Egy év börtönt adna Gašpar a kampánysértésért külföldi támogatás esetén Lajos P. János2025. 10. 24., p – 13:35 Pozsony |
Tibor Gašpar (Smer) egy évet adna annak, aki külföldi segítséggel „meghiúsítja a választási kampányt”. Javaslatát már ezen az ülésen elfogadhatja a parlament.
A parlament hamarosan tárgyalhatja Tibor Gašpar (Smer) javaslatát, aki akár egy év szabadságvesztéssel is büntetné azt, aki „meghiúsítja a választási kampányt”. A parlament alelnöke ezalatt azokat érti, aki „külföldi hatalommal vagy külföldi ügynökkel összefogva” megsérti a kampánytilalmat a választási kampány során.
A javaslat magyarázatából kiderül, hogy ez pontosan mit is jelent Gašpar szerint: a parlament alelnöke elővette a Smer tavaszi vesszőparipáját, amikor a párt Nagy-Britanniát vádolta a 2023-as kampányba való beavatkozással, mert az támogatott olyan szervezeteket, amelyek a választáson való részvétel növelése érdekében kampányoltak.
A Zinc Network ügynökség közvetítésével támogatta például a Memo 98 szervezetet, amely egy „választási számológépet” működtetett, és kampányt szervezett a fiatalok részvételének növelésére. Az indoklásban ugyanis az áll, hogy az intézkedés célja, hogy védjék az alkotmányban is garantált szabad választást
„olyan esetekben is, mint amikor a választási versenyt külföldről befolyásolták, ahogyan az történt a legutóbbi esetben a parlamenti választás során 2023-ban”.
Az ügy miatt – amelyet egy brit oknyomozó portál írt meg – a külügyminisztérium behívatta a brit nagykövetet, Robert Fico külön sajtótájékoztatót szentelt neki, és még Peter Pellegrini köztársasági elnök is megszólalt.
„A feladat az volt, hogy a 2023-as parlamenti választás során ártsanak a Smernek és segítsék a Progresszív Szlovákiát”
– jelentette ki Fico az ügynökség szlovák szervezeteknek nyújtott támogatásáról.
Kapcsolódó cikkünk
Akár hosszú távon is megromolhat a brit–szlovák viszony, ha a két ország képtelennek bizonyul a Szlovákiába irányuló civil támogatások ügyének rendezésére. Pozsony keménykedik, Nagy-Britannia augusztusra ígért magyarázatot.
A konfliktus kiváltó oka, hogy Robert Fico miniszterelnök szerint a brit fél lépéseket tett a 2023-as parlamenti választás befolyásolására – a kormányfő mindezt egy, a marker.sk portálon megjelent értesülésre alapozta. Az ügy kapcsán London augusztusra ígért részletesebb tájékoztatást.
Zincelt lapok
Fico kedden hívott össze egy sajtótájékoztatót a Zinc Network médiaügynökség szlovákiai aktivitásai kapcsán. Az ügynökség a 2023-as parlamenti választás előtt ugyanis angol tényfeltáró újságírók szerint újságírókon és influenszereken keresztül igyekezett elérni, hogy az ország külpolitikai álláspontja megjelenjen a szlovákiai közvélemény körében is. A kormányfő szerint mindez az ország szuverenitásába való beavatkozással egyenértékű és magyarázatot követelt Londontól.
Egy nappal a sajtótájékoztató után sem teljesen világos, hogy pontosan melyik szlovákiai szervezetek is jutottak pénzhez – a Zinc Network 10 millió font körüli összegből gazdálkodhatott, de a forrásokat globálisan költötte el – a Declassified UK oknyomozó weboldal mindössze megnevezte Szlovákiát a szóba jöhető alanyok között.
Bár Fico nem nevesítette, a legkonkrétabb vádak a polgári aktivitások szervezésével foglalkozó MEMO 98 szervezet kapcsán merültek fel, amely médiainformációk szerint valóban kapott mintegy százezer eurónak megfelelő összeget a Zinc Networkon és további brit szervezeteken keresztül. Rastislav Kužel, a szervezet elnöke a postoj.sk portálnak megerősítette, hogy részben külföldi finanszírozásból készítették el a választási kalkulátorukat – amely az álampolgárok válaszaira hivatkozva megmutatja, melyik párt véleménye áll a legjobban összhangban a sajátjukéval –, valamint a fiatalokat mozgósító választási kampányt. Kužel szerint a fiatalok nem csak a jobboldalt, hanem a szélsőjobboldali Republikát is támogatják, ugyanakkor a kampány arcai között szerepelt az akkor még nem politizáló, később azonban a PS-be belépő Ódor Lajos volt kormányfő és Zuzana Kovačič Hanzelová újságíró is.
Fico azt sejteti, hogy a Demokraták pártjának is köze lehet a brit forrásokhoz, erről azonban semmilyen információ nem került nyilvánosságra.
Kapcsolódó cikkünk Pozsony |
Robert Fico szerint Nagy-Britannia a Progresszív Szlovákia érdekében, a Smer ellen avatkozott be a 2023-as választásokba, egy ügynökségen keresztül újságírókat fizetett. Behívatják a pozsonyi brit nagykövetet. A kormányfő a hírt az újságírók és a civil szervezetek elleni támadásra használta fel. A kormányfő tájékoztatásában több csúsztatás is volt. A cikket frissítettük a brit külügyminisztérium állásfoglalásával.
Robert Fico szerint a brit külügyminisztérium egy ügynökségen keresztül újságírókat fizetett, hogy a 2023-as parlamenti választás előtt a Progresszív Szlovákiát segítsék, és ártsanak a Smernek.
Fico egy brit oknyomozó portál cikkére hivatkozva azt állítja, hogy a brit külügyminisztérium 10 millió font értékű szerződést kötött a Zinc Network médiaügynökséggel, amely közép- és kelet-európai influenszereket bérelt fel azért, hogy befolyásolják a közéletet. A hírt a Declassified UK oknyomozó portál hozta nyilvánosságra.
A miniszterelnök szerint a Zinc kifejezetten a szlovák választások befolyásolására összpontosított, mivel a cikkben a közép-európai országok közül egyedül Szlovákia van megemlítve.
„Egy brit ügynökség a brit külügyminisztériummal közösen finanszírozott újságírókat, akiknek az volt a dolga, hogy ártsanak a Smernek és segítsék a PS-t”
– jelentette ki Fico.
A brit oknyomozók azonban csak annyit írnak Szlovákiával kapcsolatban, hogy a
munka része volt a fiatal választók mozgósítását célul kitűző kampány. Ezt a választást a Robert Fico vezette baloldali nacionalista Smer nyerte, amelyet oroszbarátnak tartanak, és amely „az idősebb választókra támaszkodik”, összehasonlítva a fiatalabb, Európa-párti Progresszív Szlovákia párttal.
Újságírók vagy influenszerek?
A miniszterelnök folyamatosan újságírókról beszélt, de a Declassified UK cikke internetes influenszereket említ, akik szerződtek a brit ügynökséggel. Fico szerint az ügynökség olyan szerződést kötött újságírókkal, amelynek volt egy titoktartási záradéka is, és a cikkeket megjelenés előtt jóvá kellett hagyatni. A kormányfő név szerint a 360-at említette, amely szerinte ebből a forrásból is kapott támogatást. Michal Kovačič korábbi markízás újságíró azonban csak a választás után egy évvel, 2024 őszén hozta létre a hírportált, Fico pedig semmilyen bizonyítékot nem mutatott arra vonatkozóan, hogy a portál valóban részesült volna támogatásban a Zinc Networktől, vagy szerződéses viszonyban lett volna a vele.
Fico emellett újra felhozta a Demokraták párt finanszírozását, amelyet szerinte az újságíróknak alaposabban kellene ellenőrizniük.
Fico: ha ezt Oroszország csinálta volna…
A kormányfő újra a sajtót támadta, mert szerinte elhallgatta ezt a hírt, amit a DeclassifiedUK július 16-án hozott nyilvánosságra.
