1945. augusztus 9-én jelent meg az Új Ember első száma. Lapunk nyolcvanéves fennállása alkalmából az alábbiakban az Új Ember 1956. november 4-ei számából idézzük Mihelics Vid, a lap szerkesztőjének a forradalom napjaiban fogant gondolatait.
Mihelics Vid
Miért ömlik a tömérdek vér, miért e rettenhetetlen hősiség? Mily sokan is kérdeztük ezt azokban a napokban, nappalokon és éjszakákon át, amikor az életek féltésével, a szenvedések átérzésével, tele aggódással, remegéssel és szorongással, de mérhetetlen csodálattal is figyeltük a közeli és távoli csaták zaját. Sejtettük, hogy ezek a napok örök dátummá magasodnak nemcsak a mai nemzedék emlékezetében, de az egész nemzet történetében. Ma már tudjuk, hogy a legnagyobbá az összesek között, amely beláthatatlan időkig fogja erősíteni, lelkesíteni, ihletni a magyar hazának minden hűséges gyermekét. De akkor még…
Vergődve a kétségek között, hol sírva, hol fellélegezve ültem a rádió mellett, amelyet a legkisebb hangerőre kellett csavarnom, ha nem akartam, hogy minden emberséget megcsúfoló, ízléstelen és frivol tánclemezei végképpen széttépjék idegszálaimat. Mozdulatlanul ültem ott az éjszakai sötétben is, amikor csak a hullámtábla vetített fényt az asztalomra. Ültem és gondolkodtam. Mi az, aminek tanúja vagyok, mi az, ami körülöttem folyik?
Világosan állt előttem, hogy forradalomról csak akkor beszélhetünk, ha célja nem az értékek helyes rendjének lerombolása, hanem a helyes rend megvalósítása. Ez különbözteti meg a forradalmat, magának a népnek felkelését az ellenforradalomtól, az államcsínytől és a fegyveres puccstól, amelynek végrehajtói egyszerűen a hatalmat kívánják magukhoz ragadni.
Minden politikai, minden társadalmi irányzat abból a felfogásból nő ki, amelyet az emberi élet értelméről és ehhez mért feladatairól alakítunk ki. Nyilvánvaló, hogy ami nélkül semmiképpen sem lehetünk meg, alapvetően a gazdasági értékek. Termelni kell, vetni és aratni, hogy egyáltalán létezhessünk. Ahhoz, hogy mint egyének is tartósan létezhessünk, de hogy kisebb-nagyobb csoportjaink, kezdve családjainktól a nemzetig, tartósan fennmaradhassanak, szükségesek számunkra a biológiai értékek is, az egészség, az ápoltság, a kedvező körülmények. Az emberi együttélést azonban végső fokon azok az értékek teszik lehetővé, amelyeket szellemieknek nevezünk: a jónak, az igaznak és a szépnek érvényesülése. Mert az embert az teszi emberré, együttélését emberi társadalommá, hogy sajátos természeténél fogva nem csupán ösztönei, hanem esze is vezérli, ez az ész pedig csak akkor nyilatkozhatik meg alkotó és építő módon, ha eszményekhez igazodik.
Az értékek lépcsőzetes rendbe sorakoznak, ahol az alsóbbak feltételei ugyan, de egyben alárendeltjei a magasabbaknak. Hasztalan adok vagy ígérek nagyobb létbiztonságot, több kenyeret, bőségesebb tanulási és kiemelkedési lehetőséget, ha ugyanakkor megtagadom a mozgási szabadságot, nem tűröm meg semmi tekintetben az önelhatározást, jónak állítom be a rosszat, szépnek a rútat és igaznak a hazugságot.
Az emberi életnek van sajnos egy tragikuma, amely azonban az emberi nagyság forrása is. Az, hogy az értékek szerzésében és gyarapításában, ami az életünk értelmét adja, soha nincs és nem lehet megállás. Eszményeink a végtelenbe nyúlnak. S tragikumhoz tartozik, hogy ha tiszteljük is az értékek helyes rendjét, maguknak az egyes értékeknek helyes arányát teljességgel kielégítő és megnyugtató formában sohasem találhatjuk el. Így következhetnek be olyan időszakok is, amikor a rend is meg az arányok is akkora torzulást szenvednek, hogy ezt a torzulást az ember már egyszerűen nem viselheti el. Ilyenkor és csakis ilyenkor robban ki a forradalom.
Hogy nálunk is ez történt, semmiképp sem vitás. Elemi erővel szakadtak fel a gátak, amelyek az igazabb, a szebb, a jobb felé törő vágyakat annyi éven át oly levegőtlen, sivár mederbe próbálták szorítani, az emberi méltóság megalázásával, a fizikai lét megvonásával, a lélek és a szív kegyetlen gyötrésével. Ha az értékek három fő csoportját kocka gyanánt képzeljük magunk elé, amelynek két alsó élét a gazdasági és a biológiai értékek, magasságát a szellemi értékek teszik, akkor abban a világban, amelyet egész népünk tűrhetetlennek érzett, ez a kocka ugyancsak laposra volt nyomva. Nem volt helyük benne, vagy csak éppen volt helyük benne azoknak a sajátosan magyar értékeknek, amelyek szentek voltak mindig a mi népünk szemében: a múlt megbecsülésének, a nemzeti függetlenségnek. S nem volt vagy alig volt benne helye az Istenbe vetett hitnek, amelyet a mi örök szimbólumaink: a Himnuszunk, az ünnepeink, a zászlónk és a címerünk is oly fennen hirdetett.
Az a forradalom, amely hazánkban végbement, valóban forradalom volt. Nem ellenforradalom! Nem a reakció, nem a restauráció okából áldozták fel életüket azok, akiket egész dolgozó népünk: munkásságunk, parasztságunk és értelmiségünk halhatatlan hőseiként tisztel és sirat. Nem ilyen nemtelen okokból tették rá életüket fiaink az önfeláldozás oltárára. Ennek a forradalomnak hősei valóban az értékek helyes rendjének és az értékek helyes arányának kialakítására dobták oda áldozatul életüket, akkor is, ha ez a cél csak ösztönösen ragyogott előttük. Igazabb, jobb, szebb és magyarabb haza volt az, amelyben élni egyedül kívántak, vagy ha ők már nem érhették meg, örökül kívántak hagyni nemzetükre.
Forradalom volt, mert a forradalmat jellemzi az – példa rá az egész történelem –, hogy semmiben sem csökkenti a már megvalósult értékeket. Hitem és meggyőződésem szerint ez a forradalom sem a kocka alsó lapját, a gazdasági, a szociális, a biológiai vívmányokat fogja összébb faragni, hogy az építmény arányba jusson a magasság törpe voltával, hanem a szellemi értékeket fogja összhangzatosan magasba emelni. Nem zsugorodni fog, de kitágul ez a haza, a dolgozó magyarság annyi vérrel és annyi reménységgel, annyi könnyel és annyi munkával megszentelt hazája. Igen, mert ne feledjük, a kor parancsa az, hogy valóban szociális állam és igazi demokrácia bontakozzék ki nálunk és mindenütt, amely nemcsak anyagi javakban, de erkölcsi értékekben, nemcsak technikában és technikai civilizációban, de emberségben és szeretetben is egyre dúsabbá válik. Ezért küzdött mindig, szerény eszközeivel és lehetőségei között a mi lapunk is, amely nem tudatosság nélkül vállalta címében is az „új emberré” levés feladatát.
Voltak a mi történetünkben már más forradalmak és szabadságharcok is. Mindegyiknek neve és ideje dicsőséges előttünk. A mostani, a legújabb azonban – szilárdan hiszem – a dolgozó Magyarország boldogulásának és boldogságának rakta le pilléreit. A legnagyobb és legigazibb forradalmunk és szabadságharcunk valamennyi között.
Örök hálánk és kegyeletünk azoké, akik életüket és vérüket áldozták. Mindannyiunkért, a magyar hazáért!
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
