Gyengül a jogállamiság Szlovákiában és Magyarországon Mészáros Richárd2025. 10. 28., k – 09:47
Szlovákia jogállamisági pontszáma 2,3 százalékkal csökkent az elmúlt évhez képest a World Justice Project (WJP) nemzetközi szervezet legfrissebb, 2025-ös jogállamisági indexében – írja a Politico és a WJP jelentése alapján. Az ország a 143 vizsgált állam között a 36. helyen végzett.
A szervezet szerint 2025-ben világszerte felgyorsult a jogállamiság hanyatlása: az országok 68 százaléka rontott előző évi eredményéhez képest, míg 2024-ben ez az arány még 57 százalék volt. A visszaesés fő okaként a növekvő autoriter tendenciákat, a kormányzati hatalom korlátozásának gyengülését, valamint a bíróságok és a civil társadalom – köztük a szólás- és gyülekezési szabadság – csökkenő függetlenségét jelölték meg.
A szervezet szerint a fékek és ellensúlyok rendszerének gyengülése – beleértve a törvényhozást, az igazságszolgáltatást és a független ellenőrző intézményeket – több mint a világ országainak 60 százalékát érinti. A rangsor élén továbbra is Dánia áll, míg a lista végén Venezuela található.
Szlovákia a 31 tagú uniós, EFTA- és észak-amerikai régióban a 26. helyen végzett. A leggyengébben teljesítő országok között Görögország, Bulgária és Magyarország szerepeltek. A WJP Szlovákiát összesen 0,64 pontra értékelte az 1-es skálán, ami az Európai Unió tagállamai közül a legnagyobb, 2,3 százalékos visszaesést jelenti. A legrosszabbul teljesítő Magyarország 0,50 pontot kapott.
A szomszédos országok közül Ukrajna 0,48 ponttal a 90., Lengyelország 0,66-tal a 32., Csehország 0,74-gyel a 20., míg Ausztria 0,79 ponttal a 12. helyen áll. A régió 31 országából 22-ben romlott a jogállamiság helyzete, és 16 országban ez már második éve tartó tendencia. A legnagyobb visszaesést Oroszország mutatta.
A WJP szerint Szlovákiában különösen az államhatalom korlátozása, a nyílt kormányzás és az alapvető jogok terén tapasztalható romlás, valamint gyengült a fékek és ellensúlyok rendszere és a civil társadalom szerepe is. Csökkent a véleménynyilvánítás, a gyülekezés és az egyesülés szabadsága, valamint az állampolgári részvétel a közéletben.
A szervezet úgy véli, hogy Szlovákiában a bíróságok függetlensége is visszaesett, elsősorban a végrehajtó hatalom befolyásának növekedése és a politikai beavatkozások miatt.
Az egyes kategóriákban Szlovákia a kormányzati hatalom korlátozása terén a 37., a korrupció hiányában az 59., a nyílt kormányzásban a 27., az alapvető jogok tekintetében a 33., a közrend és biztonság terén a 18., a szabályozások betartatásában a 40., a polgári igazságszolgáltatásban a 64., míg a büntető igazságszolgáltatásban a 34. helyen végzett.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