„Képzeljék el, mi lett volna, ha Oroszország külügyminisztériumához kapcsolódó ügynökség finanszírozott volna Szlovákiában újságírókat és politikai aktivistákat 2023-ban a választások előtt, hogy segítse a Smert, és ártson a PS-nek?”
– tette fel a kérdést Fico. Majd úgy állította be, mintha az ügynökség a teljes 10 millió eurót Szlovákiára költötte volna.
Szerinte ez nagyon fontos esemény. „Egyszerűen ez olyan fontos ügy, hogy ezt mindegyikünk feltűzi a faliújságjára, és napi rendszerességgel fogunk vele foglalkozni” – mondta Fico. Állítja, hogy nekik erről több információjuk is van, de még többet szeretnének megtudni a brit nagykövettől, akit szerdára rendeltek be. „Cáfolhatatlan, hogy egy idegen nagyhatalom befolyásolta a 2023-as parlamenti választást azzal a céllal, hogy ártson a Smernek” – tette hozzá a kormányfő.
Fico mellett a külügyminiszter, Juraj Blanár is a brit nagykövettől vár tájékoztatást. „Szeretnénk megkapni a fizetett újságírók listáját” – jelentette ki Blanár. Ha a nagykövet nem szolgál megfelelő információkkal, akkor a miniszter szerint további lépéseket tesznek. Ezeket azonban már nem részletezte.
A párt a parlamenti szünet után, ősszel várhatóan rendkívüli parlamenti ülést akar összehívni az ügyben.
DeclassifiedUK: nem volt pártkampány
A Zinc Network ügyéről író DeclassifiedUK portál újságírója, Martin Williams cáfolta, hogy az ügynökség pártkampányt finanszírozott volna, ahogyan azt Fico állította. A kormányfő többször hangsúlyozta, hogy a kampány célja a PS segítése, és a Smer hátrányba hozása volt. A kampányba Williams szerint nem kapcsolódtak be újságírók sem, ezt is csak Fico találta ki.
„Az oknyomozó munkám azt igazolta, hogy a közösségi médiában működő influenszerek kaptak pénzt azért, hogy olyan videókat hozzanak nyilvánosságra, amelyek mobilizálják a fiatal választókat a 2023-as választás előtt”
– tájékoztatta a Sme.sk-t Williams. Szerinte a kampány nem pártkampány volt, nem népszerűsített egyetlen pártot sem, a választási részvételt propagálta és a demokráciát támogatta, reagált Williams a Sme kérdéseire.
PS: nem voltunk kapcsolatban a Zinc-kel
A Progresszív Szlovákia cáfolta, hogy kapcsolatban lett volna a Zinc Networkkel. Michal Šimečka pártelnök szerint Fico ezzel csak azt éri el, hogy megromlik Szlovákia viszonya az egyik európai szövetségesével. „Fico nem alkalmas a kormány további vezetésére” – jelentette ki a PS elnöke.
Ki kampányolt a 2023-as választás előtt?
A legutóbbi parlamenti választás előtt valóban folyt kampány, amely a fiatalok mozgósítását célozta. A „Maradok, választok” kampányt a Nyílt Társadalomért Alapítvány koordinálta, ennek vezetője, Fedor Blaščák cáfolta, hogy kapcsolatban lettek volna a Zinc Networkkel.
„Fico semmilyen tényt nem mondott, csak manipulálni akarja a közvéleményt”
– mondta a Smenek Blaščák. Szerinte a kampányba több mint száz civil szervezet kapcsolódott be, és semmilyen kapcsolatban sem álltak a Zinc-kel.
A másik kampányt a Memo 98 szervezet folytatta, ebben színészek szerepeltek. Ez sem pártkampány volt, a szervezet honlapja szerint azonban a Zinc a partnerük volt, de nem derül ki, melyik programjukban.
A Memo 98 által szervezett Választási számológép kampányban feltűnik Veronika Ostrihoňová is, aki később a PS EP-képviselője lett. Šimečka szerint azonban ő sem állt kapcsolatban a Zinc-kel.
Brit külügy: Fico valótlanságokat állít
A brit külügyminisztérium kedden valótlannak nevezte és visszautasította Robert Fico miniszterelnök állításait, miszerint az Egyesült Királyság megpróbálta volna befolyásolni a választások eredményét, illetve egy konkrét politikai pártra való voksolásra buzdított volna. A szóban forgó kezdeményezés célja az volt, hogy a fiatal választókat a választásokon való részvételre ösztönözze – közölte a TASR hírügynökséggel Monika Holečková, a brit nagykövetség munkatársa.
„Minden olyan állítás, miszerint az Egyesült Királyság megpróbálta befolyásolni a választások eredményét, vagy arra buzdítani, hogy valaki egy konkrét pártra vagy az ellen szavazzon, teljes mértékben valótlan. Ez a kezdeményezés arra irányult, hogy a fiatalokat a különböző országokban arra ösztönözze, vegyenek részt hazájuk demokratikus folyamataiban a választásokon való részvétel által – függetlenül politikai hovatartozásuktól”
– áll a brit külügyminisztérium közleményében.
A britek választ ígérnek
A brit külügyminisztérium az első reakciójában kedden még cáfolta azokat az állításokat, melyeket Robert Fico megfogalmazott, és rámutatott, hogy a szponzorált kezdeményezés célja a fiatalok választási részvételének erősítése.
Az ország nagykövetsége szerdán ugyanakkor jelezte, hogy hajlandó megmagyarázni azokat az aktivitásokat, melyek brit részvétellel zajlottak Szlovákiában – az augusztusi hónap folyamán. A szlovák külügyminisztérium képviselői Nigel Baker távozó nagykövettel egyeztettek a kérdésben, elsősorban a Zinc Network által kötött, influenszereket érintő szerződések részleteire voltak kíváncsiak.
Juraj Blanár külügyminiszter szerint a kérdések arra irányultak, hogy a medializált kontraktuson kívül akadt-e más szerződés, amelyet az angol iroda segítségével kötöttek és szlovákiai szereplőket érintett.
A külügy kérte, hogy amennyiben jelenleg is zajló aktivitásokat finanszíroznak a forrásokból, állítsák azokat le. „Szlovákia számára fontos a Nagy-Britanniával fenntartott jó viszony, de a kölcsönös bizalom jegyében különösen fontos, hogy a szövetségesünk minden információt közöljön velünk és tisztázza a kérdéseket” – tette hozzá Blanár a sajtónak.
Az ellenzék trükköt gyanít
Ondrejcsák Róbert volt londoni nagykövet szerint szégyenletes, ahogy Fico és Blanár az elmúlt napokban Nagy-Britanniából ellenséget gyártott a nyilvánosság szemében. Az egykori diplomata szerint az ország Szlovákia egyik legjobb és legerősebb szövetségese Európában és a NATO keretén belül is.
Ondrejcsák úgy véli, hogy „politikai bűnözésnek” számít egy ilyen szövetségesi kapcsolat veszélyeztetése és Robert Fico az előzmények után elfelejtheti, hogy személyesen keresse fel a brit miniszterelnököt.
Az ellenzéki pártok elítélően nyilatkoztak Fico lépéseiről. Michal Šimečka, a PS elnöke szerint a miniszterelnöknek a helyi problémákkal, például az árak emelkedésével kellene foglalkoznia a kormány megdöntéséről szóló összeesküvések állítólagos felderítése helyett. A politikus tehát úgy véli, hogy az ügy célja figyelemelterelés a Fico-kormány kudarcairól.
Az SaS képviselője, Juraj Krúpa megelőző támadásként értelmezte a téma megnyitását, mivel úgy gondolja, hogy a közeljövőben információk kerülnek nyilvánosságra a szlovák vezetés és Oroszország kapcsolatáról. Igor Matovič (Szlovákia mozgalom) szerint Fico megnyilvánulásainak célja, hogy elfedje az általa jelölt Maroš Šefčovič uniós biztos kudarcát az USA és az Európai Unió közti vámegyezmény aláírása kapcsán.
Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter ugyanakkor botrányosnak és elfogadhatatlannak minősítette a vádakat a szociális hálózaton.
A katonasírokat védenék
Érdekes, hogy Gašpar ezt az ötletét nem önálló törvényjavaslatként terjesztette be, hanem egy módosító javaslatba illesztette, amivel eredetileg a katonasírok rongálását akarták büntetni koalíciós képviselők. A parlament alelnökének a javaslata a törvény részletes vitájában érkezett, így akár már a jelenlegi ülésén elfogadhatja azt a parlament. A javaslat elfogadását az alkotmányügyi bizottság koalíciós többsége támogatja, ami arra utal, hogy a plénumban is megkaphatja a szükséges többséget.
Civil tiltakozás
A tervezett javaslat ellen, a melyről elsőként az Aktuality.sk portál írt, már tiltakoztak társadalmilag aktív civil szervezetek.
„A javaslat első látásra akár még hasznosnak is tűnhet, a probléma azzal van, hogy a Smer mit tart politikai pártokat és mozgalmakat támogató tevékenységnek” – emelte ki a javaslat „gumiparagrafus” jellegét Filip Vagač, a Demokráciáért Platform (Platforma pre demokraciu) civil ernyőszervezet egyik vezetője a Smenek.
Azt, hogy a Gašpar nem az orosz befolyásolás ellen keresi a megoldást, jól bizonyítja a parlament alelnökének reakciója:
egy újságírói kérdésre kijelentette, hogy ő nem tapasztalt orosz beavatkozást a szlovák belpolitikai életbe.
Kapcsolódó cikkünk Pozsony |
Robert Fico szerint Nagy-Britannia a Progresszív Szlovákia érdekében, a Smer ellen avatkozott be a 2023-as választásokba, egy ügynökségen keresztül újságírókat fizetett. Behívatják a pozsonyi brit nagykövetet. A kormányfő a hírt az újságírók és a civil szervezetek elleni támadásra használta fel. A kormányfő tájékoztatásában több csúsztatás is volt. A cikket frissítettük a brit külügyminisztérium állásfoglalásával.
Robert Fico szerint a brit külügyminisztérium egy ügynökségen keresztül újságírókat fizetett, hogy a 2023-as parlamenti választás előtt a Progresszív Szlovákiát segítsék, és ártsanak a Smernek.
Fico egy brit oknyomozó portál cikkére hivatkozva azt állítja, hogy a brit külügyminisztérium 10 millió font értékű szerződést kötött a Zinc Network médiaügynökséggel, amely közép- és kelet-európai influenszereket bérelt fel azért, hogy befolyásolják a közéletet. A hírt a Declassified UK oknyomozó portál hozta nyilvánosságra.
A miniszterelnök szerint a Zinc kifejezetten a szlovák választások befolyásolására összpontosított, mivel a cikkben a közép-európai országok közül egyedül Szlovákia van megemlítve.
„Egy brit ügynökség a brit külügyminisztériummal közösen finanszírozott újságírókat, akiknek az volt a dolga, hogy ártsanak a Smernek és segítsék a PS-t”
– jelentette ki Fico.
A brit oknyomozók azonban csak annyit írnak Szlovákiával kapcsolatban, hogy a
munka része volt a fiatal választók mozgósítását célul kitűző kampány. Ezt a választást a Robert Fico vezette baloldali nacionalista Smer nyerte, amelyet oroszbarátnak tartanak, és amely „az idősebb választókra támaszkodik”, összehasonlítva a fiatalabb, Európa-párti Progresszív Szlovákia párttal.
Újságírók vagy influenszerek?
