oktatókat és kutatókat várnak, akik érdekes, közérthető témáikkal szívesen tartanának előadást a beregszászi, ungvári intézményekben, valamint a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen. A magyar nyelvű felsőoktatást segítő jegyzet- és szaknyelvi szótárkészítő alprogram célja, hogy támogassa a kárpátaljai magyar oktatókat és kutatókat olyan új, legalább 90 oldalas, még nem publikált jegyzetek és szótárak megírásában, amelyek hiánypótlók az adott tantárgyakhoz; az idei felhívásra 11 pályázótól 12 munka érkezett. A Kárpátaljai vonatkozású kutatások támogatása alprogram azoknak a diákoknak szól, akik az elmúlt két tanévben valamely kárpátaljai felsőoktatási intézményben magyar nyelvű szakdolgozatot írtak és védtek meg, valamint kutatásuk témája Kárpátaljához kapcsolódik.
Váradi Natália, a „GENIUS” JA igazgatója hetilapunknak adott nyilatkozatában kifejtette a program fontosságát és annak részleteit: „A tiszta és tudományos kutatás a világ előrehaladásának egyetlen forrása – úgy gondolom, minden kultúra alapjának kell lennie annak, hogy a tudományosságot támogassa, felkarolja, és minél szélesebb körben lehetőségeket biztosítson a fiatalok számára. Tizennégy évvel ezelőtt indítottuk útjára a Soós Kálmán Ösztöndíjprogramot, amelyre ez idő alatt 865 pályázat érkezett, és mind támogatást is nyert. A program keretében 117 tudományos előadás, 527 szak- és diplomadolgozat készült el, valamint több mint 200 egyetemi jegyzet és segédanyag, amelyek megkönnyítik a fiatalok felkészülését dolgozataikra, szemináriumaikra és vizsgáikra. A programot kezdetektől fogva a magyar kormány Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatja a Bethlen Gábor Alapon keresztül. Idén is így történt: a felhívást májusban hirdettük meg, a jelentkezési határidő szeptember 30-a volt.
Ez az időkeret lehetőséget ad arra, hogy a fiatalok a nyári szünetben nyugodtabb körülmények között készítsék el munkáikat, és minél színvonalasabb dolgozatokat nyújtsanak be. Ez alkalommal 68 pályázótól 73 pályázat érkezett be, mindet támogatta a Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanács. Négy vándoregyetemi előadás valósult meg, melyeket az elmúlt héten öt helyszínen tartottak professzorok, docensek és habilitált doktorok. A program másik pillérét az egyetemi jegyzetek képezik: 12, legalább 90 oldalas, tudományos igényű jegyzet készült el és kapott támogatást. Emellett 57 dolgozat – szakdolgozat, diplomamunka, illetve új elemként disszertáció – került a bizottság elé, amelyek mind érdemesnek bizonyultak az ösztöndíjra. Összesen 2,2 millió forintnak megfelelő, Ukrajnában megadózott összeg kerül kifizetésre a 73 ösztöndíjas számára. Minden díjazottnak szívből gratulálunk, és várjuk a következő pályamunkákat, hogy a jövő évi, jubileumi 15. Soós Kálmán-ösztöndíj-átadón méltó módon ünnepelhessünk.”
Forrás: karpat.in.ua
The post Soós Kálmán Ösztöndíjprogram a kárpátaljai tudományos tevékenység ösztönzéséért appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »



