Neked, ki a lelkembe látsz,
Hazudni, tudd, nem mernék,
Nincs szó, mivel eltakarnom
Mi munkál itt benn oly rég,
Hiszen tudod, mindig szólok,
Megvallom a bűnöket,
Nem szándékszom, ostoba-mód
Szembeszegülni veled.
S kínokkal és gyötörten bár,
Dúlva-fúlva, mérgesen,
Elmormolva ezerszer is:
Hírdetés
„Nincs hatalmad felettem”,
Valahogyan végül mindig
Megteszem, mit tenni kell,
S elindulok, merre kezed
Kérve s feddőn int, terel.
Csúsztatok és késleltetek,
(Várok: talán megenyhülsz!)
Ám a végén gyóntatómként
Bukott valóm mellé ülsz.
Nem vagyok én rossz, tán tudod,
Gyönge csupán, ingatag,
Adj erőt, hogy változzak és
Enyhüljön az indulat!
Kerepesi Igor
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
