A római Santo Stefano Rotondo-templomról szóló metszetkiállítás látható Egerben

A római Santo Stefano Rotondo-templomról szóló metszetkiállítás látható Egerben

Magyar emlékek római temploma címmel nyílt kiállítás a római Santo Stefano Rotondo-templomot ábrázoló metszetekből október 16-án az Egri Érseki Palota Turisztikai és Látogatóközpontban. A római templom számos magyar vonatkozást hordoz: található benne például Szent István királynak szentelt kápolna, de ez volt Mindszenty József bíboros címtemploma is.

A tárlat ünnepélyes megnyitóján Ternyák Csaba egri érsek elmondta: különleges öröm számára, hogy Rómába vezet ez a kiállítás, hiszen volt idő, amikor ott együtt szolgált az eseményen résztvevő Csorba László történésszel, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatójával, és a tárlat anyagait éveken át összegyűjtő Németh László prelátussal. Barátságuk is ott mélyült el – mondta a főpásztor. Visszaemlékezésében úgy fogalmazott, hogy Németh Lászlót már akkor jellemezte a művészetekhez és kifejezetten a Santo Stefano Rotondo-templomhoz való vonzódás.

Ternyák Csaba fontos történelmi emlékhelynek nevezte a római templomot, amely régóta a magyarok a figyelmének a középpontjában van. Itt temették el Lászai Jánost, az első magyar gyóntatót, akinek a sírfelirata fantasztikus dolgokra tanít bennünket:

Ez a sírfelirat csodálatos tanúságtétel arra, hogy mit jelent római katolikusnak lenni, mit jelent a római egyházhoz tartozni, mit jelent Rómába zarándokolni, akár a szentév során, akár más alkalmakkor – fogalmazott az egri érsek.

Csorba László történész elmondta, hogy a Santo Stefano Rotondo-templomról nem tud érzelem nélkül beszélni. A híres épületeknek és tárgyaknak azért adnak gyakran személynevet, mert emberi viszonylatokat hordoznak, mintegy átlelkesítve azokat – hívta fel a figyelmet a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója.

Hámori József miniszter 1998 decemberében vállalta, hogy Magyarország hozzájárul a templomban lévő magyar kápolna restaurálásához – ismertette a történész. – Kiderült, hogy az ókori római korú templompadló ott van még.

Másfél ezer év alatt millió minden eltűnt, de a magyar kápolna mélyén megmaradt az egykori római kori padló, amelyet gyönyörűen rekonstruáltak. „Az egész templom sok-sok részletében megújult, és ebben részt venni, együtt lenni: ez az én Róma élményemnek az egyik legfontosabb motívuma” – emlékezett vissza Csorba László.

Hírdetés

A tárlat tárgyait hosszú évek alatt összegyűjtő Németh László prelátus a megnyitón arról beszélt, hogy amikor Rómába került a Pápai Magyar Intézet rektorának, egy metszetgyűjtő barátja javasolta, hogy ő is kezdjen el valamit gyűjteni. Így esett a választása Rotondóra. Egyre több boltot megismert, sok-sok városban is járt, ahol szintén fölkereste a metszetboltokat; később az internet további lehetőségeket jelentett.

22 év alatt körülbelül 150 metszetet gyűjtött össze a templomról. Németh László később könyv formájában is megjelentette az általa gyűjtött Santo Stefano Rotondo-ábrázolásokat.

A kiállításon látható alkotások az 1500-as és a 2000-res évek között készültek.

A kiállítás 2026. február 28-áig tekinthető meg az Egri Érseki Palota Turisztikai és Látogatóközpontban.

Szöveg: Federics Róbert

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »