A szerző görögkatolikus pap, morálteológus, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanszékvezető egyetemi tanára. Vallja: Lev Tolsztoj olyan hatalmas alkotó, akinek a gondolatain „érdemes inspirálódni”. Egészen kivételes emberismerettel, filozófiai és pszichológiai meglátásokkal rendelkezett, s mindezeket művészi formába tudta önteni. Gondolatai „repülni tanítanak”.
A kötetben minden fejezet elején idézet olvasható Tolsztoj Naplójából, melyekhez Papp Miklós fűz elmélkedést.
A vidámság szent című részben az orosz író így fogalmaz: „Politikai fejtegetést, vitát, gáncsoskodást hallottam, és átmentem a másik szobába, ahol gitárkíséret mellett énekeltek és nevettek. S rájöttem, hogy a vidámság szent. A vidámság, az öröm: az isteni akarat egyik beteljesülése.”
A morálteológus szerző kifejti:
Az ember élete összetett, aminek csak egy szelete a politika, a társadalmi élet, „kell törődnöm életem többi szeletének feladataival és örömeivel is”. Papp Miklóst zavarja, amikor a politikához csak „halálos” komolysággal közeledünk. Valószínűleg ezért kelt aránytalan indulatokat, családi sértődéseket, vulgáris tüntetéseket. Nem kellene a politikához „csak a tragédia késéles szemléletével” közeledni, „hanem látni benne a cirkuszt, a viccet, a komédiát”. A kötet írója szerint szó sincs a nehézségek lesöpréséről. Az energia drága lesz, az infláció nyomaszt, „a munkahelyek préselnek”. Mégis, az „isteni vidámság” is kell. Meg kellene gondolnunk: ez nem csak mellékes szála életünk halálos komolyságának, „hanem ugyanolyan értékű másik szemszöge”.
A keresztény misztika iránya című részben Tolsztoj azt írja: „Szobámban Istenhez imádkoztam az Istenanya görög ikonja előtt. Égett a mécses. Kimentem a hallba, az éjszaka sötét, csillaggal teli. Csillagok, homályos csillagok, csillagok fényes csoportjai, csillámlás, félhomály, halott fák körvonalai. Ez Ő. Borulj le Őelőtte, és hallgass! Minden egyéb ostobaság…”
Papp Miklós elmélkedésében megvilágítja: a csak felfelé szálló lelki mozgás nem elég. Isten ugyanis „leszállt, testi és történelmi lett”. Keresztény misztikusok figyelmeztetnek: miközben a lelki emberek fel akarnának szállni, Isten mintha pont lefelé akarna szállni. „Nekünk Krisztus után kell mennünk.”
A keresztény misztika olyan, mintha nem egyre feljebb akarnánk lépkedni a létrán, „hanem mintha a hullámok befelé tartanának, a középpont felé: oda, ahol most élek, szolgálok, küzdök, szeretek, szenvedek”. A keresztény misztika ahhoz a szeretethez akar vezetni, ahogy „az Atya szereti a világot”, itt és most.
A szent Jelenlét az én „jelen-létemet” izzítja át. A keresztény misztika további sajátossága, hogy a Lélek vezeti. Ha pedig minden misztikus élményt Isten Lelke mozgat, akkor a Lélek mindenkit az Atyához és a Fiúhoz akar vezetni. „A Lélek tulajdonképpen abba az őseseménybe segít bepillantani, ahogy az Atya szereti a Fiút.”
Az Elfelejtettem Istent című részben Tolsztoj kétségbeesetten felkiált: „Milyen rettenetes dolog megfeledkezni Istenről! Márpedig ez észrevétlenül történik. Az Isten számára végzett ügyeket lassan felváltják az emberek, a dicsőség, majd az önmagunk számára, nyomorult önmagunk számára végzett ügyek. S amikor szembesülsz ezzel az ocsmány nyomorúsággal, szeretnél újra felemelkedni.”
Papp Miklós beismeri:
A szerzőt mindig megdöbbenti, amikor nagyon rendes családokból egyszer csak valami „kósza szerelem” kiszippantja a többgyerekes anyukát vagy apukát. Ez egy folyamat eredménye. Sok könny, tépelődés, hosszú beszélgetés alatt jövünk rá arra, amit Tolsztoj megfogalmazott: ahogy az élő Isten szeretete helyébe az ügyek léptek, úgy a házaspároknál, jó családoknál is megtörténhet ez. „Ki viszi a gyereket edzésre, ki fizeti be a csekket, mi lesz a vacsora, holnap jönnek a nagyszülők… És a házasok ellátják az ügyeket, még ki is pipálják, hogy rendes életet élnek – csak éppen elfelejtik egymást.” S ekkor színpadra lép valaki, „aki észreveszi a páromban ŐT, megdicséri ŐT, kedves HOZZÁ, beszélget VELE”. „S ekkor beindul egy érthetetlen vonzalom, amit gyorsan szerelemnek neveznek, s ebben a varázslatos ködben képes a rendes házastárs minden ügyet a háta mögé hajítani, mert úgy érzi, valaki szereti ŐT.”
Papp Miklós emlékeztet rá, hogy Krisztus milyen sokszor akarja a rendes embereket felrázni, „a rendes farizeust, aki sokat imádkozik és böjtöl, a dolgos embert, aki nagyobb csűröket akar építeni, a tékozló fiú rendes bátyját. Ezek mind rendes emberek, csak elfelejtődött a szívük.” A szerző figyelmeztet minket: nem ülhetünk a babérjainkon, „igenis kell időt, figyelmet, érzelmi intelligenciát (és pénzt is) fordítani arra is, hogy szeretlek TÉGED… Legyenek olyan szeretetgesztusok, amiből megérzi a másik, hogy Ő a fontos, ŐT magát szeretjük”.
A láthatatlan szeretet meg akar testesülni című naplórészletben ezt olvashatjuk:
A könyv görögkatolikus pap szerzője leszögezi: az igazság, a szépség és a szeretet teljessége tesz minket valóban emberivé. Valójában ezek „transzcendens huzatok”, önmagunkon és e világon túlra lendítenek bennünket. Amikor a vegetatív, az ösztönös lény felemeli a fejét a transzcendens felé és képes lesz igazán szeretni, „a nyers ember ekkor válik szeretni tudó lénnyé, Isten igazi képmásává, ikonjává”.
Tolsztoj vallja: „Isten reális, és maga a szeretet.” Papp Miklós elmélkedésében hozzáteszi: minden emberi elképzelést felülmúlóan szeretet, „minden megérdemeltséget túlcsordulóan megtöltő irgalom, minden intelligens megközelítést elámító módon káprázatos misztérium, az én kis emberi történetemet és a Naprendszerünket is átfogó kozmikus szeretet”.
Papp Miklós: Van, aki repülni tanít – Inspirációk Tolsztojtól
Ecclesia Szövetkezet, 2025
Fotó: Wikimedia Commons
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