A miniszterelnök folyamatosan újságírókról beszélt, de a Declassified UK cikke internetes influenszereket említ, akik szerződtek a brit ügynökséggel. Fico szerint az ügynökség olyan szerződést kötött újságírókkal, amelynek volt egy titoktartási záradéka is, és a cikkeket megjelenés előtt jóvá kellett hagyatni. A kormányfő név szerint a 360-at említette, amely szerinte ebből a forrásból is kapott támogatást. Michal Kovačič korábbi markízás újságíró azonban csak a választás után egy évvel, 2024 őszén hozta létre a hírportált, Fico pedig semmilyen bizonyítékot nem mutatott arra vonatkozóan, hogy a portál valóban részesült volna támogatásban a Zinc Networktől, vagy szerződéses viszonyban lett volna a vele.
Fico emellett újra felhozta a Demokraták párt finanszírozását, amelyet szerinte az újságíróknak alaposabban kellene ellenőrizniük.
Fico: ha ezt Oroszország csinálta volna…
A kormányfő újra a sajtót támadta, mert szerinte elhallgatta ezt a hírt, amit a DeclassifiedUK július 16-án hozott nyilvánosságra.
„Képzeljék el, mi lett volna, ha Oroszország külügyminisztériumához kapcsolódó ügynökség finanszírozott volna Szlovákiában újságírókat és politikai aktivistákat 2023-ban a választások előtt, hogy segítse a Smert, és ártson a PS-nek?”
– tette fel a kérdést Fico. Majd úgy állította be, mintha az ügynökség a teljes 10 millió eurót Szlovákiára költötte volna.
Szerinte ez nagyon fontos esemény. „Egyszerűen ez olyan fontos ügy, hogy ezt mindegyikünk feltűzi a faliújságjára, és napi rendszerességgel fogunk vele foglalkozni” – mondta Fico. Állítja, hogy nekik erről több információjuk is van, de még többet szeretnének megtudni a brit nagykövettől, akit szerdára rendeltek be. „Cáfolhatatlan, hogy egy idegen nagyhatalom befolyásolta a 2023-as parlamenti választást azzal a céllal, hogy ártson a Smernek” – tette hozzá a kormányfő.
Fico mellett a külügyminiszter, Juraj Blanár is a brit nagykövettől vár tájékoztatást. „Szeretnénk megkapni a fizetett újságírók listáját” – jelentette ki Blanár. Ha a nagykövet nem szolgál megfelelő információkkal, akkor a miniszter szerint további lépéseket tesznek. Ezeket azonban már nem részletezte.
A párt a parlamenti szünet után, ősszel várhatóan rendkívüli parlamenti ülést akar összehívni az ügyben.
DeclassifiedUK: nem volt pártkampány
A Zinc Network ügyéről író DeclassifiedUK portál újságírója, Martin Williams cáfolta, hogy az ügynökség pártkampányt finanszírozott volna, ahogyan azt Fico állította. A kormányfő többször hangsúlyozta, hogy a kampány célja a PS segítése, és a Smer hátrányba hozása volt. A kampányba Williams szerint nem kapcsolódtak be újságírók sem, ezt is csak Fico találta ki.
„Az oknyomozó munkám azt igazolta, hogy a közösségi médiában működő influenszerek kaptak pénzt azért, hogy olyan videókat hozzanak nyilvánosságra, amelyek mobilizálják a fiatal választókat a 2023-as választás előtt”
– tájékoztatta a Sme.sk-t Williams. Szerinte a kampány nem pártkampány volt, nem népszerűsített egyetlen pártot sem, a választási részvételt propagálta és a demokráciát támogatta, reagált Williams a Sme kérdéseire.
PS: nem voltunk kapcsolatban a Zinc-kel
A Progresszív Szlovákia cáfolta, hogy kapcsolatban lett volna a Zinc Networkkel. Michal Šimečka pártelnök szerint Fico ezzel csak azt éri el, hogy megromlik Szlovákia viszonya az egyik európai szövetségesével. „Fico nem alkalmas a kormány további vezetésére” – jelentette ki a PS elnöke.
Ki kampányolt a 2023-as választás előtt?
A legutóbbi parlamenti választás előtt valóban folyt kampány, amely a fiatalok mozgósítását célozta. A „Maradok, választok” kampányt a Nyílt Társadalomért Alapítvány koordinálta, ennek vezetője, Fedor Blaščák cáfolta, hogy kapcsolatban lettek volna a Zinc Networkkel.
