Donald Trump amerikai elnök helytelennek tartja, hogy orosz hivatali kollégája bejelentette vasárnap az orosz atommeghajtású, manőverező robotrepülőgép sikeres tesztjét. Az elnök szerint Vlagyimir Putyinnak inkább az ukrajnai háborút kellett volna lezárnia.
„Nem helyes, hogy (Vlagyimir) Putyin erről beszélt. Inkább az ukrajnai háborút kellett volna lezárnia” – jelentette ki tegnap az amerikai elnök újságíróknak repülőgépén, amely Kuala Lumpurból Tokióba, ázsiai körútjának második állomására tartott.
„Ez egy egyedülálló fejlesztés, amilyennel senki más nem rendelkezik a világon” – dicsérte a rakétát vasárnap az orosz elnök, aki szerint a Burevesztnyik (oroszul Viharmadár) típusú fegyvernek „korlátlan a hatótávolsága”.
Az amerikai elnök már korábban is reagált arra, hogy Oroszország kifejlesztett egy ilyen rakétát. Az oroszok tudják, hogy a világ legjobb atom-tengeralattjárója a partjaik (Oroszország) közelében tartózkodik – mondta.
Moszkva visszafogottan reagált az amerikai elnök szavaira. „Nem befolyásolhatja az Oroszország és az Egyesült Államok közötti együttműködést a Burevesztnyik nukleáris meghajtású manőverező robotrepülőgép tesztelése” – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára tegnap újságíróknak. „Nincs itt semmi olyan, ami feszültséget okozhatna a Moszkva és Washington közötti kapcsolatokban” – mondta. Értékelése szerint a kétoldalú viszony minimális szinten áll, és bár csak óvatos lépések történtek a viszony helyreállítására, Moszkva nyitott a kapcsolatokra. Donald Trump amerikai elnöknek arra a nyilatkozatára, miszerint nem tartja fontosnak különlegesen nagy hatótávolságú amerikai fegyver kifejlesztését válaszul a Burevesztnyik sikeres tesztjére, mert Oroszország partjainál úgyis ott állomásozik „a világ legjobb” amerikai nukleáris tengeralattjárója, Peszkov azt mondta, hogy „ez az amerikai államfő véleménye, és ez fontos”. Azt nem kívánta kommentálni, hogy Trump helytelennek minősítette az orosz elnöknek a Burevesztnyik sikeres tesztjéről szóló bejelentését, és hogy az amerikai elnök szerint inkább az ukrajnai háború lezárásával kellene foglalkoznia Putyinnak.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


