Október 22-én, az őszi szünet előtti utolsó tanítási napon a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban ünnepélyes műsorral emlékeztek meg az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. A diákok az ’56-os eseményeket és az azt követő megtorlásokat megelevenítő előadása után a Tihanyi Bencés Apátságból érkezett Nyiredy Maurus atya tartott emlékező beszédet.
A diákok régi képekkel, filmrészletekkel és jelenetekkel elevenítették fel a tizenkét nap eseményeit és a következő esztendőkben történt megtorlások szomorú családi történeteit.
A megemlékező műsort követően hallgathatták meg a jelenlévők a tihanyi bencés szerzetes, pap emlékező beszédét.
Nyiredy Maurus fiatal felnőttként, elsőéves kispapként élte meg Budapesten a forradalom napjait. 1959-ben rendszerellenes viselkedése miatt 89 társával együtt elbocsátották a Központi Papnevelő Intézetből. Nyomdai munkásként dolgozott. 1960-ban titokban szentelték pappá hat társával együtt. Maurus atya példás tanúságot tett a kitartásról, a Krisztushoz és Egyházához való ragaszkodásról, az emberek szolgálatáról a nehéz időkben.
Az alábbiakban részleteket közlünk emlékező beszédéből.
Édesanyám esztergomi születésű volt, ezért serdülőként is többször megfordultam ott a nyári szünet idején. Egyszer megismerkedtem egy fiatal pappal. Jókat kirándultunk, kerékpároztunk. Egyszer (…) megkérdeztem tőle, hogy mennyi ideig vannak a kispapok a szemináriumban. Azt válaszolta, hogy öt évig. „Miért, érdekel?” Én csak ennyit mondtam: „Talán.” Ettől kezdve papnak készültem. Ez a meggyőződés soha nem (…) szűnt meg. Ilyen egyszerűen elindulhat egy hivatás.
A szüleim nem igazán örültek, amikor megmondtam, hogy pap akarok lenni. Nem a hivatásom ellen volt kifogásuk, hiszen hívő emberek voltak, de 1955-ben, érettségim évében még javában dúlt a Rákosi-rendszer. Féltettek. Miből fogsz megélni? Ennek ellenére jelentkeztem Esztergomba a püspökségen. (…) felvettek. Jelesen érettségiztem, ezért a püspököm a budapesti Hittudományi Akadémiára és a vele egy épületben levő Központi Papnevelő Intézetbe küldött. (…) Itt akkor százan voltunk kispapok.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt másodéves voltam. Természetesen a kommunista pártnak nagyon fontos volt, hogy a papságot ebben a szellemben befolyásolják és ebbe a papnövendékeket is próbálták belevonni. (…) mi nem álltunk kötélnek. Erre elég indokot szolgáltatott az átélt forradalom, meg a titokban olvasott és sokszorosított pápai körlevelek.
A papságon belül kialakították az úgynevezett békepapi mozgalmat (…) hogy a papság gondolkodását befolyásolják. (…) rendszeresen tartottak békegyűléseket, amin a papoknak részt kellett volna venniük. Természetesen azok vettek részt, akik esetleg féltek, hogy távolmaradásuk esetén retorzió éri őket, vagy olyanok, akik az érvényesülésük érdekében tették ezt. (…) Budapesten és a nagy városokban a legjobb plébániákat a békepapok kapták meg az Állami Egyházügyi Hivataltól. A békepapi mozgalom 1949-ben alakult meg; 1959-ben nagy ünnepséget rendeztek a 10. évfordulóra az egyik budapesti moziban. Az első sorokat a kispapoknak tartották fönn (…) üresen tátongtak.
Ennek az lett a következménye, hogy az egyes püspököknek össze kellett hívniuk a kispapjaikat. Elénk tettek egy papírt, amelyen az volt, hogy kötelezzük magunkat, hogy engedelmeskedünk a békepap elöljáróinknak és eljárunk a békegyűlésekre. (…) Aki nem tette meg, annak másnapig el kellett hagynia a szemináriumot. A papírt a száz kispapból tízen írták alá. (….) akit kirúgtak, annak el kellett mennie dolgozni. Akkor az Állami Nyomda a budai várban volt, ott lettem segédmunkás (…) betűszedő tanuló. Kitanultam a szakmát. Mint kirúgott kispapnak semmi reményem nem lehetett, hogy esetleg visszavesznek és idővel pappá is szentelnek.
Volt egy ugyancsak félreállított püspök, a ferences Zadravecz István, aki egy Budapest melletti faluban élt. Sikerült megszerveznünk, hogy a püspök bejött a fővárosba, és az egyik társunk albérleti szobájában hetünket pappá szentelt. (…) állami hozzájárulás nélkül történt, a püspökeink sem tudtak róla, de így hivatalosan nem végezhettünk papi szolgálatot, sőt amikor kiderült, az Államvédelmi Hatóság központjába, a budapesti Gyorskocsi utcába idéztek be bennünket. Faggattak a szentelésünkről. Volt társam, akit föl is pofoztak.
Továbbra is nyomdász voltam. A nyomdában tudták, hogy kereten kívüli pap vagyok. (…) a munkahelyemen a brigádunkban volt egy süketnéma fiú. Vőlegény volt; a menyasszonya is süketnéma volt. Arra kértek, hogy eskessem meg őket. Persze az én helyzetemben ez szinte lehetetlen volt, de az egyik budapesti külső kerületben találtam egy nagyon rendes plébánost, aki hozzájárult ahhoz, hogy a templomában megeskessem őket. Persze a nyomdában az esküvőnek híre ment (…) sokáig a vezetőségben azon vitatkoztak, hogy kirúgjanak-e (…) maradhattam.
Sokáig a saját szobámban miséztem, és vidékre jártam hétvégeken egy plébániára, ahol a plébánosnak segítettem. Persze, ha ez kiderült volna, akkor ő is meg én is börtönbe kerültünk volna. (…) Ez az állapot tizenkét évig tartott. (…)
Időközben bencés kapcsolataim lettek, és 1978-ban beléptem Pannonhalmára, és azóta bencés vagyok. Gondolom, ilyen sorokat a történelem könyvetekben nem találtok, de lehet, hogy nagyszüleitek tudnak hasonlókat mesélni a rendszerváltásig eltelt évekből. Köszönöm a figyelmeteket!
Forrás: Czuczor Gergely Bencés Gimnázium
Fotó: Kleininger Tamás
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