„Fico semmilyen tényt nem mondott, csak manipulálni akarja a közvéleményt”
– mondta a Smenek Blaščák. Szerinte a kampányba több mint száz civil szervezet kapcsolódott be, és semmilyen kapcsolatban sem álltak a Zinc-kel.
A másik kampányt a Memo 98 szervezet folytatta, ebben színészek szerepeltek. Ez sem pártkampány volt, a szervezet honlapja szerint azonban a Zinc a partnerük volt, de nem derül ki, melyik programjukban.
A Memo 98 által szervezett Választási számológép kampányban feltűnik Veronika Ostrihoňová is, aki később a PS EP-képviselője lett. Šimečka szerint azonban ő sem állt kapcsolatban a Zinc-kel.
Brit külügy: Fico valótlanságokat állít
A brit külügyminisztérium kedden valótlannak nevezte és visszautasította Robert Fico miniszterelnök állításait, miszerint az Egyesült Királyság megpróbálta volna befolyásolni a választások eredményét, illetve egy konkrét politikai pártra való voksolásra buzdított volna. A szóban forgó kezdeményezés célja az volt, hogy a fiatal választókat a választásokon való részvételre ösztönözze – közölte a TASR hírügynökséggel Monika Holečková, a brit nagykövetség munkatársa.
„Minden olyan állítás, miszerint az Egyesült Királyság megpróbálta befolyásolni a választások eredményét, vagy arra buzdítani, hogy valaki egy konkrét pártra vagy az ellen szavazzon, teljes mértékben valótlan. Ez a kezdeményezés arra irányult, hogy a fiatalokat a különböző országokban arra ösztönözze, vegyenek részt hazájuk demokratikus folyamataiban a választásokon való részvétel által – függetlenül politikai hovatartozásuktól”
– áll a brit külügyminisztérium közleményében.
Bűncselekmény lenne szabálysértés helyett
Meglepő az is, hogy Gašpar bűncselekményként definiálná a kampány meghiúsítását, és börtönbüntetést helyez kilátásba, míg a már jelenleg is élő kampányszabályozás a kampány előírásainak megsértését szabálysértésként kezeli.
„A büntetőjogi megoldás teljesen aránytalan és indokolatlan, mivel a többi kampányelőírás csak közigazgatási eljárásban tárgyalják, nem pedig büntetőügyként”
– jelentette ki Katarína Batková, a Via Juris szervezet igazgatója.
A szervezet egyébként is bírálta a képviselői javaslatokat, nemcsak a módosító javaslatokat, hanem a parlamentbe benyújtott javaslatok előkészítésének módját is. A képviselői javaslatoknak ugyanis nem kell átesniük véleményezési folyamaton, nem szólhat hozzájuk sem a szakma, sem pedig a nyilvánosság, mint a kormány által benyújtott törvényjavaslatokhoz.
Batková szerint azonban a javaslat megfogalmazása annyira általános, hogy inkább elrettentő jelleggel működhet, a gyakorlati alkalmazása nagyon nehéz lenne.
Mit lát és mit nem a belügy?
A kampányba való beavatkozás már most is szankcionálható, függetlenül a külföldi vagy belföldi kapcsolatoktól, de a belügyminisztérium csak azt lát meg amit akar. A köztársaságielnök-választási kampányt követően Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter ellen tettek feljelentést, aki fizetett Facebook-bejegyzésekben támadta Peter Pellegrini, a Hlas és a kormánykoalíció jelöltjének ellenfelét, Ivan Korčokot. Az ügyet kivizsgáló belügyminisztérium azonban nem talált kivetnivalót a belügyminiszter hirdetéssel is megtámogatott bejegyzéseiben.
Jelenleg a kampány előírásainak megsértése miatt akár 100 ezer eurós bírság is kiszabható a kampányba külső félként beavatkozó természetes és jogi személynek egyaránt.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


