Egy héttel a párizsi Louvre-ban elkövetett látványos ékszerrablás után a francia hatóságok két gyanúsítottat letartóztattak. A hírt a párizsi ügyészség szombat este erősítette meg, miután a sajtó már beszámolt az akcióról.
Az egyik gyanúsítottat a Paris-Charles-de-Gaulle repülőtéren fogták el, éppen akkor, amikor megpróbálta elhagyni az országot. A másik feltételezett tettest Párizs tágabb térségében vették őrizetbe. Mindkét férfit szervezett lopás és bűnszövetkezetben való részvétel vádjával helyezték vizsgálati fogságba.
Mint ismert, múlt vasárnap négy elkövető tört be a múzeumba. Két vitrint feltörve nyolc, felbecsülhetetlen értékű ékszert zsákmányoltak, melyek korábbi királynőknek és császárnéknak – köztük drágakövekkel kirakott diadémokat, nyakláncokat és brossokat – tartoztak. A zsákmány becsült értéke eléri a 88 millió eurót. A koronaékszerek egyelőre nem kerültek elő.
Az ügyészség sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az idő előtti kiszivárogtatások károsították a nyomozás érdekeit. Az eset komoly vitát váltott ki a világ leglátogatottabb múzeumának számító Louvre biztonsági intézkedéseiről. A múzeum szerda óta újra fogadja a látogatókat, de a lopás helyszínéül szolgáló Apolló Galéria (Galerie d’Apollon) egyelőre zárva marad.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Thomas Padilla
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


