Albin Kurti ügyvezető koszovói miniszterelnök vasárnap nem kapta meg a parlamenttől a kormányalakításhoz szükséges támogatást. Ezzel tovább mélyült a több hónapja tartó politikai válság Koszovóban, és a balkáni országra valószínűleg előrehozott választások várnak – jelentették a világhírügynökségek.
A 2021 óta hatalmon lévő Kurti által előterjesztett új kormányprogramot a 120 képviselőből mindössze 56-an támogatták, miközben legalább 61 szavazatra lett volna szükség. Negyvennyolcan ellene szavaztak, négyen tartózkodtak, 12-en pedig nem voksoltak.
Kurti Önrendelkezés (Vetëvendosje, VV) nevű pártja ugyan megnyerte az idei februári parlamenti választásokat, de az előző választásokkal ellentétben – amikor 58 mandátumot szereztek – ezúttal tízzel kevesebbet kaptak, így koalíciós partnereket kellett keresniük. Ez a helyzet éles vitákhoz és a kulcsfontosságú szavazások elhalasztásához vezetett a megosztott parlamentben.
A vasárnapi szavazáson a VV-t csak néhány kisebbségi párt képviselője támogatta. Az ellenzéki tömörülések, a Koszovói Demokrata Párt (PDK), a Koszovói Demokratikus Liga (LDK) és a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) Kurti ellen szavaztak. Bírálták a miniszterelnök hozzáállását Koszovó nyugati szövetségeseihez fűződő kapcsolataihoz, valamint az etnikailag megosztott, jelentős szerb kisebbség lakta észak-koszovói lépéseit.
A törvények értelmében Vjosa Osmani elnöknek tíz napon belül valaki mást kell megbíznia a kormányalakítással. Ez a személy a PDK vezetője, Memli Krasniqi lehetne, akinek pártja a második helyen végzett a februári választásokon. Krasniqi azonban a vasárnapi szavazás után újságíróknak azt mondta, hogy nem fogad el egy ilyen felkérést, mivel a PDK nem tudná megszerezni a szükséges többséget a parlamentben.
A kormányalakítás elhúzódása gazdasági veszteségeket is okoz a 2008-ban Szerbiától egyoldalúan függetlenségét kikiáltó Koszovónak. Egyre valószínűtlenebb ugyanis, hogy időben sikerül elfogadni a 2026-os állami költségvetést, ami veszélyeztetheti az állam kulcsfontosságú szolgáltatások finanszírozására való képességét. Szintén veszélybe került az uniós alapokból származó fejlesztési támogatások lehívása.
teraz.sk
Nyitókép forrása: sita/AP Photo/Vlasov Sulaj
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


