Hlas-SD: „Szociális mészárlás” az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszere

Hlas-SD: „Szociális mészárlás” az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszere

Az új ETS 2 kibocsátás-kereskedelmi rendszer, amelyet az Európai Unió 2027-től akar bevezetni, évente átlagosan 3000 eurós terhet jelentene minden szlovák háztartás számára – figyelmeztetett pénteki sajtótájékoztatóján Matúš Šutaj Eštok, a kormánypárti Hlas-SD elnöke.

A politikus szerint ez a rendszer „szociális mészárlás”, ezért pártja annak teljes eltörlését vagy legalább a bevezetés elhalasztását követeli.

Az ETS 2 miatt megdrágulna a földgáz, a szén és az üzemanyagok. A kibocsátási engedélyekből származó bevételek egy külön alapba folynának, amelyből energiatakarékossági intézkedéseket finanszíroznának. Elemzők azonban arra figyelmeztettek, hogy bár a rendszer még nem indult el, a kereskedők már most a tervezettnél több mint kétszeres áron biztosították be a kibocsátási egységeiket a tervezett 45 euró/tonna CO₂ árhoz képest.

Šutaj Eštok elmondta, hogy a szlovák parlament pénteken egy határozat elfogadását tervezi, amely felhatalmazná a kormányt, hogy az Európai Unióban kezdeményezze a rendelet módosítását és hatálybalépésének elhalasztását. Hangsúlyozta, hogy a Hlas-SD soha nem fog támogatni ilyen intézkedést.

A politikus egyúttal üdvözölte az Európai Tanács október 23-i csúcstalálkozójának eredményeit, amelyek szerint az EU újraértékeli az ETS 2 rendszert. „A tagállamok nyomása egyre nő – először Szlovákia és Magyarország szólalt fel, most pedig sorra csatlakoznak a többiek” – mondta Šutaj Eštok.

Hírdetés

A Hlas-SD alelnöke, Peter Kalivoda hozzátette, hogy az ETS 2 miatt az energiaárak növekedése minden háztartás költségeit megemeli.

„A kibocsátási engedélyek mindenkit érintenek: drágul az energiatermelés, a közlekedés, a szállítás, a közösségi közlekedés, és nőnek az árak az üzletekben, szupermarketekben, éttermekben is. Egyszerűen minden megdrágul.”

– hangsúlyozta Kalivoda.

Az ETS 2 az EU Zöld Megállapodásának egyik új rendszere, amely a épületek fűtéséből, közúti közlekedésből és más ágazatokból származó szén-dioxid-kibocsátást szabályozza. A kibocsátási egységek kereskedelme 2027-ben indulna el.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »