Ötszáz éve nem volt ilyen. Együtt imádkozott a római pápa és a brit uralkodó Vrabec Mária2025. 10. 24., p – 14:46
Ötszáz év után először imádkozott közösen brit uralkodó és a katolikus egyházfő. III. Károly király, aki egyben az anglikán egyház feje is, szerdán állami látogatást kezdett a Vatikánban és közös áhítaton vett részt XIV. Leó pápával.
III. Károly király és felesége, Kamilla királyné Leó pápa vendégei, de arra a reformáció óta nem volt példa, hogy brit uralkodó és katolikus egyházfő együtt imádkozzon. Anglia és Róma között 1534-ben, VIII. Henrik király idején szakadt meg a kapcsolat. Akkor a brit uralkodó magát nyilvánította az anglikán egyház fejévé, és szakított a római katolikus egyház pápai tekintélyével.
A közös áhítatra október 23-án a Sixtus kápolnában került sor, ahol Károly király és Kamilla királyné aranyozott trónusokon foglaltak helyet, Michelangelo „Az utolsó ítélet” freskója alatt.
A szertartást Le pápa és az anglikán yorki érsek vezette, és több kórus – a Sixtus-kápolna kórusa, valamint a brit királyi kórusok – közös éneklése kísérte, mindkét vallás egyházi zenéjéből válogatva.
A szertartás után III. Károly a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában is részt vett egy ökumenikus eseményen, ahol hivatalos spirituális címet, „Royal Confrater” (királyi testvér) címet kapott, amely az anglikán és katolikus hagyományok közötti lelki szövetséget jelképezi.
A találkozó Leó pápa és a brit király közös elkötelezettségét tükrözi a természet védelme és a környezet megóvása mellett. A történelmi esemény a vallási vezetők közötti párbeszéd új fejezetét nyithatja meg, és jelzi, hogy a különböző keresztény felekezetek vezetői képesek együttműködni a közös, globális kihívások kezelésében.
A Sixtus-kápolnában tartott áhítat központi témája a „teremtés gondozása” volt. A pápa és a király ezt követően fenntarthatósági témájú találkozón is részt vett, ahol közös környezetvédelmi céljaikról egyeztettek.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


